Milyen hatása lehet annak, ha a határon túli magyarok szavazati jogot kapnak?

Bár Kövér László a héten elhangzott nyilatkozata talán egy kicsit közelebb visz ahhoz, hogy a Fideszben milyen elképzelések körvonalazódnak a határon túli magyarok szavazati jogával kapcsolatban, a legalapvetőbb kérdésekben sem látunk még tisztán.

Amíg nem tudjuk, hogy egyáltalán listákra szavazhatnak-e majd vagy saját jelölteket küldhetnek a magyar parlamentbe, addig nagyon nehéz meghatározni azt, hogy milyen hatásai lehetnek ennek a politikai erőviszonyokra.

Melyik lehet a jobb döntés? A listára szavazás, vagy a saját jelöltre történő voksolás?

Ha úgy kapnának választójogot a határon túli magyarok, hogy a magyarországi pártlistákra is szavazhatnak, az alaposan felboríthatná az itthoni politikai erőviszonyokat, de ez a Fidesz számára is kockázatos lenne. Ugyanis nem egyértelmű, hogy olyan jelentős előnyt élvez a kormányzópárt a határon túl. Erre vonatkozó felmérések nem is léteznek.

Gondoljunk csak arra, hogy Szlovákiában a Híd már jóval nagyobb támogatást élvez, mint a Magyar Koalíció Pártja. Romániában pedig a Szász Jenő fémjelezte MPP nem tudta maga alá gyűrni az RMDSZ-t: erre tesz most újabb kísérletet a Fidesz támogatásával a Tőkés László vezette új politikai szerveződés.

Valószínű, hogy a legtöbben eleve távol maradnának az urnáktól, de az aktívak pártszimpátiája is túl képlékeny ahhoz, hogy a Fidesz bevállalhatná a listás szavazás kockázatait.

Talán akkor esélyesebb a másik verzió?

Valószínűbb, hogy a határon túli közösségek egy-egy (vagy akár több) képviselőt küldhetnének a magyar parlamentbe. Tehát nem a magyar pártlistákra szavaznának, hanem maguk közül választanának be képviselőiket az Országgyűlésbe.

Ez kedvezőbb lehet a Fidesz számára, hiszen ha az adott területen nem is rendelkezik az általuk támogatott politikai erő abszolút többséggel, azért a relatív többséget nagy eséllyel meg tudnák szerezni, és ezzel együtt a mandátumot is.

Mi a különbség az abszolút és a relatív többség között?

Ha az egyéni választókerületi logikát követjük, ott a győztes mindent visz, a többiekre leadott szavazatok pedig elvesznek. Így nem kell, hogy az összes választónak több mint a fele egyvalaki mögött tudjon felsorakozni. Elegendő az – már ha kettőnél több jelölt is van – hogy a relatív többséget megszerezzék: tehát az a jelölt, aki megkapja a szavazatok kb. 35-40 százalékát, az is meg tudja szerezni a győzelmet, ha a többi szavazat elaprózódik az egyéb jelöltek között. Így lehet relatív előnnyel abszolút győzelmet szerezni.

A Fidesz – gyűjtőpárt lévén – mindig ezen választási logika felé húzott. Az önkormányzati választási rendszer átszabása mögött is – többek között – az a szándék húzódott meg, hogy relatív előnyét abszolúttá konvertálja a képviselő-testületekben.

Külföldön létezik arra példa, hogy határon túl élők szavazhatnak az anyaországban?

A nemzetközi példákkal az a gond, hogy mindenre és mindennek az ellenkezőjére is lehet találni. Esetünkben is alapvetően két modell van. Az egyik szerint automatikusan szavazhat az, akinek állampolgársága van, teljesen függetlenül attól, hogy az adott országban él-e vagy sem. Ezt sok országban követik, például Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában vagy nyugatabbra a franciák.

Ugyanakkor sok olyan ország is van, ahol nem csak állampolgársághoz, hanem bejelentett lakhelyhez is kötik a választójogot. Például Írország és Málta ilyen. Mindkét megközelítés egyformán legitim.

Annak, hogy különböző országokban eltérő modellek vannak, leginkább történelmi okai vannak. Egész mást jelent francia állampolgárnak lenni egy afrikai országban, horvát állampolgárnak Bosznia-Hercegovinában, vagy magyarnak Szabadkán, Székelyföldön vagy New Yorkban.

Jelen pillanatban azt sem tudhatjuk, hogy egyáltalán mekkora tömegekről beszélünk. Az első szűrő tehát az lesz, hogy hányan és milyen területi eloszlásban folyamodnak a magyar állampolgárságért. Ezek az információk alapozzák majd meg a határon túliak választójogának sorsát.