Milyen nálunk az élelmiszer-ellátás és -biztonság, hogyan táplálkozunk, miként működik a mezőgazdaságunk, és mindez milyen környezeti hatásokkal jár? A világ tudományos akadémiáit képviselő szervezet, az InterAcademy Partnership (IAP) globális kitekintésű jelentése szerint a fenti kérdésekre nem adható más, tudományos igényességű válasz, mint az, hogy e rendszerek nem fenntartható módon működnek, és a saját jól felfogott érdekünkben változtatnunk kell rajtuk. „A kutatás és az innováció lehetőségei az élelmiszer- és táplálkozásbiztonság, valamint a mezőgazdaság területén” című jelentés szerzői szerint ideje felhagyni a szokásos üzletmenettel, továbbá sürgetik a tudományos eredmények szakpolitikai felhasználását.

A problémahalmaz

A mezőgazdaságot általában és az élelmiszer-biztonságot jelentősen veszélyezteti a szélsőséges időjárási események gyakoribbá válása és az emberi tevékenység miatt erősödő klímaváltozás más következményei. Az élelmiszer-biztonság napjainkban leginkább Afrika, Délkelet- és Nyugat-Ázsia háborús konfliktusok, illetve szárazság és áradások sújtotta vidékein romlik.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 2018-as adatai szerint 2015-ben 777 millió volt a krónikusan alultáplált emberek száma, míg 2016-ban 815 millió. és Az ENSZ több, táplálkozással kapcsolatos célját nem sikerült teljesíteni. Emellett nagyon sokan szenvednek nyomelem- és vitaminhiányban – például a vashiányos vérszegénység 975 millió embert érint. Afrikában továbbra is a gyermekkori alultápláltság miatt alacsonyabb a várható élettartam.

Tény viszont, hogy az utóbbi évtizedekben számos országban sikerült elérni a szó szoros értelmében vett éhezés visszaszorítását, tehát a kalóriabevitel már elegendőnek mondható. Ugyanakkor egyre nő a túlsúllyal, kövérséggel összefüggő megbetegedések száma, sőt, jelenleg több ember túlsúlyos, mint ahány kórosan sovány. Nagyon sok gyermek táplálkozik kalóriadús, de nyomelemhiányos módon. „A kalóriadús étkezés olcsóbbá vált, és ennek komoly közegészségügyi hatásai vannak” – mondja Volker ter Meulen orvosprofesszor, az IAP elnöke.

Igaz, hogy az 1960–1980-as évek „zöld forradalmával”, a gyors mezőgazdasági fejlődéssel jelentős eredményeket értünk el, azonban ennek meglett az ára. A mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a földhasználat változásai együttesen az üvegházgáz-kibocsátás 20-25%-áért felelősek, és ebbe még nem számoltuk bele az élelmiszerek szállítása és a különböző energiaintenzív élelmiszeripari termelési folyamatok miatti üvegházgáz-kibocsátást.

Néhány talajgazdálkodási és földművelési eljárás különösen káros az üvegházgáz-kibocsátás szempontjából: a tőzegmocsarak lecsapolása a szén-dioxid, a rizstermelés a metánkibocsátás egyik jelentős forrása – derül ki a 92 oldalas jelentésből.

Jelenleg a klímaváltozás negatív következményei veszélyeztetik az eddig elért sikereket. Például az USA Mezőgazdasági Minisztériumának egy 2017-es elemzése szerint a klímaváltozás következményei semmissé teszik az Egyesült Államok mezőgazdaságában 1981 óta elért termelékenységnövekedést. A búza terméshozamát 40%-ban már most az időjárás és az éghajlati anomáliák befolyásolják. Az emelkedő átlaghőmérsékletek rontják a hagyományos növényvédő eljárások hatékonyságát. Afrika számos vidékén 2100-ra ellehetetlenül több alapvető élelmiszernövény termelése, különösen a kukoricáé, a banáné és a zöldségeké.

