Idén a Színikritikusok díját a legjobb mellékszereplő kategóriában Máté Gábor kapta, és az előadások között az általa rendezett "A kétfejű fenevad" című darab nyert. Az elismerés kapcsán Máté Gáborral beszélgettünk.
2010. október 16. szombat 08:59 - Bagics Bence
Milyen helyet foglal el a Színikritikusok díja a többi elismerés között?
Életút
A Színművészeti Főiskola színész szakán 1980-ban diplomázott, Major Tamás és Székely Gábor tanítványa volt. A nagy hírű kaposvári Csiky Gergely Színház szerződtette, tevékeny részese a teátrum újraépítésének, a korábbi sikereket is meghaladó művészi munkának. Egyik főszereplője volt a legendás Marat halála című előadásnak.
A Corvin köz hatalmas fotója előtti, a forradalmat sirató jelenet sokak számára a legemlékezetesebb színházi pillanatok egyike. 1981-ben rendezőként is bemutatkozott, később elvégezte ezt a szakot is. 1987-ben szerződött a Budapesti Katona József Színházhoz. A színház egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze, színészként és rendezőként is nagy sikereket arat. Vendégként rendszeresen rendez az Egri Gárdonyi Géza Színházban és a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázison. 1993 óta tanít a Színművészeti Egyetemen. Tanítványaival évente egy alkalommal -Zsámbékon- újra együtt dolgozik.
Kedvenc kikapcsolódása jazzlemezek hallgatása. A „Mi ez a hang - Dzsessztetés” című előadás inspirálója éppen a rajongott műfaj volt.
2011. február 1.-től a budapesti Katona József Színház igazgatója lesz, Zsámbéki Gábort váltva.
Egészen más, mint egy Kossuth- vagy egy Jászai Mari díj. Ez az előző évadban nyújtott teljesítmény kritikusok szerinti értékelése. Ez a díj több ember munkája: például a legjobb előadásért járó elismerés az összes alkotónak szól.
Milyen úton vezetett az ön élete a Katona József Színházba?
1987-ben Székely Gábor meghívott a Catullus című előadás címszerepére, ezután kaptam szerződés ajánlatot a Katonában.
Miért kezdett el a színjátszás mellett a rendezéssel is foglalkozni?
Alapvetően rendező szerettem volna lenni, de egyszerűbb útnak tűnt az, ha
színészként kerülök ebbe a világba. A főiskolára is színész szakra vettek fel, és ezen keresztül tanultam meg a rendezés mesterségét.
Több filmet forgatott eddigi pályafutása során. Hogyan kezdett el filmezni?
Radványi Gézával dolgoztam először filmben. Óriási szerencse volt, hogy amikor sok év külföldi munka után visszatért Magyarországra, az ő filmjében szerephez jutottam. Ezek után következett pár év, amikor minden nyáron forgattam egy filmet.
Szerette ön a kamerát?
Hol igen, hol nem. Amikor jó szerepem volt és jól játszottam akkor igen, amikor kevésbé játszottam jól, akkor úgy éreztem, hogy nem szeretem.
Miért ragadt meg egy színháznál ennyi ideig?
Úgy gondolom, hogy ez egy jó színház, magam is tevékenyen részt veszek abban, hogy ne legyen rossz. Színészként úgy véltem, hogy ebben az intézményben tudok legjobban fejlődni, hiszen itt dolgoznak a legjobb rendezők az országban, tehát semmi okom nem volt itt hagyni ezt.
Kelt önben valami féle megnyugvást az, hogy az ön által említett legjobb rendezők között is ön a legjobb, hiszen főrendező?
Nem, nem foglalkozom ezzel. Nyilván van hajlamom arra, hogy kicsit több felelősséget vállaljak.
Van valami koncepció, egy fontos érték, amire felépíti a darabokat?
Nincs ilyen. Az embernek nagyon sok színdarabot el kell olvasnia ahhoz, hogy kiválassza azt, amivel foglalkozni akar, és ezt nagyban a társulat összetétele is meghatározza. Az a legfontosabb, hogy a rendezőt izgassa a darab, és amikor elkezdi izgatni, megpróbálja azt a világot kitalálni, ami ahhoz a műhöz leginkább illik.
Mennyire dolgoznak egy alkotóközösségként a próbák folyamán?
Nem kizárt dolog, hogy egymás véleményére építkezve dolgozzunk sőt, a színésznek hozzá is kell tenni a magáét. Van olyan darab, amihez egy embernek a látomása kell, de van olyan is amelyben a rendező a színészek kreativitására sokkal inkább számít.
Délelőtt rendezőként dolgozik, este pedig ugyanazokkal a színészekkel együtt játszik, akiket a nap elején irányított…
Nekem ez nem esik nehezemre, nagyon jó dolog felelőtlennek lenni azután, hogy sokáig felelős az ember.
Bele lehet fásulni abba, hogy napról napra ugyanazt a darabot játssza el, akár száznál többször is?
Természetesen igen. Azért a színésznek kell tenni, hogy ne fásuljon bele. Nagyon sok feladatot kell adni önmagának, mindig valami új célt kell kijelölni az előadások előtt.
Miért pályázta meg a színházigazgatói posztot?
Úgy gondolom, hogy én ide tartozom. Szeretném megőrizni azokat az értékeket, amelyek a hosszú évek során kialakultak.
Ezzel együtt jár, hogy háttérbe kell szorítani a rendezői illetve színészi munkákat…
Nem kell háttérbe szorítani, csak nem szabad tolakodni vele.
Nem játszottam mostanában olyan sokat, voltak évek, amikor úgy jött ki, hogy sokkal aktívabb voltam. Arra kell vigyáznom, ha majd igazgató leszek, hogy nem burjánozzon el a színészi, rendezői munkám, és akkor meglesz a megfelelő egyensúly.
Nem azért lesz igazgató, mert ráunt a színészi vagy rendezői munkára?
Bennem nem így merül fel a kérdés. Igazgatói szerepkörömmel azt szeretném elérni, hogy ez a színház még jobb legyen. Nem szabad, hogy elkényelmesítsenek a pozitív kritikák, visszajelzések.
Milyen tervei vannak, amit színházigazgatói szerepkörben szeretne megvalósítani?
A legfontosabb az előbb említett kényelmesség kivédése.
Mitől válik valami a színház keretein belül kényelmessé?
Attól, hogy megbízható, magabiztos, szeretett.
Amikor az ember berendezi a lakását olyan széket vesz, amibe jó ülni, olyan fotelt vesz, amiben még jobban el tud terpeszkedni. Ez a színház falain belül is működik.
Olyan kollégákkal, akiket kedvelünk, akiknek szeretjük a gondolatait, humorát, tekintetét, akikkel jól érezzük magunkat, azok között könnyű elkényelmesedni. Olyan műveket kell választani, olyan lehetőségeket kell felkutatni amiben ez a kényelmesség nem válik rutinszerűvé.
Ez olyan dolog, mint például ha valaki egy tornászversenyen lólengésben háromszor nyer ugyanazzal a gyakorlattal, negyedik alkalomra valami újat kell kitalálni, hiszen attól fél, hogy a többiek eltanulják azt, amit ő már olyan jól csinál.
