A MAHASZ zenei elemzése, ami a hat évvel ezelőtti állapotokat mérte fel mára kicsit poros. Hiába kérdeztük a Szövetséget, süket fülekre találtunk. Kis gyászbeszéd a magyar zenei piacról és a tényközlés abszurd hiányáról.
2011. január 16. vasárnap 13:50 - HírExtra
Senki sem tudja, mi a nagy helyzet a magyar zeneiparban. A kérdés két oldalról is megközelíthető. Egyrészt ha ránézünk a népszerű zenék minőségére. Ez vagy kisebb szívmegálláshoz vezethet, vagy röhögőőgörcshöz. Másrészt, ha ránézünk az eladásokra és a piaci viszonyokra. Ekkor viszont áthatolhatatlan ködbe ütközünk.
A magyar zenepiac legfőbb ellenőrzője, a MAHASZ valószínűleg eloszthatná ezt a ködöt, hiszen az adatok, táblázatok, felmérések, eladások az ő kezükben vannak, ezekből viszont nem sok információt tudhatunk meg. Még kérésre sem.
Egy kis retro, egy kis probléma
Utoljára a MAHASZ 2005-ben adott ki kézzelfogható információkat, amelyek elég sötét képet vetítettek előre. A lemezeladások már akkor rohamosan csökkentek és aggodalomra adott okot az is, hogy egy megvásárolt cd-re egyre növekvő számú másolat jutott.
Szó esett még a kazettákról is, amelyek eladott példányszáma már akkor minimális volt. Ez a formátum mára már szinte teljesen meg is szűnt, éppen ezért fest olyan szomorúan elhagyatottnak a róla szóló információk a MAHASZ weboldalán. Egy letűnt korszak elfeledett emlékei az aktualitás látszatában.
Vissza a jövőbe
Ugyancsak retrószerűnek tűnnek az utolsó feltüntetett adatok a digitális eladásokról. 2005-ben még pozitív reményekkel kecsegtetett, hogy a tárgyalt év összes eladásának egy százalékát eredményezte a digitális zeneletöltés. Legalábbis a legális. Szép adat, biztos növekedett is.
Biztos… Mondjuk arról nem számolhatunk be, hogy online boltok tömegei nyitottak volna meg és érték el volna azt, hogy legálisan töltsön le az ember valamit. iTunes-ról pedig egyelőre ne is álmodjon a magyar.
2005-ben a MAHASZ kiemelte a szupermarketek túrkáló kosaraiban fellelhető, néhány száz forintos lemezek jelenlétét. Akkor nagy számban keltek el ezek a kiadványok, holott minőségileg erősen kritizálhatóak voltak.
Lefordítható ez úgy is, hogy a gagyi nagy számban fogyott. Nem túl pozitív dolog ez, az ember kíváncsi lenne, hogy változott-e a helyzet. Hiszen azóta csökkentek a minőségi kiadványok árai, külön kiadású cd-k jelentek meg a közép-európai piacron, erőlködve azon, hogy változzanak a dolgok. De nem tudjuk, hogy változtak-e..
Olcsó az arany
Néhány kósza hírből hallhatunk pár hivatalos intézkedésről. Csökkennek például a határok, egyre könnyebb lesz arany- és platinaminősítést elérni az országban. Van egy ország, ahol tízmillióan élnek. Ebben az országban elképesztően alacsony számú eladás elégséges már egy minősítéshez, amiért máshol azért még a nagyöregek is megküzdenek olykor-olykor.
De mi a magyarázat, miért van ez, miért nem tesszük feljebb a lécet? Ennyire fontos lenne, hogy Király L. Norbi elmondja magáról, hogy platinalemeze van? Ennyire presztízskérdés ez, hogy minél több palettát osszunk ki? Kíváncsiak lennénk és valószínűleg mások is. De válasz nincsen. Csak néma csend. Ami a zenében abszurd fogalom.
Számok bűvöletében
Statisztikák vannak. Sok szám egy nagy táblázatban, még csak nem is szépen megformázva. Érjük be ennyivel, magyarázat már nem is kell. Elvárható egy érdeklődő átlagembertől, hogy néhány szám alapján átlásson ipart, piacot? Hogy néhány táblázatot átböngészve könnybelábadjon a szeme és azt mondja, hogy igenis szán néhány ezer forintot arra, hogy megmeneküljön az, ami még menthető.
Kerestük a MAHASZ-t, próbáltunk információ kérni, de csak halasztás és hallgatás lett a jussunk.
Pedig más országokban igenis van tájékoztatás. Felmérések, lépések, kritikák, közlemények. Sehol sem jó a helyzet, ez tagadhatatlan, de mégis jelezik a népnek, hogy baj van. Valamit lépni kell, valamit tenni kell, vagy lassan, de biztosan meghal a legális zeneipar. Szép nosztalgikus gondolatokat ápolhatunk a bakelitekről, vagy a kazettákról és készülhetünk lassan a cd-formátum temetésére is.
Isten nyugosztalja?
De mi lesz, ha a csökkenő tendencia (amiről csak érzésünk van, publikált írás nincs) folytatódik és egyszer csak nem éri már meg se zenélni, se turnézni.
A zene művészet, a zene ajándék és a zene megélhetés. Ha a kedvenc nem tud belőle kaját vagy piát venni, nem biztos, hogy tovább fogja csinálni.
Becsülendő, hogy a slágerlisták folyamatosan frissülnek és hogy éltetik a Fonogrammot, de nem biztos, hogy ez elég. Ha nincs információ, az ember érdektelenné válik és nem foglalkozik többé a dolgokkal. Az érdektelenség pedig az, ami a leginkább nem kellene a zeneiparnak, hosszú-hosszú évek óta.
A MAHASZ pedig itt áll, egy ötéves összesítéssel, homályban hagyva mindent. Nem kap az ember választ a kérdésekre. Még az újságíró se.
A MAHASZ
A Magyar Hanglemezkiadók Szövetségét 1992 tavaszán hozta létre hat lemezkiadó vezetője és néhány magánszemély. A szakmai szervezet jelenleg 49 kiadót tömörít magába.
Legfőbb céljaik között van a jogi, gazdasági és érdekvédelmi képviselet, jogszabályok előkészítése, versenysemlegesség teremtése, az illegális másolatok, hamisítások elleni küzdelem és a slágerlisták heti publikálása, összesítése.
A tájékoztatás látszólag más tészta.