Az egy-egy régióra vagy földrészre koncentráló vizsgálatok mellett jelenleg olyan kutatások is folynak, amelyek a növekvő szén-dioxid-koncentráció és a táplálkozás közvetlen összefüggéseit vizsgálják. Itt a jelentés szerzői egy 2017-es tanulmányra hivatkoznak, amelyben a Harvard Egyetem közegészségüggyel foglalkozó kutatói közölték: a rizs, a búza, az árpa és a burgonya proteintartalma 7,6%, 7,8%, 14,1% és 6,4%-kal csökkent a magasabb szén-dioxid-koncentráció miatt.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2050-re további 148 millió embert lesz kénytelen fehérjeszegény élelmiszereken élni (amennyiben a jelenlegi táplálkozási szokások és társadalmi egyenlőtlenségek változatlanok maradnak). A magasabb szén-dioxid-szint miatt csökken az élelmiszernövények nyomelem-tartalma is, így az immunrendszer megfelelő működéséhez, az új szövetek képződéséhez elengedhetetlen cinkből is kevesebb lesz bevihető élelmiszerekből (a probléma jelenleg 1,2 milliárd embert érint).

Megoldási javaslatok:

Precíziós növénytermesztés és állattenyésztés

A módszer az 1980-as évek elején kezdődött az első, GPS-szel felszerelt traktorok piaci megjelenésével. A cél a termelési folyamatok optimalizálása, a vegyszerhasználat csökkentése, a hulladék és a környezeti hatások csökkentése. A fogalom jelenleg számos technológiát fed le: kiterjedt érzékelőrendszerekre, precíziós öntözésre, robotok használatára, 3D nyomtatásra, képfeldolgozó algoritmusok használatára, de idetartozik a mobiltelefonok lehetőségeinek kiaknázása is (például a piaci trendek nyomon követésére vagy a termelő, a kereskedő, a fogyasztó és a kutató közti kapcsolattartásra).

A jelentés megállapítja, hogy a precíziós, friss adatokra támaszkodó szemléletnek ki kellene terjednie az élelmiszerlánc további elemeire: a termények csomagolására, tárolására, szállítására, árusítására és a hulladékkezelésre is.

Növénynemesítési technológiák

Az IAP összegző vizsgálata szerint hatalmas különbség lehet egy-egy ország vagy régió termésátlagai és a világátlag között. Az eltérések jelentős részben az eltérő minőségű vetőmagok használatából adódnak. Például Kínában 50%-os a hibrid rizsfajták elterjedése, míg Indiában alig 5%-ban használnak ilyeneket, noha már vannak a villámáradásokat jól tűrő típusok is. A jelentés szerint egységes ökológiai szempontrendszer szerint kell kezelni a fenntartható termelést, a növénynemesítést, a talajvédelmet és a vízgazdálkodást.

A génmódosítással előállított fajták megítélése vegyes – állapítja meg a jelentés –, míg a nagy dél- és észak-amerikai mezőgazdasági termelő országokban termesztenek GMO-kukoricát, -szóját, -repcét és -gyapotot, addig Európában és Afrikában a szabadföldi kísérleti parcellák is elég ritkák.

A jelentés szerint különösen Afrikában lenne előnyös a betegségeknek ellenálló GMO-banán, nitrogénhatékony rizs, a kártevőket jól tűrő lóbab és a szárazságtűrő kukorica elterjesztése. Az utóbbi évtized géntechnológiai eredményei lehetővé tették a súlyos gombafertőzésnek, a feketerozsdának ellenálló búzafajta kifejlesztését a tönkölybúza génkészletének segítségével.

