Ahol az Eiffel-torony is táncol

A november 29-ig látogatható kiállításra Lucien Hervé fia, Rodolf Hervé életművére legjellemzőbb képeket válogatták ki a szervezők, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Fotóművészek Szövetsége.

Francois Laquieze, a Francia Intézet igazgatója beszédében kiemelte: Rodolf Hervé azon magyar művészek sorát gazdagítja, akik a francia és a magyar kultúra közötti kapcsolatokat erősítették. Az igazgató az alkotót Robert Capával és André Kertésszel rokonította. Francois Laquieze "szép gesztusnak" nevezte, hogy míg a Szépművészeti Múzeumban a világhírű fotós, Lucien Hervé életművét bemutató tárlat látható, az OSZK nem kevésbé tehetséges fia munkásságának ad teret.

Mint elhangzott, bár Rodolf Hervé jelentős életművet hagyott hátra, pályafutása mégis rövidnek mondható. Apja hatására kezdett fényképezni, de a fiatal művészt nem a konstruktivizmus, hanem inkább a szürrealizmus és az expresszionizmus inspirálta. Mint Francois Laquieze felidézte, Rodolf Hervé 1989-ben az Eiffel-torony 100. születésnapjára készített fotósorozatával lett ismert Franciaországban.

"Az ipari létesítményhez hasonló Eiffel-torony Hervé képein elkezdett mozogni, táncolni" - fogalmazott a Francia Intézet igazgatója. Megemlékezett arról is, hogy a művész a 1990-ben Magyarországra költözött, és a rendszerváltást követő évek "krónikása" lett.

Beke László művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója beszédében a művész kísérletező kedvét méltatta a negatívok használata, a nagyítások, a nyomtatás terén, valamint megemlékezett a Rodolf Hervé szitanyomatairól is. Mint elmondta, Hervé nemcsak fotózott, hanem "igazi underground figuraként" írt, valamint multimédiás eszközökkel is gyakran kísérletezett.

A művészettörténész szerint Rodolf Hervé képei korukat megelőzve a posztmodern, dekonstruktív technikát vetítették előre; példaként az Eiffel-toronyról, illetve a Louvre üvegpiramisáról készült képeket említette.

A kiállítást megnyitó Müller Péter Sziámi énekes, költő személyes emlékeit osztotta meg a hallgatósággal. Felelevenítette Rodolf Hervé "emblematikus megjelenését", jellegzetes bőrkalapját, illetve a nyakában ékszerként hordott használati tárgyakat is.

"Mindig tiltakozott, ha művésznek nevezték, de a dolgairól, alkotásairól mint műalkotásokról beszélt" - emlékezett Müller Péter Sziámi, aki szerint ez az ellentmondás érzékelteti leginkább Rodolf Hervének a művészettel szemben tanúsított alázatát.