„Bosszúvágy, szenvedély, fekete humor és tengernyi vér - olyan, mintha Tarantino írta volna újra a Romeo és Júliát” – olvasható a darab ajánlójában. Honnan jutott eszedbe éppen ez a téma?

Az angol reneszánsz formavilága, gondolati rétegzettsége mindig közel állt hozzám. A Shakespeare-kortárs szerzők bizarr rémdrámáit, bosszútragédiáit is sűrű, gazdag anyagnak tartottam – korábban már rendeztem is ilyet, Webster Amalfi hercegnőjét a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Most a Magyar Színház „Végzet asszonya” címet viselő, tematikus évadába illeszkedő darabot kellett választani, a „Kár hogy kurva” pedig, már címében is, izgalmasan játszik el ezzel a toposszal.

Milyen ismérvek alapján választottad ki a szereplőgárdát?

Akit személyesen nem ismertem még, azt is volt alkalmam látni futó előadásokban. Mindnyájan gazdagon tükrözték vissza azt, amit a szerepekről az olvasópróbáig gondoltam – azután pedig egy még izgalmasabb folyamat kezdődött: az, ahogyan a szerep kezd el hasonulni a választott színészhez; ahogy az elemzésből megismert figura feldúsul az ismeretlen személyiséggel való találkozástól.




Milyen légkörben zajlottak a darab próbái?

Úgy fogalmaznék, hogy termékeny feszültségben. Bonyolult, rendezői és színészi részről is mély feltárulkozást igénylő szövegről van szó – olyan helyzetek soráról, amik nem adják könnyen magukat. De a nehezen szült vagy közösen kigyötört megoldások igazi találkozásokhoz vezethetnek, olyan előadáshoz, amelyben végül mindnyájan örömünket leljük.

Profi színészekről van szó, akik egy olyan darabot játszanak, ami tartalmaz igen véres, valamint testközelibb jeleneteket is. Hogyan viszonyultak ehhez a kérdéshez?

A tengernyi vérpatron, meg a sok elrajzolt mészárlás olykor az infantilis kisgyermeket csalogatta elő belőlünk…

Az intimebb, szexuálisan telített, némelykor szinte beteg pillanatokra viszont először zavarral, gátlással reagáltunk. Ez így is van rendjén. Erre való a próbafolyamat – hogy megértsük, milyen célt szolgálnak ezek a pillanatok, aztán szépen, lassan, egymást megismerve és egymásból fogalmazva feloldjuk ezeket a gátlásokat.

Persze, nem voltak ezek mindig könnyű helyzetek: a színészek közül sokan nemcsak velem, de egymással is most találkoztak először a színpadon.

Milyen instrukciókkal tudtad segíteni a színészeket?

Mit lehet erre mondani? Az ember megpróbálja megérezni, mikor mire van szükség, aztán vagy téved, vagy nem. Ha téved, akkor mond valami mást…

Melyik jelenet megvalósításán gondolkodtál a legtöbbet?

Mindig azon, ami éppen nehezen születik. Van egy pillanat, amelyben Soranzóhoz (Horváth Illés) megérkezik a volt szeretője, Hippolita (Ruttkay Laura), aztán Vasquez, Soranzo szolgája (Gula Péter) manipulálni kezdi a párt, hogy végül a maga javára fordítsa a helyzetet.

Bonyolult, szenvedélyes, rétegzett jelenetsor, amelyhez négyen négyféle módon közelítettünk. Az ilyesmi nem oldható meg a színészre erőszakolt formákkal. Ez például nem adta magát könnyen. Sokat küzdöttünk a jelenettel és egymással, amíg végül gazdagon fogalmazott életet láttunk a színpadon, nem pedig a küzdést magát.




Szerinted mennyire fogja meg a „Kár hogy kurva” című darab azokat a nézőket, akik még életükben nem jártak színházba, attól függetlenül, hogy a színházaknak általában megvan a saját közönsége?

Ebből a szempontból biztosan szerencsés választás lenne ez a darab. „Színes, szagos” színház, sok erős hatással – lehet benne borzongani, meghatódni, röhögni, iszonyodni, megrendülni, sokféle érzékére tud hatni a nézőnek. És testközelben játszódik – működteti azt a furcsa csodát, amire még most is csak a színház képes: hogy mi mindent képes művelni egy színész a saját idegrendszerével, hogy a szemünk előtt vigye vásárra a bőrét, helyettünk, nézők helyett.

Számodra mi a darab mondanivalója?

Én úgy gondolom, hogy a darab maga az üzenet – ha lennének pár mondatos válaszaink, nem kellene elmesélnünk egy egész történetet. Rám mindenesetre nagy hatással volt a darab világképe: egy széthulló, fragmentált, káosz felé tartó világ, amelyben, külső kapaszkodó híján, az egyes ember saját magában is hasztalan próbál rendet teremteni.