Mi történne velünk államcsőd esetén? Eltűnne a prémium-üzemanyag? Arannyal fizetnénk a kenyérért? Gyűjtsünk-e konzervet? Bod Péter Ákos tudja a választ és azt mondja: az élet államcsőd esetén sem áll le.
2010. május 12. szerda 13:30 - Gyülvészi András
Bod Péter Ákost a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságpolitika Tanszékének tanszékvezetőjét kérdezte a HírExtra az államcsőd jelenségéről.
Mi az államcsőd?
Államcsődről akkor beszélhetünk, ha egy állam nem tud eleget tenni folyó fizetési kötelességeinek. Például nem utalja vissza az áfának a visszautalandó részét. Ebből az is következik, hogy ez nem egészen ritka, és bizonyos értelemben, ha államcsődről nem is beszélhetünk, az állam fizetőképességének romlása Magyarországon is tetten érhető volt, de erre még nem használjuk az államcsőd kifejezést.
Aktuálisan Görögországgal kapcsolatban szokott felmerülni a csőd.
A görögöknél azért nyilvánvaló a probléma, mert nagyon jelentős összeget kell majd a hónap során kamattörlesztésre kifizetni, és hogyha nem volna elég devizatartaléka a görög államnak, akkor nem tudna eleget tenni a lejáró követeléseknek.
Egy hétköznapi ember mit érez egy államcsődből? Ha reggel bejelentik, mi történik vele este?
Ha van a birtokában állampapír, akkor nem kap rá kamatot. Ez a legnyilvánvalóbb, de ilyenkor a bajok együtt járnak. Ha a folyószámlája kimerül az illető államnak, és nem tud kamatot fizetni kifelé, akkor nyilván nem tud fizetni befelé sem. Azt nem teheti meg ugyanis, hogy egyiket kifizeti, másikat nem. Ilyenkor, aki az államtól pénzt vár valamilyen követelés, beruházás vagy köztisztviselői bér nyomán, később kapja meg vagy nem kapják meg egészben.
A külföldi befektetők, akik szintén vásároltak állampapírt, és nem kapják meg az aktuálisan járó kamatokat, hogyan reagálhatnak? Elfordulhatnak teljesen? Meddig fajulhat a helyzet?
Azért ezt túl lehet élni. Egy magáncég csődje sem jelenti azt, hogy a felszámolás alkalmával sóval hintik be a helyét, inkább elkezd alkudozni későbbi fizetésről, utólagos fizetésről, és ekkor sem ér véget a történet. A követelést elismeri az állam, csak arról van szó, hogy éppen most nem tud fizetni. Ilyen esetben beindulnak bizonyos intézmények. Az egyik a Párizsi Klub, a másik a Londoni Klub. A Párizsi Klubban az állammal szembeni hivatalos hitelnyújtók tömörülnek, a Londoni Klubban a magánhitelezők. Ekkor, ahogy Lengyelország esetében volt 1981 és 1993 között elhúzódó, rövidebb-hosszabb tárgyalásokon tisztázzák, hogy mi történik. Valószínűsíthetően későbbi, esetleg nem teljes kifizetésben állapodnak meg ilyenkor a felek.
Mindez nem tűnik olyan rettentően ijesztőnek, mégis nagy a pánik.
Az argentín válság
Az argentin válság kifejezés alatt Argentína 1998 és 2002 közötti gazdasági válságát kell érteni, melynek hatásai napjainkig érezhetőek ebben az országban. A válságnak két csúcspontja van: az 1998/99 évi erőteljes gazdasági visszaesés (recesszió) és a 2001/02 évi összeomlása a pénzügyi rendszernek, mely Fernando de la Rúa elnök lemondásához és az ország nagymértékű politikai egyensúlyvesztéséhez vezetett.
Ha valaki nem teljesíti a kötelezettségeit, akkor, aki várja a pénzét, óriási bajba kerülhet, hiszen neki is vannak kiadásai. Ilyet láttunk, ez történik, amikor egy helyi önkormányzat nem tud fizetni, tehát nem olyan eseményről van szó, ami még nem fordult elő, sőt azt sem jelenti, hogy a dolog tragikus véget ér, de óriási zavarokat tud okozni, hogy ha az állam mint a legnagyobb gazdasági szereplő nem rendezi a kifizetéseit időben. Úgyhogy jogos az aggodalom. A görög esetben még az is érdekesség, hogy a görög állampapírok nagyobb hányada nem görög rezidenseknél van, hanem német bankok, francia befektetők kezében, és egy kicsike kis rész van a magyar devizatartalékban is görög állampapírból. Ezért tovaterjedő hatása lehet egy esetleges csődnek, és ez az izgalom sok mindenkit elér.
Emlékezetes államcsőd volt Argentínáé, amikor láthattunk zavargásokat is. Olyen jellegű, apokaliptikus képekre kell–e számítani minden csőd esetében?
Ha az állam nem tudja kifizetni a tisztviselőknek a bérét, az óriási megrendülés. Ha egy egyetemnek nem utalják át a fejkvótát, akkor a tanárok nem kapnak fizetést, vagy le kell kapcsolni a fűtést. Tehát ez önmagában megrázkódtatás, így muszáj elkerülni. Oroszországban is csőd volt 1998-ban. Ott az volt a következménye, hogy amíg föl nem szívódott — hiszen jött egy korrekció —, helyre nem állt az állam fizetőképessége, addig a rendőrök, köztisztviselők nem kaptak fizetést.
Ha az állam nem fizet a közszférának, akkor nem indul el a közlekedés, és a versenyszféra dolgozói sem tudnak munkába menni. Ha elindul egy ilyen folyamat, hogyan talál kiutat egy állam?
Bár az állam a legnagyobb gazdasági szereplő, de mégsem az egyetlen. Van olyan ország, aminek szegény az állama, de nem szegények a polgárai. Ilyen például Belgium. A belga államadósság arányát tekintve majdnem akkora, mint a görög. Ha a belga állam megszorulna, akkor megemelné az adókat, és elvenné a polgárok pénzét, hogy így kihúzza magát a gödörből.
Ha egy állami apparátus leállna, akkor annak a hatása tovaterjedne, és az nagyobb károkat okozhat, mint amilyen összegről szó van a ki nem fizetett számlák között, ezért az államcsődöt érdemesebb elkerülni.
Tehát államcsőd esetén nem kell 200 százalékos inflációval, kiürülő benzinkutakkal és konzervfelhalmozással számolnunk?
Nem áll meg az élet. Beindul egyfajta eljárásrend. Láttunk már olyat a Távol-Keleten hogy két-három államnál bekövetkezett az államcsőd állapota, majd ennek a traumának a hatására jött a kiigazítás, és azóta senki nem emlegeti őket csődesélyesként.
Vagyis ebből ki lehet kecmeregni. Az biztos, hogy aki az államból él, beszállító vagy állami tisztviselő, az első körben közvetlenül, a többi ember pedig áttételesen érzékeli a csődöt. Romlanak az állami szolgáltatások, feleannyi busz fog indulni mint korábban, de az élet nem áll le.
Hozzátenném, ez most minket nem fenyeget.
