– Szívünkbe zártuk, menyünknek tekintettük. A temetésen is magam mellé ültettem, de ő nem kér belőlünk. Nem hív, nem kérdezi meg, hogy vagyunk, még Joci anyját, Cica mamát sem, pedig vele is jóban volt, még Pankát is elvitte hozzá néhányszor – panaszkodott az öreg Choli bácsi. – Mi bezzeg féltettük, aggódtunk érte, védelmemet ígértem neki. Roma szokás szerint homlokon csókolva lányommá fogadtam.

Még a virrasztásra eljött a csepeli házunkba párszor, azóta viszont nem jelentkezik, megszakított velünk minden kapcsolatot, a temetésről is szinte elmenekült. Próbáltam korábban megszerezni a számát, hogy felhívjam, támogassuk egymást, de elzárják a „barátok" előlünk. Talán szégyelli magát, hiszen a szemembe hazudta, hogy nem szakítottak Jocival, de a rendőrségi dokumentumból kiderült, hogy igenis elhagyta a fiamat. Nem várunk tőle örök gyászt, de őszinteséget igen, hogy elmesélje Joci utolsó hónapjait, azt, amit a fiamról tud.

Megértettük volna, ha szakítottak, három hónapos kapcsolat után volt már ilyen mással is. Nem értem, miért takargatja azt, ami történt, és milyen titok lehet még, amit elhallgat. Szerettük azt a lányt, már látjuk, hogy kiheveri a történteket, aminek örülünk, hiszen a gyerekének szüksége van rá, de belátjuk, hiába fogadta be a családunk, ő sohasem akart közénk tartozni – mondta Choli Daróczi József, aki csalódott fia nagy szerelmében.