A népszerű színművész ezúttal sem magától ragadott tollat, kiadói felkérésnek tett eleget, mint ahogy eddig is. Idén nyáron nem ír egy sort sem, inkább kipiheni magát a következő évadra, de azért közben játszik is kicsit: Szegeden, a My fair lady-ben alakítja majd Pickering ezredes szerepét.

Színészkönyveit gyarapíthatja az olvasó újabb veretes kötettel, amelyet hazánk első számú kedvence „követett el: első ízben Rátonyi Róbert írt könyvet 1987-ben Gálvölgyi János életéről, amit azután követett egy folytatás, Bóta Gábor tollából. A később megjelent Showról-showra a Gálvölgyi-showk szövegeit tartalmazta, a Szeretem a focit! eddig megjelent három kötetét – amelyek a művész a Vasárnapi Hírekben nyolc éve rendszeresen megjelent cikkeinek gyűjteményes kiadásai – Gálvölgyi saját kezűleg jegyzi, akárcsak napokban megjelent Jókedvet adj! című művét. Utóbbi azonban nem kifejezetten életrajzi kötet, sokkal inkább a televíziós pályára való eddigi visszatekintés.

"Gyorsan leszögezem: nem vagyok grafomániás! Otthon nincsenek kiadatlan verseim, nem rejtőznek elfeledett novelláim, regénykezdeményeim a fiókom mélyén. Ez az egész írás-dolog részemről egy felkéréssel kezdődött: pár éve megkeresett egy azóta megszűnt napilap, miszerint írjak részükre öt kis cikket, bármiről, amiről csak szeretnék. Megjelenés után derült ki, hogy szép sikert arattam az anyagaimmal, így kezdődött hát. A későbbiekben ugyancsak különféle felkérésekre, kiadói megkeresésekre ültem neki az írásnak, mert én magamtól bizony valószínűleg sosem vágnám ekkora fába a fejszémet! Mostani legújabb könyvem ötletével sem kopogtattam sehol, a kiadó keresett meg engem."

A színművész legközelebbi családtagjai között van hivatásos tollforgató, hiszen felesége, Judit neves fordító: nem csoda hát, hogy János első perctől neki mutatja meg írásait, és nem csupán amiatt, hogy mondja el róluk a véleményét.

"Jutka az első, akinek megmutatom, ha írok valamit. Ráadásul én nem író- vagy számítógéppel dolgozom! Mai napig kézzel írok, amit kizárólag ő képes „megfejteni” vagyis elolvasni. Utána rendszerint legépeli a macskakaparásomat, kijavítja, és elküldi oda, ahová éppen kell. Jutkának ezen csodás képessége mellett még tökéletes kritikai érzéke is van, ráadásként mint valamennyi eddigi könyvemet, a mostanit is ő szerkesztette, lektorálta, rendezte nyomda alá. Elképesztően sokat dolgozott, és még a neve sincs kiírva, úgyhogy ezúton is szeretném neki Ónodi Gyuri televíziós rendező barátom – akivel közösen követtük el az új könyvemet - nevében is hálás szívvel megköszönni a munkáját."

Az új kötet hátulján olyan nagyságok „méltatják” Gálvölgyit, mint Marilyn Monroe, Charlie Chaplin, Jókai Mór vagy éppen Winston Churchill. Például Lev Tolsztoj így szól: „Nem tudtam, hogy kétszáz oldal is elég egy remekműhöz …”

"Ez persze csak vicc, Ónodi Gyurival költöttük mindegyik „mondást”. Sokan bántottak, illetve írtak rólam rosszat az elmúlt 42 év alatt, amiket ugyan nem pátyolgatok magamban, de el sem felejtek. Ugyanígy persze sok szép cikk is megjelent velem kapcsolatosan, és olyanok is megtisztelően nyilatkoztak rólam, akiket nagyon nagyra tartok. Először tőlük akartunk idézni, de mert úgy túl komolyra sikeredett volna a dolog, Gyurival ehhez a jópofa megoldáshoz folyamodtunk. (Amúgy zárójelben megjegyezném: feltételezem, például Shakespeare vagy Madách Imre csakugyan olvasták a rólam szóló könyvet, különben biztos nem nyilatkoztak volna róla olyan szépen…)"

A Gálvölgyi-showkra koncentráltan született meg a mű, ám az olvasó átfogó képet kaphat a művész egész életpályájáról, a gyerekkori indíttatásoktól kezdve a sorsfordító 1968-as Ki Mit Tud?-on át egészen a jelentősebb színpadig alakításokig és a paródiák kulisszatitkaiig. A Gálvölgyi-show – ha az őskezdetektől számítjuk – majdnem harminc (!) éve fut különböző csatornák képernyőin, az RTL Klubon épp tizenegyedik esztendeje látható. Már itt is a századik adáshoz közelítenek, a műsor pedig hónapról-hónapra benne van az öt-tíz legnézettebb adás között. Ezek a számok magukért beszélnek.

