Tragikus helyzet a kivándorlás

A magyarok a 2004-es EU-csatlakozás óta a legtöbb uniós tagállamban szabadon vállalhatnak ugyan munkát, ennek ellenére nem volt nagy lelkesedés a lehetőség iránt. Sőt, a magyarok még a két nagy korlátozó, Ausztria és Németország kvótáit sem töltötték ki.

Társadalomtudósok el is könyvelték a magyarokat kevésbé mobilisnak – szemben például a lengyelekkel, akik 2004-ben kész népvándorlást indítottak Nagy-Britannia felé, vagy a balti államokban élőkkel, akik a gazdasági válság hatására vették az útlevelüket, és átkeltek a csatornán. A magyarokat ezzel szemben még a 2006-tól folyamatos megszorítások és a 2008-ban kitörő válság sem indította be.

Aztán jött 2010-2011, és minden megváltozott: elindult a magyar népvándorlás. Bár ez nem öltött olyan méreteket, mint Romániában, ám így is több százezres tömeget, a magyar munkaképes korú lakosságnak már majdnem a tizedét érinthette, még az után is, hogy az ország gazdasága kikecmergett a válságból.

Ez utóbbi alapján nem egyszerűen a rossz anyagi helyzet vagy a munkanélküliség mozgatta meg a magyarokat, hanem ahogyan a 2016-os Munkaerőpiaci Tükör Sík Endre és Szeitl Blanka által jegyzett kutatásából kiderül, a kormánypártok iránt érzett ellenszenv növelte a kivándorlási hajlandóságot, még annak ellenére is, hogy a kivándorlók nem szívesen adták fel idehaza összegyűjtött vagyonukat, vagyis ez visszatartó erő lehetett számukra.


A fentiek mellett még egy motivációs erőt említ Hárs Ágnes a Tárki 2016-os Társadalmi Riportjában megjelent tanulmányában: „a migráció kultúráját”, vagyis azt, hogy a külföldi munkavállalás komoly lehetőségként fogalmazódik meg, felülértékelve a migráció előnyeit az érintettek szemében.

Tény az is, hogy az elvándorlás miatt kialakuló munkaerőhiány nem hatott olyan mértékben a bérekre, hogy megérné bárkinek emiatt visszatérnie – emeli ki Hárs Ágnes. A kiadvány megjelenése óta eltelt időszakban több mint 10 százalékkal emelkedtek ugyan a bérek, ám a szakadék még mindig óriási.

Erről különösen az a csaknem 4300 orvos beszélhet, akiknek a végzettségét 2010–2017 között elismerték egy másik európai országban – ez a létszám a ma Magyarországon praktizáló orvosok több mint 11 százalékával egyenlő.

Hányan élnek külföldön?

Mivel a kutatók szerint rendkívül nehéz, mindenki más szerint pedig lehetetlen felmérni, hányan is távoztak Magyarországról az elmúlt években dolgozni, tanulni, netán családtagként, egymásnak teljesen ellentmondó számokat olvashatunk, mostanában nagyjából 300 ezer és 600 ezer között. A kormányzat részéről a legütősebb kijelentés ezzel kapcsolatban Matolcsy Györgyhöz volt köthető: 2013 elején, még nemzetgazdasági miniszterként azt mondta, félmillió kitűnő munkavállaló dolgozik külföldön.

Ezt a számot akkor még túlzónak találták, azóta viszont legalábbis szerénynek, bár az is nagy kérdés, hogy ebbe belevette-e a politikus a több tízezer ingázót és úgynevezett kiküldetésben dolgozót (vagyis azokat, akik egy magyar cég alkalmazásában, de egy másik uniós államban végeznek munkát).

Matolcsy György néhány hete újfent közölt egy riasztó adatot az elvándorlással kapcsolatban: az MKIK konferenciáján arról beszélt, hogy a szakképzett munkaerő négy százaléka külföldön van.

Hová mennek?

A közvélemény-kutatások és a statisztikák is három célországot emelnek ki: Ausztriát, amely közelsége miatt lehet vonzó – az itt dolgozó magyarok közel kétharmada ingázik –, Németországot, amely fejlett gazdasága miatt, illetve az Egyesült Királyságot, amely a többek által beszélt angol nyelv és nyitottsága miatt.

A Brexit valamennyire elvette ugyan a magyarok kivándorlási kedvét, ám leginkább azokét, akik képzettség és akár nyelvtudás nélkül próbáltak volna szerencsét. Mellesleg lassan körvonalazódik, hogy az uniós polgárok 2020 végéig még a mostani feltételekkel vállalhatnak munkát és tanulhatnak a szigetországban, de abban is bízhatnak, hogy a munkaerőhiány miatt szívesen látják őket később is.

Kik mennek el?

