Mekkora jelenleg a Magyar Honvédség létszáma?

2011 januárjára 25600 – 25700 körüli összlétszám lesz a Magyar Honvédségnél. Úgy tervezik, hogy ezen belül a tiszthelyettesi és a legénységi állományt 35-33 százalékra egyenlítik ki. Közép- és Kelet-Európa országaiban ugyanis mindenhol úgy van, hogy arányaiban lényegesen nagyobb a tiszti állomány. Már megkezdtük az állománykategóriák közti aránytalanság felszámolását.

Simicskó államtitkár úr bejelentette, hogy körülbelül 1500 katonával szeretnék emelni a létszámot, ami azt jelenti, hogy 27 500 főre növelnék a későbbiekben a honvédséget. Azt, hogy ez milyen intervallumban valósul meg, nem tudom, de valószínűleg a ciklus végére történik meg.

Simicskó azt nyilatkozta, hogy az önkéntes tartalékosok létszámát szeretné növelni. Tehát közülük kerülne ki ez az 1500 fő?

Azzal növelik a hadsereget, amire éppen szükség van. A tartalékos az egy plusz dolog. Szintén a ciklus végére 6000-8000 fő kiképzett tartalékost szeretnének elérni. Ez sem valósulhat meg 2014 előtt, mert az önkéntes tartalékos rendszer is pénzbe kerül. Kezdetben azokat próbálják megnyerni tartalékosként, akik egyébként is kapcsolatot tartanak fent a honvédséggel. Például gondoljunk arra, hogy őrző-védő kft-k őrzik ma a különböző objektumokat. Ebben az esetben, ha meg lehet velük úgy állapodni, hogy vállalják az önkéntes tartalékos szerepet, akkor ez egy felettébb olcsó megoldás.

A nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy az első évben olyan 1000-1500 fővel szeretnék létrehozni ezt az önkéntes tartalékos rendszert. Mert amikor 2004-ben létrehozták az önkéntes-rendszert, szó volt róla, hogy emellé tartalékosokat is állítunk, de erre nem került sor idáig.

Miért lehet szükség tartalékosokra?

Önkéntesekre mindig szüksége van az országnak, jelenleg, ami ráirányította erre a figyelmet, az az iszapkatasztrófa és az árvíz volt. Vezényelhető tartalékosokra valószínűleg a jövőben is szükség lesz. Tehát ők ezt vállalnák, hogy bizonyos veszély- vagy katasztrófahelyzetekben oda lehet őket vezényelni, és nem az van, hogy könyörögni kell, hogy ki vállal zsákcipelést. Tehát ők nem minden nap dolgoznának a honvédségnél, hanem különböző időszakokban mobilizálhatók bizonyos feladatokra.

Persze nem csak zsákozásra kell itt gondolni, hanem például ha küldeni szeretnénk egy missziót Afrikába, kell egy ember melléjük, aki beszéli a helyi nyelvet. Olyan feladatokról van szó tehát, melyek elvégzésére nem éri meg egy állományt állandóan fenntartani.

A hat-nyolcezer tartalékosnak azonban elsősorban a katasztrófavédelemben szánnak szerepet. Ez indokolt is, hiszen Magyarországon szinte bizonyosra lehet venni, hogy például belvizek, árvizek geológiai adottságainkból fakadóan lesznek.

A tartalékosoknak tehát lenne egy polgári foglalkozásuk, és ha helyzet van, menniük kell a honvédséghez. A gyakorlatban ez azért nehézkesnek tűnik, ha a munkáltató érdekeit vesszük figyelembe.

A tartalékosságból a kompenzáció kérdésnek problémája adódik még. Akkor működhet jól ez a rendszer, ha arra az adott időre, amire a honvédség alkalmazni akarja őt, a munkáltatója úgy engedi el, hogy ne kelljen aggódnia amiatt, hogy esetleg kirúgják. Ezt a világ civilizáltabb felében kompenzációval oldja meg az állam a munkáltató felé. Tehát ezt az államnak kell magára vállalnia. Magyarországon világossá kéne tenni, hogy a Magyar Honvédség az ország érdekeiben jár el. Olyankor is, amikor külföldi misszión van, és olyankor is, amikor a kolontári iszapnál munkálkodik.

Lehet, hogy csak én látom így, de manapság a társadalom mintha távolodna a hadseregtől, az átlagember nem igazán van tisztában a honvédség állapotával, tevékenységével.

Korábban, még a sorozás idejében a társadalom és a honvédség kapcsolata sokkal intenzívebb volt. Tehát a hadkötelezettség és a sorozás biztosította, hogy valamilyen módon szinte minden egyes családnak volt kapcsolata a haderővel. Az, hogy ez jó élmény volt-e vagy sem, már másodlagos kérdés, de hogy megvolt a lehetőség erre a kapcsolatra, az kulcsfontosságú. Ez megszűnt, és ami még rosszabb, hogy a társadalom védelmi szolidaritása is megszűnni látszik.

Mi lehet ennek az oka?

Az emberek ugyanolyan normál szakmának tekintik a katonaságot, mint a könyvelést, a tanítást vagy a jogászságot. Ez azért rossz, mert a legtöbb országban, ott is, ahol önkéntes haderő van, bizonyos minimális honvédelmi ismeretet tanítanak. Ezek fontosak a biztonságérzet megteremtéséhez.

Veszélyhelyzetek mindig adódnak. Új eszközöket kell kialakítani arra, hogy a politika azt a típusú védelmi szolidaritást, ami szükséges ahhoz, hogy biztonságban érezze magát egy ország, megteremtse. Az egyik ilyen lehetőség a tartalékosok. A másik pedig egy olyan társadalmi közeg, egy olyan infrastruktúra kialakítása, melyben megvalósítható újra a kapcsolat a honvédséggel.

