Hogyan tehetünk a szegregáció ellen azokon a településeken, ahol szinte kizárólag hátrányos helyzetű családok élnek? Hogyan segíthetünk ezeken az embereken?

Mindenek előtt a programoknak sokkal hamarabb el kell kezdődniük, az elmúlt évtizedek kutatásai alapján bizonyos, hogy az élet első hat éve meghatározó a későbbi beilleszkedés, teljesítmény, iskolai sikeresség szempontjából. Ezért van szükség szülő segítő, gondozási, nevelési ismereteket, készségeket fejlesztő programokra, jó minőségű, mindenki számára elérhető iskoláskor előtti szolgáltatásokra, mint amilyen az óvoda, bölcsőde. Ezek integrált változata rugalmas működéssel megakadályozhatja a lemaradásokat, a hátrányt jelentősen kompenzálhatják. Így a gyerekek éretten kerülnek az iskolába, és nincs indok a szegregációra, mindenki tisztességes esélyekkel indul.

Erre azért lenne szükség, mert azok a gyerekek, akik otthon nehéz szociális körülmények között élnek, mindazt megkaphatják, amit jómódú családokban, jó ellátottságú településen élő társaik. Így az esetleges lemaradásokat is pótolni tudják, és módjuk lesz sportolni, kulturálódni, nyelvet tanulni, hiszen az iskolában mindezt kiváló színvonalon megkaphatják, és az eredmények is láthatóvá válnak. Így már nem lesz oka a nem hátrányos helyzetű gyermek szüleinek egy várossal odébb iskolát keresni.

Arra kell törekednünk, hogy a gyerekek megismerjék, elfogadják és lehetősleg megszeressék egymást a szülőkkel együtt, bármilyen társadalmi csoporthoz tartoznak, akarjanak és tudjanak együtt élni. Ma Magyarországon még az óvodában többnyire jól működik ez a megközelítés, és szerencsére a legtöbb településen föl sem merül, hogy az iskola előtt ez a fajta elkülönülés megvalósuljon.

Ha egy iskolában a hátrányos helyzetű gyermekek aránya elér egy szintet, gyakran elviszik a nem hátrányos helyzetű gyerekeket szüleik. Mi lenne a megoldás erre a jelenségre? Meg kéne tiltani a szabad iskolaválasztást?

Én nem vagyok oktatáspolitikai szakértő, de azt pontosan tudjuk, hogy a fejlett világban van olyan rendszer, ahol lehet szabadon választani, és van olyan, ahol nem, mégsem jelentkezik ilyen markánsan a szegregáció. Komoly szakmai viták igyekeznek feltárni ezen rendszerek előnyeit és hátrányait.

A magyar iskolarendszer elmúlt húsz évi fejlődésében a szabad iskolaválasztás alakult ki. Ez eleinte vívmánynak tűnt, de sajnálatos módon elősegíti, hogy aki megengedheti magának a reggelenkénti húsz kilométeres autózást, elvigye a gyerekét adott esetben.

Ilyenkor azt kell megvizsgálni, hogy oldották meg ezt a helyzetet olyan országokban, ahol szabad az iskolaválasztás. Többféle lehetőség létezik, nincs tökéletes megoldás. Az egyik az érintett iskolák vonzóvá tétele, melyekkel bebizonyosodhat, hogy a hátrányos helyzetű és roma gyerek is tudnak olyan jól teljesíteni, mint bárki más, ha azonos feltételeket biztosítanak, és elfogadó, támogató a légkör. Például azokban az iskolákban, ahová csak szegény és roma gyerekek járnak, olyan nagysikerű programokat lehet működtetni, amik a világon máshol már beváltak, de nálunk is vannak példák. Az ilyen helyekre különösen jól képzett tanárokat, szociális munkásokat, pszichológusokat kell kiemelkedően jó feltételekkel alkalmazni, és az érintett iskolákat a legjobbakhoz mérhetően jól ellátni a tanulást, szabadidőt szolgáló eszközökkel, lehetőségekkel. Jól tervezett programokkal és szolgáltatásokkal (délutáni, hétvégi, szünidei programokkal) kiemelkedő eredmények és az iskola népszerűsége is elérhető.

