Felmérésből kiderült, a fiatal orvosok fele úgy végzi el az egyetemet, hogy a képzés alatt egyszer sem ad be intravénás injekciót. Csupán a szakma tájékoztatására készítették a felmérést vagy esetleg a kormány figyelmét így akarták felhívni a fennálló problémákra?

A felmérés a végzős orvostanhallgatókkal készült. A kérdőív az egyetemi képzés gyakorlati részét is érintette, így a többoldalas felmérés egyik részeleme volt a képzés gyakorlati jellegének vizsgálata.

A kapott eredményeket egyrészt a szakma szereplőinek jutattuk el. Az egyetemekkel ez ügyben egyeztetünk arról, hogyan lehetne ezeken az eredményeken javítani. Másrészt pedig a kormányzatnak is eljutattuk, így az oktatási és egészségügyi ágazati vezetés megkapta, hogy szintén segíthesse ezt a folyamatot és legyen tisztában a fennálló helyzettel. Őszintén szólva nem akartuk, hogy az eredmények ekkora sajtónyilvánosságot kapjanak, hiszen célunk nem a szenzációkeltés,hanem az egyetemi képzés jobbítása volt. Ugyanakkor a felmérés sok kézben megfordult, és a jelentősége alapján benne volt a pakliban, hogy azt valaki előbb-utóbb eljuttatja a médiának.    

Minden évben végeznek ilyen felmérést vagy olyan súlyos a helyzet, hogy szükségét érezték egy reális helyzetfelmérésnek?

Nem akut helyzetről van szó. Ez egy évtizedek óta zajló folyamat, aminek  a  pillanati keresztmetszetét látjuk.  Sok évvel ezelőtt már készült ilyen felmérés, de az utóbbi pár évben olyan, ami támpont lenne, nem. Természetesen a jövő évben és az elkövetkezendő években is szeretnénk ilyen módon méréseket végezni. Az idei eredmények csupán összehasonlítási alapként szolgálnak, amin keresztül majd megítélhető, hogy mennyit sikerült fejlődni. 

A felmérés milyen további eredményeket tükrözött? Az orvostanhallgatók az egyetemi évek alatt milyen további tudásbeli hiányosságokkal rendelkeznek még?

Kíváncsiak voltunk arra, milyen egyéb igényeik vannak a végzősöknek a képzés tekintetében. A sajtó az intravénás injekciót emelte ki, de bármely más manuális készségről beszélhettünk volna, mint például a vérvételről, vagy a katéterfelhelyezésről.

Nyolc-tíz ilyen paraméter van, ahol látszódnak a hiányosságok. Azt tapasztaljuk, hogy ezeknek a készségeknek a gyakorlati elsajátítása többször önszorgalomból történik. A medikusok megkeresték a képzés keretein kívül azt az egészségügyi tevékenységet, ahol hozzáférhetnek ehhez a tudáshoz. Ennek azonban az egyetem falai között is helye van.

Egyébként a felmérés teljesen más témákról is szólt, hiszen migrációs adatokat is mértünk, melyeknek azért volt jelentősége, hogy megtudjuk: várhatóan hányan lépnek be a szakorvosképzésbe, mindemellett milyen kihatása van az esetleges rezidensrendelet átalakításoknak,  az esetleges béremelésnek, és mi az, ami hosszútávon megtartó erővel tud bírni a fiatalok számára.

A hallgatók milyen hiányosságokat véltek felfedezni az orvosképzésben?

Érdemes megnézzük a serpenyő pozitív oldalát is: megállapítható, hogy az elméleti oktatással, a kutatási- és tudományos lehetőségekkel, elsöprő többségben elégedettek a hallgatók. Kijelenthető, hogy az orvosképzés első három éve világszínvonalú.

A hallgatóknak hiányérzetük van például a kommunikációs készségek szélesebb körű oktatásában, szeretnék, ha a felsőbb években nagyobb hangsúllyal jelenne meg az, hogy az orvos-beteg kapcsolatban miként lehet empatikusabban információt átadni, akár egy rosszhír közlése során. A kommunikációs készségek mellett az egészségügyi rendszerismeretnek a hiányosságát is kiemelték. Még jobban szeretnék átlátni, hogyan működik az egészségügyi rendszer, ha már benne dolgoznak. Emellett a képzés struktúrájában is átalakításokat tartanának jónak.

Az elhelyezkedés szempontjából mi a tapasztalat? Elégedettek a hallgatók a hazai helyzettel, vagy elsősorban kénytelenek külföldön praktizálni?

Az idén végzősöké az első olyan generáció, akik kitüntetett módon ötven százalék többletbérezést kapnak, ha hiányszakmát választanak. Tapasztalatok szerint az esetek többségében ez már megtartó hatással bír. Ez jó irány. Ugyanakkor az is látszik, hosszú távon ahhoz, hogy itthon tudjuk tartani az orvosainkat, a legalább a jelenlegi orvosi bérek kétszeresére lesz szükség. Az összehasonlítás végett ez még mindig a nyugati béreknek a negyede-ötöde. Tehát a fiatalok nem pénzszerzési motivációval mennek el, hanem azért, mert itthon nem tudnak megélni.

Az oktatás gyakorlati hiányosságai elég nagy problémát jelentenek, hiszen az orvosképzésnek kell az egyik legjobban gyakorlatorientáltnak lennie, tekintve, itt emberéletek forognak kockán. Mennyire súlyos a helyzet?

