2024. december 5. - Vilma

GVH: maradnak az alelnökök

Nem szűnik meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) alelnökeinek a kinevezése az elnök mandátumának lejártával, ahogy ezt az új parlament elfogadta, erről döntött kedden az Alkotmánybíróság (AB) - közölte a testület.
2010. október 26. kedd 16:10 - HírExtra
A versenytörvény módosítását július 5-én fogadta el a parlament. Sólyom László, akkori köztársasági elnök 10 nappal később fordult az Alkotmánybírósághoz, kifogásolva azt, hogy a GVH alelnökeinek a megbízása megszűnne az elnök megbízásának a lejártával.

A mostani AB döntés indokolása szerint a GVH elnökének, elnökhelyetteseinek, valamint a Versenytanács tagjainak a kormányzati ciklusoktól elválasztott - hat éves - megbízatási időtartama a GVH autonómiáját védő garanciarendszer egyik eleme. Ezt az Alkotmányból fakadó garanciális követelményt figyelmen kívül hagyó szabály a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába ütközik, vagyis sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvét.

Az AB ugyanakkor nem állapította meg annak a rendelkezésnek az alkotmányellenességét, amely szerint a GVH elnökének javasolt személy is kezdeményezheti - a miniszterelnök egyetértésével - az elnökhelyettesek kinevezését.

A határozat alkotmányellenességet megállapító részéhez Lenkovics Barnabás és Stumpf István alkotmánybírák különvéleményt csatoltak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását