Eltűntté nyílvánították a MAL részvényeseit?
A száz leggazdagabb magyar listáján előkelő helyen szerepelnek a MAL Zrt. részvényesei. Összvagyonuk hatvan milliárd, felelősséget nem vállalnak, bocsánatot nem kérnek. Miért nem kobozzák el vagyonukat? Forradalom van, vértanúkkal.
2010. október 6. szerda 15:12 - HírExtra
21. Tolnay Lajos,
becsült vagyona 2010-ben 23 milliárd forint. 28. Bakonyi Árpád és családja, becsült vagyonuk 2010-ben 16,5 milliárd forint. 28. Petrusz Béla, becsült vagyona 2010-ben 16,5 milliárd forint.
Ki ez a három magyar állampolgár?
A MAL Zrt. részvényesei, a cég értékpapírjainak hetven százalékát birtokolják. Ezen kívül (az
e-cégjegyzék nyílvános adatai alapján):
Dr. Tolnay Lajos igazgatósági tag (vezető tisztségviselő)
Petrusz Béla igazgatósági tag (vezető tisztségviselő)
Dr. Bakonyi Zoltán igazgatósági tag (vezető tisztségviselő)
Mi az a MAL (Magyar Alumínium) Zrt.?
![](/data/Image/belfold/2010/10/MAL/MAL_01.jpg)
A négy emberéletet követelő, két falut elmosó és egyelőre felbecsülhetetlen mértékű ökológiai katasztrófát okozó iszapkatasztrófában érintett vállalat. A MAL Zrt. Illés Zoltán szerint akár tízszeresen is túltelített zagytározójából zúdult az erősen lúgos egymillió köbméter zagyvíz Devecserre és Kolontárra.
Elismeri felelősségét a MAL Zrt.?
Egyelőre nem, a halálos áldozatok hírének hallatán sem állították le a termelés. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár felfüggesztette a cég termelési engedélyét, amire a válasz az volt, hogy vasárnap szeretnék újraindítani a timföldgyártást, aminek a hulladékterméke az a zagyvíz, ami Magyarország legnagyobb vegyi katasztrófáját okozta. Mindezt úgy jelentették ki, hogy egy szót sem ejtettek arról, hogy a szétrepedt zagytározót vasárnapig befoltozzák-e vagy sem.
Együttérző a MAL Zrt.?
Természetesen! A károsultaknak fejenként száz ezer forint gyorssegélyt utalnak és fizetik az áldozatok temetését.
Felelősségteljes a MAL Zrt.?
Minden bizonnyal! Kötöttek felelősségbiztosítást, a sajtó értesülései szerint tíz millió forintra biztosították a tározót, az összeg megállapítása a lehető legalacsonyabb kárérték figyelembe vételével lett megállapítva. Ez az összeg plusz a károsultak százezer forintja és a koporsópénz valószínűleg fedezni fogja a pánik hevében körülbelül tíz milliárd forintos károkat.
Bevállalós a MAL Zrt.?
Abszolút! Hatalmas nagy pofával tudnak belenézni a kamerába, miközben
ezt mondja Tolnay: „Nem. Azért nem, mert mi a technológiákat betartottuk.”
„Nem biztos, hogy a MAL a hibás. Vannak olyan természeti meg egyéb dolgok amikor nehéz, és minden szuperpolálódik egyszerre.” Ezt már Bakonyi Zoltán mondja bele a kamerába. Valóban természetfeletti jelenség az, hogy egy több millió köbméter folyadékot felfogó gát falai szilárdak és azon emberek járnak délelőtt fél tizenegykor. Az meg már a természetfeletti szuperpolálódása, hogy egyszer csak ez a gát átszakad. Az a biztos, hogy sem lajosnak sem a zolinak köze nincsen hozzá, „mert Felsőzsolcán se várt senki semmit”.
Ízléses a MAL Zrt.?
![](/data/Image/belfold/2010/10/MAL/MAL_02.jpg)
Naná! Bakonyi Zoltán sajtótájékoztatóján egy balesetet okozó
gépkocsivezetőhöz hasonlította az iszaptragédiában vállalt szerepüket. Azt mondta, hogy ha a balesete okozótól megkérdezik, hogy miért „nem nézte meg a féket, akkor azt mondja, hogy azért mert ott volt a fék”. Ezzel szemben ők naponta ellenőrizték a zagytározó fékjét (a gát) és mindig mindent rendben találtak, nem volt semmi gond.