Hogy lehetne ezen változtatni?

Ahogy az autóvezetés során szükséges elsajátítani bizonyos egészségügyi alapismereteket is, úgy gondolom, az ország szempontjából fontos, hogy minden ember rendelkezzen valami minimális biztonságpolitikai ismerettel. Ez alatt nem a nagyvilág dolgait értem, hanem például azt, hogy egy olyan helyzetben, mint az augusztus 20-i tűzijáték volt, hogyan viselkedjen az ember. Minden kisközösségbe kell pár ember, aki tudja, ilyen helyzetben mit kell tenni, hogy ne essünk pánikba, hogy kell szervezni a tömeget, stb.

Technológiák, fejlesztések szempontjából hogy áll a sereg?

Sok kritika éri a korábbi kormányzatokat, hogy bizonyos fegyvernemi kultúrákra erősített rá, míg mára már más fegyvernemek kiveszőben vannak vagy megszűntek, például a harckocsizás. Mindig azt a kérdést kell feltenni, hogy mire használjuk a beszerzett technológiákat. Arra, hogy minket a közeljövőben, az elkövetkezendő 20-25 évben államok részéről érkező fegyveres megnyilvánulás érjen, egyetlen NATO-jelentés sem lát esélyt. Elfogadom azt, hogy kellenek páncéltörők, de kíváncsi vagyok, kinek a páncélját akarják törni?

Ez azért fontos, mert a politika egyébként nagyon erősen meggondolja, hogy mennyit szán ilyenekre. Általában rendkívül indokoltnak kell lennie egy-egy eszközvásárlásnak.

Mennyit kap a költségvetésből a hadsereg?

A költségvetésből tavaly körülbelül 300 milliárd forintot fordítottak a hadseregre. Nagyon jó lenne, ha a védelmi szféra idén is ugyanazokkal a forrásokkal rendelkezne. A magyar honvédség a rendszerváltás óta alulfinanszírozott.

Miért van ez így?

Ennek számos oka van. A legfontosabb, hogy a hidegháború és a kétpólusú világ szembenállásának megszűnése után azt mondták az embereknek, hogy kitört a béke, és egy ilyen helyzetben ki mondja azt, hogy emeli a védelmi pénzeket?

Ez egész Európában jellemző tendencia. Csupán egy-két ország van, akiknek különböző fóbiái vannak, mint például Törökország és Görögország, náluk továbbra is fontos a hadsereg. Ezen kívül mindenhol csökkentik a hadsereg létszámát, gondoljunk csak Nagy-Britanniára vagy Németországra. A gazdasági világválság rákényszeríti ezeket az országokat erre a lépésre.

Ez viszont nem jelenti, hogy gyengébb is lesz a hadsereg. Erősebb is lehet, ha modern eszközökkel szerelik fel őket, de ugye ehhez is pénz kell. Nálunk végig hiánycikk volt a pénz.

Kivéve amikor Gripeneket vásároltunk…

Igen, volt néhány ilyen beszerzés. De a Gripen-ügylet egy szempontból nagy tanulság. Mégpedig, hogy ilyen gigaberuházásokat tizenöt évente egyszer eszközölhet egy olyan kis ország, mint Magyarország. Ez nem Amerika, ahol beruháznak valamibe, és ha nem jön be, félreteszik, és kipróbálnak valami újat. A magyar hadsereg ezekkel a beruházásokkal évekre leköti a pénzeit.

Ez azt jelenti, hogy nagyon pontosan, nagyon távolba látóan, perspektivikusan kell az ilyen döntéseket meghozni. A fejlesztéseknél a pénz egy olyan kulcskérdés, amitől nagymértékben függ, hogy merre fog a hadsereg alakulni. Sok elképzelés van arról, hogy hogyan kéne fejleszteni a sereget, de ezeknek az álmoknak mindig korlátot szab a pénz.

A Gripen-ügyhöz annyit, hogy nagy viták folytak arról, hogy a F-16-osokat vagy Gripeneket vegyünk-e, holott meg lehetett volna kérdezni, hogy nincs-e nagyobb szükség szállítógépekre vagy helikopterekre. Tehát ezeket az óriási összegeket lehetett volna jobb helyre is invesztálni érzésem szerint.

A kiképzés mennyire tartja a lépést az európai színvonallal?

Azokkal a magyar katonákkal, akik nemzetközi színtéren mérettetik meg magukat, általában a nemzetközi közösség elégedett. Sőt, sokan úgy gondolják, hogy erőn felül teljesítünk. Az alulfinanszírozottság miatt a képzésre sem jut nyilván annyi pénz, amennyi kellene. A 2000-es évek eleji kritika, ami Magyarországot érte, az elmúlt években alábbhagyott, elsősorban jól teljesítő misszióink miatt.

Az afganisztáni események után azonban egyre többen kérdőjelezik meg itthon a nemzetközi jelenlét indokoltságát és értelmét.

A nemzetközi missziókban való részvétel egy politikai biznisz. Én támogatom a te érdekeidet különböző helyeken, annak érdekében, hogy te is támogasd az én érdekeimet más helyeken. Ennek megfelelően ott vagyunk jelképesen Afrikában, ott vagyunk Afganisztánban.

Akik megkérdőjelezik ezeket a dolgokat, azok hihetetlenül provinciálisan látják a dolgokat, tehát nem látnak ki a Kárpátok mögül. Mert ez azt jelenti, hogy nem ismerik a világot, nem ismerik a nemzetközi kapcsolatok jelenlegi helyzetét.