A tervásatás még nem zárult le, de az egyedülálló régészeti anyagot restaurálás előtt bemutatjuk a sajtó képviselőinek.

A most előkerült 125 darab hun kori tárgy több csoportban bukkant elő, mivel külön ásták el a rangos tulajdonos lószerszámait, öveit, fegyvereit, lábbeligarnitúráját. Ez utóbbi a korszak legszebb és legteljesebb ilyen jellegű együttese a Kárpát-medencéből. A semleges kémhatású erdei talajban a tárgyak kiváló állapotban maradtak fenn, főleg az ezüst és aranytárgyak eredeti felülete vizsgálható majd eredményesen. Megfigyelhetők a tárgyakon az ún. rituális rongálás nyomai, amely eddig a soha nem bizonyított feltételezések közé tartozott.

A leletek megkutatott környezetében sírt nem találtak, így az előkerült anyag jellege alapján a hun kori „áldozati leletek” közé sorolható, amelyből alig néhány ismert a Kárpát-medencéből (Szeged-Nagyszéksós, Pécs-Üszögpuszta, Pannonhalma, Bátaszék).

Felbecsülhetetlen minden darab

Az új lelet gazdagsága, a leletek száma révén egy, ezen együttesekből alkotott – fiktív, mert mindegyik értéke felbecsülhetetlen – rangsorban a nagyszéksósi lelet után következne. Velük szemben azonban ebben az esetben kivételesen ismert a kontextus, amely gyakorlatilag először teszi lehetővé a hun kori áldozati rítus leírását, illetve kulturális összefüggései közé helyezését.

Nagyon ritka eset, hogy a társadalomtörténeti – így történeti vagy régészeti – kutatásban egy új forrás, ez esetben leletegyüttes tenne lehetővé minőségi változást. A minden téren kivételes új lelet esetében ez teljesül. Jelentősége – egyedülálló értéke mellett is – szakmai szempontból beláthatatlan, teljesen átrajzolja a korszak temetkezési rítusáról, illetve a Kárpát-medence és a sztyeppe közötti kapcsolatokról – máig leginkább toposzként továbbélő, néha évszázados megállapítások alapján alkotott vagy ilyenek által befolyásolt – képünket.

Ehmann Gábor, a lelet beszolgáltatója, hatalmas szolgálatot tett a magyar kultúrának.