Innovatív élelmiszerek

A jelentés arra is kitér, hogy fogyasztóként mi magunk sem kerülhetünk el néhány a táplálkozásunkat érintő változást – azonban okos szakpolitikával, tájékoztató kampányokkal ezen is lehet segíteni. Ha például Európában kevesebb húsfélét fogyasztanánk, az a kedvező egészségügyi hatásokon túl az üvegházgáz-kibocsátást is csökkentené. Az IAP szakértői szerint innovatív élelmiszerekre is szükség van: ilyenek a hús-gomba keverékek, a laborban termelt hús, az algák vagy a rovaralapú, mégis étvágygerjesztő, vonzó fogások.

Tengeri és édesvízi halászat

A jelentés szerint tovább már nem fokozható a kifogott halak mennyisége, mert már jelenleg is a túlhalászat a jellemző. Azonban a tengeri halászat hatékonysága legalább egy nagyságrenddel elmarad a szárazföldi állattenyésztés hatékonyságától, és főleg a tápláléklánc csúcsán álló ragadozó halakra összpontosul. A jelentés szerint érdemes lenne növelni a hatékonyságot, és általában arra törekedni, hogy proteinszükségletünket a vízigényes módszereket igénylő források (magyarán a szárazföldi vágóállat-tenyésztés, a hústermelés) helyett inkább vízi forrásokból fedezzük, növeljük az akvakultúra jelentőségét.

Az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása

A különböző felmérések, kutatások szerint a termelési folyamatok egyes szakaszai, az aratás, tárolás, szállítás, feldolgozás, árusítás és fogyasztás során az élelmiszer legalább 30%-a veszendőbe megy. A jelentés szerint először is a jelenleginél pontosabb adatokra van szükség a pazarlásról. Másodszor az ellenálló fajták termesztése csökkenti a veszteségeket, a napelemes-szélerőműves áramtermelés a fejlődő országokban elősegíti a megfelelő raktározást, a fejlett országokban pedig az élelmiszerbankok elterjedése lehet a megoldás.

A feldolgozóipar fejlesztése

A jelentés megjegyzi, hogy a feldolgozóipar gyorsan képes reagálni a fogyasztói igények változására, és már ma is rendelkezésre állnak olyan feldolgozási módszerek, amelyekkel a feldolgozott élelmiszerek is egészségesebbek lehetnek (kevesebb só, cukor és zsír hozzáadása mellett). A csomagolástechnológián is sok javítanivaló van: a nem vagy csak alig-alig lebomló műanyagok rendszerint élelmiszer-csomagolásként kerülnek forgalomba.

Alapkutatások, digitalizáció és big data

Hagyományosan az agrárkutatóknak, a táplálkozástudományi, közegészségügyi szakembereknek nem kellett környezetváltozási problémákkal foglalkozniuk. Ez mára megváltozott: a fenntartható és egészséges élelmiszer-ellátás biztosítása érdekében komplex személetmódra van szükség. A nagy adatbázisok kezelése és használata nemcsak a termelők, hanem az egyes szakpolitikák közegészségügyi hatásait felmérő szakemberek számára is elengedhetetlen.

Az IAP jelentése több ponton is kitér arra, hogy egyfelől a kutatóknak is segíteniük kell a különböző szakpolitikai, szabályozási változások megalapozását, például a kutatási eredmények elérhetővé tételével, új együttműködési módszerek kialakításával, a technológiai transzfer fejlesztésével.

A globális együttműködésre olyan konkrét ügyekben is szükség van, mint a mezőgazdaság és az állattenyésztés antibiotikum-használatának nemzetközi standardizálása, majd e szabvány betartásának monitorizálása és az egészségügyi hatások nyomon követése. Másfelől a jelentés kimondja: a politikusoknak, döntéshozóknak is támogatniuk kell a tudományos kutatásokat, a szabályozást minél inkább tudományos bizonyítékokra kell alapozni, elő kell segíteni a körkörös gazdaság és a biogazdaság terjedését, és erősíteni kell a nemzetközi kereskedelmi megállapodások élelmiszer-biztonságra vonatkozó előírásait.