Álomsziget sorozatunk záró darabjához érkeztünk. Megmutatjuk, hogyan egyengette a kormány a kaszinóberuházás útját, miután a fővárosi közgyűlés és az óbudai önkormányzat is megszavazta a terület beépíthetőségét.
2010. október 1. péntek 06:29 - HírExtra
Továbbpasszolják?
A Plaza Centers eddigi tevékenységét tekintve felmerülhet a gyanú, hogy az igazi cél nem is annyira a tervezett kaszinóváros megépítése, hanem sokkal inkább az volt, hogy az engedélyek megszerzése után többszörös áron túladjanak az exkluzív területen.
Az előző részben már említettük, hogy a Plaza Centers eladta magyarországi plázáinak többségét, hogy fedezze az Álomsziget beruházás kezdeti költségeit. Az Aréna Plázán is túladtak még mielőtt az megnyílt volna. Ráadásul maga az Álomsziget Kft. is csak mint ingatlanfejlesztő lett bejegyezve, mely szintén azt sugallja, hogy nem a Plaza Centers fogja befejezni a szórakoztatókomplexum építését.
Miután Óbudán is többé-kevésbé simán átmentek a beruházó tervei, a környezetvédők lázas ellenkampányba kezdtek, és követelték, vegyék figyelembe a helyi lakosok érdekeit is. Hosszas egyezkedés után végül kiírtak egy népszavazást a kerületi szabályozási terv elfogadására.
Szavazzon igennel!
A környezetvédők azt akarták, hogy a 2006-os önkormányzati választásokkal összekötve történjen meg a népszavazás. Így egyrészt anyagilag is sokkal gazdaságosabb, illetve a részvételi aránnyal sem lett volna probléma. Az óbudai önkormányzat azonban „adok is meg nem is” alapon taktikázott: kiírt egy népszavazást, azonban a választások előtt bonyolították le azt.
Az önkormányzat végig azzal kampányolt, hogy ha ezt a tervet nem szavazzák meg, az még nagyobb beépíthetőséget enged a beruházónak. A részleteket nem annyira firtatták, csak annyit mondtak, szavazzanak igennel. Szórólapokat is készítettek, melyen azt hirdették, hogy milyen jó lesz majd pár év múlva az óbudai nyugdíjasoknak a Hajógyári-szigeten kávézgatni. Kaszinóról és a pénzes felső tízezerről nem sok szó esett.
A környezetvédők is szerettek volna az óbudaiakhoz szólni, azonban a helyi újság nem engedte, hogy bármit is megjelentessenek benne, még úgy sem, hogy viszonylag magas összeget ajánlottak érte. Végül aztán megtartották a szavazást, de természetesen nem volt elegendő a részvételi arány.
Drágán mérték Hadrianust
Az előző részekben már kifejtettük, hogyan került a Plaza Centers tulajdonába a Hajógyári-sziget déli része. Az adásvételi szerződésben a vásárló a Hadrianus palota területére öt év határozott ideig terjedő vételi (opciós) jogot biztosított a magyar állam részére.
Mint azt már említettük, a Hadrianus palota 7,5 hektáros területe a kulturális örökségi törvény védelme alatt áll, és mit ilyen, nem kerülhet ki az állam tulajdonából. Minderre fittyet hányva, 2003-ban ezt a telekrészt is eladták. Az opciós szerződés közel 1,1 milliárd forintos árat rögzített visszavásárlási árként, mely erősen vitatható, ha arra gondolunk, hogy az egész 32 hektárhoz 4,6 milliárdért jutott hozzá a beruházó.
A kijelölt öt év leteltével, 2008-ban a magyar állam élt is visszavásárlási jogával. Hiába figyelmeztetett számos szakember, az óbudai alpolgármester és a nemzeti kulturális örökség minisztere a jogszerűtlenségre, egyszerűen süket fülekre találtak. Úgy tűnik, mindezt tudatosan, előre eltervezve vitte véghez az állam. Végeredményben így azt a területet, melyet néhány évvel korábban még 10 milliárdra becsültek fel, 3,5 milliárdért vehette meg a beruházó.
Az opciós szerződésben egyébként rögzítették, hogy a visszavásárlás után az állam automatikusan bérbeadja a területet határozatlan időre a beruházónak.
Mire volt jó?
Csak találgatni tudunk, hogy miért ment bele az állam egy olyan üzletbe, melynek során nyilvánvalóan (kétszeresen is) kárt szenvedett. Arra is csak ötleteink vannak, hogy mi lehetett a beruházó célja azzal, hogy megvásárolt egy olyan 7,5 hektáros területet, melyre nincs építési engedély.
