Szilvia karácsonyi harangjátékára készül, amely nemcsak sok időt és energiát igényel tőle, de sok magányos gondolkodást is. A pár megtanulta békén hagyni egymást, amikor kell. Viszont a legnagyobb kritikusai is a másiknak, és ez még 15 év házasság után is rendkívüli fontossággal bír köztük.

Hogyan találkoztatok először?

SZILVIA: Egy bálon találkoztunk először. Emlékszem Laci második kérdése az volt, hogy „szabad vagyok – e”. Állítólag már a televízióban felfigyelt rám. A bál után, mire hazaértem, üzenet várt a rögzítőn. Másnap volt az első igazi randevúnk, Dobogókőre mentünk…

LÁSZLÓ: A „TAPS” színészmagazin bálján. Szilviát már előtte láttam a televízióban egy riportban, és már ott megtetszett. A bál után úgy éreztem Ő is nyitott a kapcsolatra.

Mi tetszett meg a párodban, mi az, ami a leginkább megfogott benne?

SZILVIA: Első találkozásunk alkalmával a tekintete, ahogyan rám nézett. A huncut kamaszos mosolya, az intellektuális humora, a minden mozdulatából áradó elegancia és kifinomultság, és nem utolsó sorban a gyönyörű hangja.

LÁSZLÓ: Komolysága, műveltsége, művészete, szépsége, különleges egyénisége.

Hogyan egyeztetitek a munkát a magánélettel?
SZILVIA: Hosszútávon csakis egy művész tud teljes harmóniában élni egy másik művésszel. Mindketten színes, változatos és szinte állandóan alakuló, meglehetősen rendszertelen (leszámítva a színház esti 7 órás kezdését), mondhatni bohém életet élünk. Ezt elég nehéz egyeztetni egy szoros időbeosztású, „civil foglalkozású” társsal. Talán ennél már csak egy „menedzser/producer – művész” páros lehet sikeresebb…

LÁSZLÓ: Ha különböző is művészetünk, mégis több a kapcsolódási pont, mint mondjuk egy mérnök és egy orvos munkája között. Sőt, nagyon jó hatással van egymásra a komolyzene és a színművészet.

Mivel tudod felbosszantani a párod?

SZILVIA: Azt hiszem a kapcsolatunk egyik legnagyobb erénye, hogy soha semmiért nem szólunk rá a másikra, nem akarjuk nevelni, vagy megváltoztatni egymást. Elfogadtuk egymást a hibáinkkal együtt. Szerintem, az emberek sokszor ott vétenek, hogy egész életükben valami idealizált, agymosott álomképet kergetnek, megpróbálják ráerőltetni elvárásaikat másokra és közben elfejtenek körülnézni és értékelni a körülöttük lévő igaz „ajándékokat”.

LÁSZLÓ: Ő ezt nagyon tapintatosan titkolja előttem, nem parancsolgat, nem nevel. Csak nehogy egyszerre boruljon ki a bili.

Mi a legemlékezetesebb közös emléketek?

SZILVIA: A jegygyűrű a karácsonyfán, aztán az esküvőnk a Dunán hajózva. A kalandos, szerelmes nyaralásaink, utazásaink sok - sok felejthetetlen pillanata.

LÁSZLÓ: Az esküvőnk a hajón, a meglepetésparti a születésnapomon, és minden szerelemes együttlétünk...

Hogyan képzelitek el a további jövőtöket, van valamilyen különleges tervetek?

SZILVIA: Egészségben, szeretetben. Persze különleges terv is van, de az még egyelőre titok!

LÁSZLÓ: Szeretném, ha megállna az idő, nem fordulna se rosszabbra, se jobbra. És nem lenne véges az élet.