A cég véleménye szerint meg az az egész vörös víz teljesen ártalmatlan az emberi egészségre. Mindezt akkor fogalmazták meg, amikor a lúgtól csontig mart embereket helikopterekkel szállították a kórházba.
Szerintük a világon soha nem történt ilyen katasztrófa, ezért nem is lehetett tudni, hogyan kell védekezni ellene, ezért minden rendben van.
Hasonló azonban történt pár évvel ezelőtt a Kanári szigeteken. Emberi kárt nem követelt a szerencsétlenség, a tengerbe csúszott zagylé azonban több négyzetkilométeres körzetben teljesen kipusztított minden életet. A nagy parában ezt biztos nem találták meg a google-ben.
Mit nem tett még a MAL Zrt. és milliárdos tulajdonosai?
Egyikük sem kért bocsánatot a katasztrófáért, még gesztusjelleggel sem hullattak krokodilkönnyeket. Szemlesütés és pityergés sem volt. Bele sem gondoltak abba, hogy a maró iszappal elúszott a becsületük és a vastag bukszájuk.
Ők csak mossák kezeiket…
Hát mossák ki a lelküket is a vörös iszapban a MAL Zrt. felelős vezetői és részvénytulajdonosai. Erre már nyilatkozataik és hozzáállásuk is predesztinálja őket.
Felelős vélemény kialakításához nem kell megvárni, amíg a törvényhozók, jogszabályalkotók és a bíróság megállapítja, hogy felelős volt a cég a katasztrófában.
Megállapíthatják azt is, hogy a zagyvíz a legkitűnőbb öntözőszer egy rózsaültetvényen, exportálhatják évek múlva az iszapot a mexikói orchideatermesztőknek is, a milliárdos vezetőket akkor is az eltűntek között kellene nyílván tartani.
"Fürödjön benne, aki szerint nem veszélyes"
Ha nem is ennyire markáns, de hasonlóan kemény véleményt fogalmazott meg a katasztrófa helyszínét is megjárt kedves belügyminiszterünk, Pintér Sándor. „Fürödjön benne, aki szerint nem veszélyes”,
fogalmazott kedd este Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Ezen az eseményen a miniszterelnök arra utalt, hogy ha a cég nem termel, akkor képtelen előállítani azt az értéket, amiből kártérítést tud fizetni. Ebben igaza van a miniszterelnöknek, de akkor ragaszkodjon ehhez konzekvensen.
Állítólag a zagytározó tízszeresen túltelített volt, ez pedig azt a következtetést vonja maga után, hogy a MAL Zrt. már a múltban megtermelte a kártérítéshez szükséges összeget. Erről valahol tanúskodhat a részvénytulajdonosok mintegy hatvan milliárdos magánvagyona, valamint az a tény, hogy az alumíniumipart különösen megviselő gazdasági világválságban a Magyar Alumínium nulszaldósan zárta a 2009-es évet, azaz nem volt veszteségük.
Ennek a
válságelhárító igyekezetnek a levét szívhatta meg hétfőn két magyar falu lakossága.
Komolyan gondoljátok nagyfiúk?
![](/data/Image/belfold/2010/10/MAL/MAL_03.jpg)
Gondolkozzunk csak el az időpontokon. Az áprilisi választások eredményét Orbán Viktor forradalomként értékelte, amit az önkormányzati választások eredménye megpecsételt. Minden lehető eszköz a kezükbe került, hogy rendet teremtsenek ebben az egyre jobban elmocsarasodó országban. Egyik hatalmas ígéretük, hogy az elmúlt húsz évben a hazát szétlopó és a nemzeti vagyont offshorecégeken keresztül Svájba szipkázó cégeket könyörtelenül megbüntetik.
És a győzelmi ünnep mámorát követő napon Devecser felett kiborult a bili…négy ember mártírhalált halt egy felelőtlen cég pénzéhes részvényeseinek profithajhászása miatt.
Ha ez az aljas tragédia is évekig fennakad a jog és a felelősségre vonás lassú folyamatának szövevényes hálójában, akkor ez itt nem forradalom, hanem parasztvakítás vörös iszappal.
Október hatodika van. Ha forradalmat akartok, most megcsinálhatjátok. Csak egy gombnyomás a kétharmadnak megszavazni a vagyonelkobzás lehetőségét, hogy az ilyen helyzetekben ne csak az ország adófizetőinek forintjait terhelje a kárrendezés, hanem a részvényesek vállát is nyomja egy kis teher.
Ha komolyan gondoljátok fiúk, akkor most kezdjétek el.