"A Gálvölgyi-Showt lehet szeretni, lehet utálni, a tetszés lehet hullámzó mértékű, hiszen aki azt állítja, hogy lehetséges folyamatosan zseniális új poénokat szórni az éterbe, az hazudik! Viszont ez nem átvett, nem licenc, ez egyedi, megismételhetetlen, ilyen nincs több a világon: ezt nem azért mondom, mert ennél nincs jobb, hanem azért mert én vagyok a Gálvölgyi… Amúgy Ónodi Gyurit külön ki kell emelnem, hiszen ha ő nem főszerkesztené, rostálná az írókat és írásaikat, akkor ez az egész nem nagyon működne. Plusz van egy állandó csapat – Kubinszky Péter rendező, ifjabb Seregi László operatőr és még sorolhatnám - , akikre nagyon büszke vagyok, akik minden alkalommal megkönnyítik munkájukkal az adások felvételeit. Csaknem három évtizede megy ez a Show, alapanyag mindig jön újabb, hiszen folyton történik körülöttünk valami kifiguráznivaló, és ameddig olyan magas a nézettségünk, mint amilyen most is, ameddig fizikailag és szellemileg is ilyen jól bírom, addig nem aggódom. Az általam rettentően tisztelt, szeretett és nagyra becsült Bodrogi Gyula szokta azt mondani minden színpadra lépése előtt, hogy „csak nekem legyen jókedvem, addig a közönségnek is az lesz!” Ezzel én sem vagyok másként, ha pedig egy nap már nem így lenne, azt a napot nem is akarom megérni."

A kis Gálvölgyi Jancsika valaha autogramkérő albummal ácsorgott a színházak művészbejárói előtt, hogy akár csak egy pillantást is vethessen közelről a csodálatos színésznőkre, nagyformátumú színészekre: az az album már megfakult, papírja töredezett, de máig megmelengeti az egykori kisfiúból mára híres művésszé lett Gálvölgyi János szívét.

"Kezdetben gyűjtögettem a rólam megjelent cikkeket, albumba ragasztottam a fotóimat, felvettem a filmeket, amikben szinkronizáltam. Aztán annyira elborítottak a saját relikviáim, hogy abbahagytam a gyűjtögetést, mondván, valamelyik leszármazottam úgyis ki fogja majd dobni az egész mindenséget! Ma már kevesen gyűjtenek autogramokat, inkább kattintanak egyet a mobiltelefonjukkal, hogy legyen egy fotójuk a hírességről, de azért előfordul persze hogy aláírást kérnek, sőt, nemrég ezzel kapcsolatosan meglepő élményem is volt. Egyik előadás után fáradtan jöttem ki a Madách hátsó kapuján, ahol ott ácsorgott egy szőke, kékszemű, tizenkét éves forma fiú, hóna alatt autogramkönyvet szorongatva. Miközben aláírtam, igazi déjavu érzésem támadt: mintha gyerekkori önmagamat láttam volna újra! Találkoztam olyannal is, aki rólam készített albumot, kivágott cikkekkel, kritikákkal, fotókkal egyetemben. Gyönyörű és főleg strapás munka lehetett összeállítani, de hiába szerettem volna megvásárolni tőle, az illető nem adta, bármennyit is kínáltam! Első percben mérges lettem, aztán rögtön meg is hatódtam, mivel nagyon jólesett, hogy ismeretlenül is ennyire ragaszkodik hozzám valaki."

Gálvölgyi János mindig színész akart lenni. Hálás a sorsnak, hogy olyan színészlegendákkal játszhatott, olyanok kezét foghatta egy-egy tapsrendben, akik már rég csak a lexikonok hasábjain találhatóak. Kissrác korától fogva minden érdekelte, ami színházzal kapcsolatos: megvette a Film Színház Muzsika számait, kívülről fújta a műsorújságban megjelent darabok szereposztásait, de még a díszlettervező vagy az asszisztens nevére is emlékezett! Van számtalan színészkönyve, még olyan réges rég elhunyt hírességekről is, mint Salamon Béla vagy Keleti László.

"Én mindig is faltam a színészek élettörténeteit! Nem tudom, a mai gyerekeket érdeklik-e a hasonló kiadványok, de hogy én megvetetném a szüleimmel, ha ma volnék kisfiú, abban egészen biztos vagyok. Ma azt látom, hogy világsztárok biográfiái ott porosodnak a könyvesboltok polcain. Dani unokám tizenkét éves, tudomásom szerint nem olvasott még bele a nagypapája által írt kötetbe. Szomorúan tapasztalom rajta is, a többi gyereken is, hogy nem tudnak olvasni! Nem a technikai részére értem, hanem arra, hogy csak magáért az olvasás öröméért manapság már nem olvasnak."

"Egy időben Dani azt állította, hogy sztárszakács lesz, megvettem hát neki az általam nagyon kedvelt Gordon Ramsay élettörténetéről szóló kötetet, amit amúgy én egy délután során kiolvastam. Azt hiszem, Dani még csak bele sem lapozott. Nekem 12 évesen olvasni leendő hivatásomról, maga volt a mámor! Segédszínészekig bezárva tudtam a társulatok névsorát, mert még ez is érdekelt! Az új könyvem végén található egy függelék, amelyben valamennyi személy nagyon rövid életrajza megtalálható, akik előfordulnak, hogy legalább valami kevés ismeret maradjon róluk. Sokszor szidnak, miért emlegetem folyton a régi nagyokat: hát azért, hogy emlékezzenek rájuk! Rengeteg kép is kimaradt a limitáltság miatt, de majd talán egyszer kiadok egy albumot, amiben csak fotók lesznek. Képeskönyvet nézegetni talán még ma is mindenki szeret."