A 2011-es népszavazás adatai szerint a külföldre távozó nők 80 százaléka rendelkezett legalább érettségivel, több mint negyven százalékuknak pedig felsőfokú végzettsége is volt.

A magyar elvándorlás legnagyobb tragédiájának tartják ezt, különösen, hogy a túlképzettség sem ritka – vagyis előfordul, hogy valaki tanári diplomával dolgozik felszolgálóként. Miközben itthon mind a felszolgálóknál, mind a pedagógusoknál munkaerőhiány mutatkozik.

A helyzet leginkább az egészségügyben aggasztó, a méltatlanul alacsony béreken a rezidensek esetében a Markusovszky Ösztöndíjprogrammal, a szakgyógyszerész-jelölteknél pedig a Than Károly-ösztöndíjjal, illetve célzott béremelésekkel igyekezett segíteni a kormány, de még így is csaknem kétezer betöltetlen állás van a magyar egészségügyben.

A fiatalok elvándorlása sem kevésbé aggasztó, különösen a magyarországi demográfiai folyamatok megfordításán ügyködő magyar kormány szemében. Annál is inkább, mivel egyre gyakoribb, hogy a rövid idejű munkavállalást tervező egyedülállókból végül letelepedő pár lesz.

2010 és 2016 között 78 ezer külföldön született gyermek magyar anyakönyvezését kérték, és úgy számolnak, ma már minden hatodik magyar csecsemő egy másik országban látja meg a napvilágot. Havonta ezer magyar gyerek születik külföldön.

Mit tesz a kormány a kint élőkért?

A kint élők védelme különösen a Brexit-népszavazás környékén vált fontossá. Előbb azért, mert a britek kiharcolták, hogy maradásuk esetén csökkenthetik a náluk dolgozók, ám gyermekeiket a hazájukban nevelők családi pótlékát. A britek ugyan nem élhetnek ezzel a lehetőséggel, mivel többségük a kilépés mellett döntött, az osztrákoknak azonban annyira megtetszett az ötlet, hogy a nemrég hivatalba lépett kormány már komolyan fontolgatja ezt.

Kemény fellépést ígért a kormány nem csak ezen a területen, de a Nagy-Britanniában élő magyarok jogainak védelmében is a Brexit-tárgyalásokon.

Az más kérdés, hogy a választások idején már nem annyira támogatja a külföldön élő százezreket: már a 2014-es választások óta sokszor felemlegetett probléma, hogy amíg a külföldön élő kettős állampolgárok egyszerű levélben szavazhatnak a nekik szimpatikus pártlistára, a külföldön dolgozó magyaroknak ehhez a legközelebbi – sokszor több száz kilométerre található – külképviseletet kell felkeresniük.

Mit tesz a kormány az elvándorlás ellen?

Az elvándorlást sem a Brexit, sem ilyen „büntetések” ellenére nem sikerült megállítani. Pedig a kormány próbálkozott – szigorral és mézesmadzaggal egyaránt.

A szigor része a nem túl biztató „röghöz kötés” néven emlegetett jogszabály, amely alapján az állami ösztöndíjas vagy részösztöndíjas hallgatóknak vállalniuk kell, hogy 20 éven belül legalább annyit dolgoznak Magyarországon, amennyi ideig támogatták a tanulmányait.

Az eredmény: még több fiatal keres külföldi diplomaszerzési lehetőséget. Azt pedig bármelyik magyar szülő is megerősítheti: az a diák, aki elmegy az országból tanulni, aligha tér haza munkát keresni.

A csábításnál több eszközt is bevetett a kormány, de közvetlenül a kint élő magyarokat csak egy programmal igyekeztek hazacsábítani: ez volt a Gyere haza, fiatal!, amely a hazatérők számára (egyirányú) repülőjegyet, lakhatási támogatást és munkalehetőséget biztosított. Meg egy bónusz nagymonológot Bödőcs Tibortól.

A program százmillió forintot emésztett fel, ebből 105 fiatal tért haza, vagyis egy ember hazatérése 950 ezer forintjába került az államnak.

A legabszurdabb akció azonban nem ez volt, hanem a Szász Jenőhöz köthető Nemzetstratégiai Kutatóintézet Menjek vagy maradjak?! című kiadványa, amelyhez képest Bödőcs Tibor videója annyira vicces, mint egy szerszámkatalógus.

A több tízmillió forintból készült, 115 oldalas (többnyire ismeretlen forrásból származó) idézetekkel sűrűn telepakolt kötet például azzal próbálja maradásra vagy visszatérésre bírni a fiatalokat, hogy Nyugat-Európa már nem a biztonság földje, drágább a sör és a mindennapos időjárási frontok is kínozzák az ott élőket. És természetesen anyukád főztjének a hiánya.

A cikk a hvg.hu-n jelent meg, Gyülkéri Mercédesz tollából