Minden korosztály a maga módján készült szilveszter napjára, mely magában hordozta (teszi ma is) a reményeket, terveket, új lehetőségeket. Ugyanakkor a szertartások és szokások összekötőerőként, tartópillérként, a közösség minden tagja számára fogódzóként szolgáltak.
A természet rezgéseivel, körforgásával együtt élő ember számára a koratavasztól késő őszig terjedő intervallum „fénnyel telített” volt, hiszen harmóniát tudott teremteni a munka és a pihenés között, hogy a mérleg serpenyője ne inogjon kéretlenül-kelletlenül, felborítva a hosszú évszázadok alatt kialakult rendet.
A téli időszak a maga fizikai sötétségével a természet ritmusával együtt élő ember életébe is elhoz egyfajta sötétséget, amelynek ziláltságában felszínre törhet a bűnérzés, sőt a félelem a haláltól, az elmúlástól, az ismeretlentől. A földművelés természetes ütemével együtt mozduló ember számára a téli hagyományok jelenthették azt a minden évben, ciklikusan visszatérő konzisztenciát, amely egyfajta fénybe vezető ösvényként szerepel(hetet)t életükben.
Számos esemény, ünnep állt oszlopként a rendelkezésükre, mely átvezette őket a téli időszak sötét, kaotikus „erdején”, a természet újraéledését (mint az újjászületést, felébredést, világosságba térést) jelző tavaszba,
ilyen fordulópont a szilveszter utáni új év kezdet is.
A betlehemezés, a fonóba járás, a szövés-fonás-varrás-hímzés (lányok, asszonyok számára), a jelesebb névnapi köszöntések (István, János), a Luca-napi események, a regölés, az aprószentekelés, a karácsony és a szilveszter mécsesek voltak a téli időszak fénytelenségében.
A hagyományról Nietzshe „felsőbbrendű tekintényként” emlékezik meg, mely parancsol, engedelmet követelve magának; míg Morus Tamás vélekedése szerint nem más, mint „a láng továbbadása” az emberek számára. Kinek térkép, kinek kalitka, azonban ha nem görcsös ragaszkodással, megmásíthatatlan dogmaként kezeljük, rögtön feltárja igaz valóját, hiszen tudást, bölcsességet hordoz magában; a tapasztalat, a megismert dolgok, a jártasság ujjlenyomata.
Elasztikus „hagyaték” ez, melyhez minden kor a maga igénye, tempója, rendszere, formája szerint készítheti el testreszabott „takaróját”.
Pilinszky János költőnk gondolatával zárjuk mondandónkat, aki szerint: „
Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya.”
