Nem kell különösebben bizonygatni, hogy amióta Isten megteremtette Ádámot és annak oldalbordáját, s így a két felet egymás szüntelen hajszolására kárhoztatta, létezik a prostitúció, a szerelmi sokszögek bonyolult mértana, és a parttalan vágy, aminek a legutolsó tulajdonsága, hogy eszközeiben válogasson. Az első nudista kolónia meglepően korán, 1903-ban jött létre, az első piroslámpás ház időpontját még csak megsaccolni sem lehet. Azonban ezeken a nem kívánt jelenségeken szemforgató és képmutató módon szemet hunyt a társadalom, és feltálalt egy fogyasztható és roppant erkölcsös változatot a szerelmi életről.

Ebben a modellben házias feleségek szolgálták ki hűséges férjük mindennemű kívánságait. Természetesen, csakis törvényes kereteken belül, és csakis szigorú erkölcsi szabályok figyelembevételével, ami magától értődően nélkülöz mindent, ami megbotránkoztató, perverz vagy pornográf.

Ne menjünk túl messzire vissza az időben, csak az ötvenes évekig. Erről még a fiataloknak fogalmai, az öregeknek meg tapasztalatai is lehetnek. Így viszonylag könnyen felidézhető.

A kor asszonyát bodros haj, ugyanilyen ruha, egyáltalán: összességében makulátlan kinézet jellemezte. Boldog és elégedett volt. Mosolyogva várta haza szintén mosolygó urát, aki tényleg úr volt, a szó minden értelmében. A fenntartó, az alapító, a támasz. A nő önként és dalolva vetette alá magát a férfi akaratának. „Gondolkozz helyettem! - suttogta odaadással Ingrid Bergman a Casablancában szerelmének. A férfi készségesen és nagyvonalúan elfogadja ezt az áldozatot a nőtől, mert hogy ez a dolgok normális menete. Szexről nincs szó, mintha nem is lenne, nem illene a mennyei finomságú idillbe. Ahhoz képest túl durva és alpári.

Persze létezett. A szexuális ösztön az egyik legfontosabb emberi késztetés, nélküle nem lennénk mi sem, sőt, még ez a cikk sem. Mindent átfog, mindenütt ott van és ott volt.

Az ötvenes években és előtte is dúltak ágyjelenetek, amely vadságát vagy extrémitását a benne részt vevő felek vérmérséklete szabályozta. Hogy mennyi pornográfia zajlott le a négy fal között, annak csak a jóisten a megmondhatója. S ott volt a köztudatban Freud elmélete arról, hogy gyakorlatilag minden a szexualitásra vagy annak hiányára és elfojtására vezethető vissza.

Aztán betört a köztudatba egy figura, akiről ugyan utóbb bebizonyították, hogy szélhámos, ez azonban egy fikarcnyit sem vont le abból a hatásból, amit kifejtett. Azt állította, hogy reprezentatív felmérés birtokába jutott. Több ezer amerikai család gondos vizsgálata után dobta a képmutató kor elé adatait: kiderítette, hogy 10 és 48 % a homoszexuálisok aránya, hogy az embereknek több, mint ötven százaléka él nemi életet a házassága előtt, és hogy a férfiak 70%-a veszi igénybe a prostitúciót házasan is. Igaz, az adatokról később kiderült, hogy bárokban lebzselő kurafik, börtöntöltelékek és pszichopaták szolgáltatták, ám a palackból kiszabadult szellemet ez a tény nem nagyon izgatta.

Mindenki magába nézett, majd ágyastársára vetett egy pillantást és aztán vallott, vádolt vagy követelt. Kitört a forradalom.

Gyerünk hát, előre a szexuális szabadosság érintetlen útján! Vállaljuk szexualitásunkat, valljuk be gerjedelmeinket, adjunk terepet ezek kiélésére!

A hippy mozgalom szlogenje roppant meggyőző és hatásos volt. Mindenki elfogadta és a saját értelmezése alapján nyomban alkalmazni is kezdte: „Make love, not war! Szeretkezz, ne háborúzz!” A lehetőségek kiszélesedtek. A hippyk yohimbét majszoltak, hogy szexuális élményeik intenzívek és emlékezetesek legyenek, a nők meg fogamzásgátlót szedtek, hogy végre akadálytalanul és félelmek örülhessenek börtönéből szabadult nőiességüknek.

Ha valaki ezek után nem használja ki az alkalmat, és nem gyűjt szex-skalpokat, az vagy hülye, vagy aszexuális, vagy szerencsétlen. Pironkodva hallgat személyes szextörténelméről az, aki úgy érzi, ő aztán nem sok mindenkinek kellett, nem volt vonzó, hiszen csak egy vagy két főre futotta egész életében.

Mert az igazán élelmesek és menők sportot űznek a dologból. De hát mit is tehetne egy teljesítményszintű világban az ember? Állítólag a leszbikus nők kb. 50 emberrel létesítenek kapcsolatot életük folyamán, a férfiak ennél többel, de nagy részük meg nem áll addig, amíg a maga százával nem jubilál. Hogy cserébe nemi betegségek, kiégettség, szerelemre képtelenség, illúzióvesztés és társaikat kapja, az egyelőre, a forradalom bódító heve alatt nem sokakat érdekel.

A statisztika szerint a meglátogatott internetes oldalak egyharmadát pornósite-ok teszik ki. Naponta átlagosan 2,5 milliárd (!) ilyen tartalmú email cserél gazdát. A házas férfiak nagy százaléka naponta felkeresi a szex-oldalakat. A televízió minden negyedik percben szexjelenetet sugároz. A szex mindenütt ott van. Fent, a szellemiekben és lent a mindennapokban. A villamoson, az utcán, a boltokban.

Mennyiségi ugrás tehát kétségtelenül és maradéktalanul lezajlott. De nagy kérdés, hogy minőségi ugrással együtt járt-e ez?

Érzékibb, igazabb, izgalmasabb lett-e a szexuális életünk? Megszabadultunk-e a hazugságainktól? A szerelem szabadsága nem a szerelem gátlástalansága-e? Jól érezzük-e magunkat ebben a szex-dömpingben? Örömet érzünk, hogy élvezhetjük vagy stresszt, hogy élvezni kell? Vágyunk még egy huszadikra, vagy nosztalgiázva emlegetjük azt az egy szem igazit?