„Nekem van erről egy magánvéleményem. Ez akár azért is történhetett, hogy a beépíthetőségi százalékot növeljék vele” – mondta Tarlós István. „Nagyobb területet vettek, ami nagyobb beépíthetőséget enged meg. Majd amikor már megvolt az engedély, visszavásárolták a Hadrianus palotát, mert akkor már senkit nem érdekelt. Ez nem bizonyos, hogy így van, csak semmi más értelmet nem látok abban, hogy miért kellett eladni azt a területet, ami köztudottan nem volt beépíthető.”
Feljelentés
A Hadrianus palota privatizációja kapcsán egyébként két alkalommal is tettek feljelentést 2006 folyamán. Kérték a Legfőbb Ügyészséget, hogy a törvényes rend és a közérdek védelmében vizsgálja ki a kialakult helyzetet, és szüntesse meg a jogellenes állapotot.
A kérelmet azonban mindkétszer elutasították, mondván, nincs jogszabályi lehetőség ügyészi intézkedésre. Természetesen ők is arra hivatkoztak, hogy a palota a Hajógyári Sziget Vagyonkezelő Kft. tulajdonában volt, mely nem kizárólagosan állami tulajdonú cég. Így itt nem ingatlan értékesítése, hanem üzletrész átruházása történt.
Szoci hátszél
Az építhetőség megszerzése után még mindig sok teendője volt a beruházónak, melyben a szocialista kormány úgy tűnik szíves örömest segített. 2007 szeptemberében egy óriási adómódosítási törvénycsomagba rejtve módosították a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényt.
Ebben egyrészt definiálták az I. kategóriás kaszinó fogalmát, valamint lehetővé tették koncessziós szerződések megkötését, mely kizárólagos jogot ad a kaszinóberuházásoknak, így az amolyan monopol helyzetbe kerül egy-egy adott körzetben. A koncessziós pályázatot a pénzügyminiszter írja ki, de az érintett önkormányzat képviselőtestülete, Budapesten pedig a fővárosi közgyűlés egyetértése is szükséges hozzá.
Kaszinókoncesszió
Nem kellett sokat várnia a beruházónak a koncessziós pályázat kiírására. Még 2007 decemberében meghirdette a pénzügyminiszter a pályázatot I. kategóriás játékkaszinó alapítására és üzemeltetésére. A koncesszió – az V. kerület kivételével – Pest megyére szólt, időtartama pedig 20 év.
A koncesszió díja évente 900 millió forint, ennyit kell tehát lerónia a beruházónak az állam részére, aki cserébe nem teremt versenyhelyzetet számára.
Sajnos a részletes pályázati kiíráshoz nem tudtunk hozzájutni, mivel az 1,2 millió forintba került. Azt viszont az eredmény alapján valószínűsíteni lehet, hogy személyre volt szabva az Álomsziget beruházás részére. A koncessziót ugyanis a Plaza Centers nyerte el.
Kiemelt beruházás
2009 márciusában újabb kapukat nyitott meg az állam a beruházásnak. Egy kormányrendelettel ugyanis nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították az Álomsziget komplex nagyberuházással összefüggő közigazgatósági hatósági ügyeket.
Arra a 2006-os törvényre hivatkozva döntöttek így, mely előírja a beruházások megvalósításának gyorsítását és egyszerűsítését. A rendelet következtében kizárólag a fakivágással kapcsolatos engedélyezés maradt a III. kerületi önkormányzat kezében.
A kiemelt státusz elnyerésével a befektető mentesült azok alól a kötelező járulékos fejlesztések alól, melyekért annyi időn át ment az alkudozás a Városházán.
Epilógus
Akármi is lesz az Álomsziget sorsa végül, az biztos, hogy e beruházás története kiváló példája annak, amikor a pártok a pénz szagára összepacsiznak. Ami a magyar politikában történik, az a három majom esetéhez hasonló. Van, aki nem lát. Ő tudja mi folyik körülötte, közel is van, de nem eléggé. Van, aki nem hall. Ő az, akit figyelmeztetnek, hogy talán nem kéne, de ő mégis. És van, aki nem beszél, holott ő is tud róla, vagy talán benne is volt.
Ez egy olyan történet, amit szívesen használnak a fiatal, az ügyben nem érintett pártok a kampányolásra. Az LMP és a Jobbik is lerótta a kötelező köröket a Sziget bejáratánál, és békésen elhőbörögtek a kialakult helyzeten. Nem mintha nem lenne igazuk, de esélyes, hogy mindez csupán a kampányidőszak szószátyárkodásának része.
Ha mindkét párt benne volt, akkor tuti nem.
olyan hatalmas pénzekről van itt szó, hogy nincs az az ügyészség amely itt bármit is kinyomoz.
Hacsak nincs a fidesz pucájában elég vér...