A kollégák egyéni felelősségérzete megvan. Ez abból is világosan látszik, az orvostanhallgatók megkeresik azoknak a készségeknek az elsajátítását, amiben hiányérzetük van. Igaz, hogy csak ötven százalék, akik végzett intravénás injekció beadását a képzés keretében, de további harmincöt százaléka megkereste a helyet, ahol ezt el tudja sajátítani.

Például önszorgalomból elment ápolói munkát végezni, és nyáron többletgyakorlatot végezni, vagy mentőzni. Tehát ez az igény és készségfejlesztés önszorgalomból megvan, de ennek alapvetően a képzésben is helye lenne.

Mivel az ötöd-hatodévesek az ellátórendszerben töltik mindennapjukat, ezért többségük tisztában van azzal, hogy a diploma megszerzése után az orvoshiányból kifolyólag rögtön jöhet a „mélyvíz”. Ezért van bennük ez a belső igény, hogy megszerezzék a szükséges tudást. Valóban, komoly felelősség hárulhat rájuk hirtelen. Egy kolléga nagyon gyorsan egyedül tud maradni, az említett orvoshiányból kifolyólag.

Mi az oka annak, hogy nem gyakorlatorientált a képzés? Kizárólagosan a pénzhiány?

Az igény megvan rá. Az egyetemek védelmében mondom, hogy gyakorlatilag megmásfélszereződtek az évfolyamok, tehát sokkal több orvostanhallgató oktatása zajlik az egyetemeken.  Ráadásul ehhez nem  kaptak olyan többlet strukturális fejlesztéseket, többletforrásokat, hogy ugyanolyan csoportlétszámokkal megvalósulhasson.

Az orvoshiány egyre jobban pörgeti az orvosképzést. Egyre több embert vesznek fel az egyetemekre, de az egyetemeknek véges számú oktatója, egyetemi laborja és helysége van. Az újonnan jövő elvárásokhoz kellene igazítani az infrastruktúrát. Ehhez az egyetemek jogosan várhatnak segítséget.

Másrészről, a klinikákon nagyon komoly túlterhelés alatt dolgoznak az oktató kollégák. Egyszerre  kell oktatniuk, kutatniuk, és mindezt a napi betegellátó feladatok közé kell bepréselniük.

Az oktatók legnagyobb jó szándékuk mellett is bajban vannak, hiszen gyakran a betegellátásra sem elég a munkaidejük. Így lehetséges, hogy egy-egy gyakorlat nem tud kellő fókuszban lenni. Újragondolandó, hogy ekkora betegforgalom mellett egy-egy egyetemi klinikán mennyi oktatóra van szükség, hiszen most is gyakran csak a tanárok elkötelezettsége és többletvállalása miatt tudnak megvalósulni a gyakorlatok. Az egyetemek méltánytalan helyzetbe vannak hozva. Ezért végig kell nézni azokat a pontokat, ahol lehetőség van segíteni a munkájukat.

Önöknek van-e elképzelése arról, hogyan lehetne javítani a most fennálló helyzeten?

Bízom benne, hogy többletforráshoz juthatnak az egyetemek, ezáltal több oktatót tudnak majd foglalkoztatni, akik számára biztosítható elkülönített idő a gyakorlatok megtartására. A felmérés során nem csak a hiányosságokra akartuk felhívni a figyelmet. Ha kontrolláltabb módon történik a készségek elsajátítása, akkor mindenki jól jár. A betegek és a kollégák egyaránt.

A felmérés eredményét elküldték a hazai orvosi egyetemeknek és a szaktárcának is. Ezután gyökeres változás következik be az orvosképzésben, vagy a kormány sajnálkozását fejezi ki, de minden marad a régiben?

Azt szeretnénk, hogy ez a párbeszéd minél inkább szakmai színtéren maradjon. Nem baj, hogyha a sajtó beszél erről és felhívja a figyelmet a problémákra, de egyúttal mérsékelten örülök mindennek. Hiszen nem a szenzációkeltés az előrevezető út. Az egyetemekkel tételesen át kell nézni a belső lehetőségeket. Amint világosan átlátható lesz, mennyi és milyen típusú forrás szükséges, akkor le kell ülni az egészségügyi és oktatási ágazat a vezetésével.

Ha forrásra van szükség, akkor ezt elő kell teremteni az orvosképzésnek - ami egyébként igen híres, és magas színvonalú elméleti bázisból indul, világszerte elismerik- a második, gyakorlati pillért is fontos megerősítenünk, hiszen az garancia arra: a betegellátás megfelelő színvonalon történjen.

Várhatóak lesznek még további felmérések, hogy esetlegesen a kormányra nyomást gyakoroljanak és hangsúlyt fektethessenek a probléma súlyára?

Nem a kormányra gyakorolt hatás volt a fő motiváció. Elsősorban az egyetemeknek szerettünk volna visszajelezni, és az elkövetkezendő időszakban velük tárgyalunk arról, hogy ténylegesen milyen átalakításokra van szükség. Ha közösen átlátjuk a pénzügyi kereteket, az oktatói kapacitást, az előrelépés lehetőségét és hogy hol vannak hiányosságok, akkor szeretnénk egyeztetni a kormányzattal is.

Természetesen, ha találunk olyan elemeket, ami kormányzati szerepvállalást igényel, akkor azt a kormányzat felé is kellő hangsúllyal közvetítjük majd.