Ha ezt látják a szülők, akkor visszahozzák a gyerekeiket, hiszen nincs miért egy várossal odébb autózni.

Gyakran a problémát az jelenti, ha nemcsak a család szegény, hanem mag a település és intzéményrendszere is , és az ott dolgozó pedagógus a saját sikertelenségének érzi, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket kell tanítania, motiválttá, sikeressé tennie, feltételek híján is. Láthatjuk, ugyanezeken a településeken, kistérségekben jelentős az orvos-, védőnőhiány, itt nincs elég szociális munkás, gyerekjóléti szolgálati és más munkatárs, illetve gyenge a tömegközlekedés, ellátás, nincs munkalehetőség. Egyszerűen ellehetetlenítik az ezeken a területeken lakó családokat azzal, hogy bár esélyük sincs kitörni, de mégis azt várják tőlük, hogy jól teljesítsenek. Mindenkinek elégséges segítséget kell adni, és akkor láthatjuk, a gyerekek is jól fejlődnek, haladnak.

Meg kellene érteni, mindannyiunk érdeke, hogy minden gyerek sikeres és jól beilleszkedő felnőtté válhasson, mert akkor fog dolgozni, illetve adót és járulékot fizetni, és a közösség aktív tagjaivá válni. Ez még messze van a humánus gondolkodástól, embertársaink szeretetétől, de már így is sokat lépnénk előre.

Túl sokat várunk a hátrányos helyzetű szülőktől ezek szerint…

Én egy kicsit furcsának tartom, mikor a saját életüket is nehezen menedzselő szülőktől várják a tanárok és a szakpolitikusok a megoldást. Hát nem az volna a cél, hogy őket is megsegítve a gyerekeik följebb tudjanak lépni? Ellentmondás, hogy a laikus, képzetlen szülőtől elvárják, hogy motiválja és segítse a gyerek sikeres iskolai pályafutását, a szakemberektől viszont elfogadják a kifogást, hogy nincsenek eszközeik, és nem készítették fel őket a feladatra

Magyarország vállalta a Roma Integráció Évtizede című programban, hogy előmozdítja a cigány lakosság társadalmi integrációját 2015-ig. Félúton járunk, vagy inkább rosszabb a helyzet, mint volt?

Nagyon rosszul állunk. Én szeretettel üdvözlöm ezeket a programokat, amik természetesen fontos politikai állásfoglalások, hiszen elkötelezettséget jelentenek, ugyanakkor látni kell, hogy különböző politikai és gazdasági okokból kifolyólag nem sikerült elérni a kitűzött célokat, nem csak nálunk, másutt sem.

Mindemellett az sem tesz jót, hogy a közhangulatot pont ellenkező irányba tolja egy csomó politikai érdek. Állandóan az önhibáról és bizonyos embercsoportok beilleszkedési képtelenségéről beszélnek, ahelyett, hogy kellő módon megismertetnék a lakosságot azzal, mennyibe kerül, és milyen következményekkel jár, ha nem biztosítjuk minden gyerek jogát a társadalmi befogadásra, képességei kibontakoztatására.

Mindezek mellett tudatosítani kéne, hogy Magyarországon a mélyszegénységben élők kétharmada nem roma. Róluk sosem esik szó, így úgy tűnik, mintha minden roma szegény és önhibájából bajba került ember lenne. Ez egyszerűen nem így van. A helyzetet szerintem nem romakérdésként, hanem össztársadalmi problémaként kell kezelni, és legalább a szegénység európai éve alatt kellő mennyiségű, minőségű és mélységű ismeretet nyújtani azoknak, akikben harag, indulat és irracionális elvárások élnek.