A reklám alatt adják át az operatőr Oscart
Levélben tiltakozott az Amerikai Operatőrök Társaságának (ACS) elnöke, Kees Van Oostrum, miután az amerikai filmakadémia bejelentette, hogy négy kategória, köztük az operatőri győztesének a reklámszünetben adják át a díjat az Oscar-gálán, hogy ezzel rövidítsék a műsoridőt.
2019. február 14. csütörtök 10:42 - HírExtra
Kees Van Oostrum az ACS 380 tagjának szóló levelében "rendkívül szerencsétlen" dolognak nevezte, hogy a filmakadémia erre a lépésre kényszerült, hozzátéve, hogy ebbe "nem nyugodhatnak bele tiltakozás nélkül".
Az ACS elnöke hangsúlyozta, hogy nézetük szerint a filmkészítés kollektív műfaj, amelyben a rendező, az operatőr, a vágó és a többi szakember felelőssége gyakran fedi egymást. A filmakadémia döntése nyomán viszont úgy tűnik, mintha ez a közös, kreatív munka szétválna és az operatőrök munkája minimalizálódna - fogalmazott.
A The Hollywood Reporternek adott nyilatkozatában azonban azt is megjegyezte, hogy szerinte John Bailey-nek, a filmakadémia elnökének nem volt más választása.
Bailey - aki operatőrként maga is az ACS tagja - hétfőn jelentette be, hogy a háromórás Oscar-show rövidítése, a műsor csökkenő nézettségének javítása érdekében ezentúl éves rotációban mindig más Oscar-kategóriák díjait adják át a reklámszünetben és a köszönőbeszédeket csak a műsorban később, megszerkesztve közvetítik.
Bailey ugyanakkor kiemelte, hogy a filmakadémia továbbra is mind a 24 díjkategória jelöltjeinek érdemeit egyformán tiszteletben tartja.
A február 24-i Oscar-ceremónián az operatőri díj mellett a vágó-, a kisjátékfilm-, valamint a maszk és haj-kategóriában járó díjat is a reklámszünetben vehetik át a győztesek.
A The Hollywood Reporter forrásai szerint a 9000 tagú amerikai filmakadémia operatőri ágazata önként vállalta, hogy idén a reklámszünetben adják át a díját.
Alfonso Cuarón, a több kategóriában, köztük az operatőriben is Oscar-jelölt Roma alkotója hétfőn Twitter-üzenetben reagált a filmakadémia bejelentésére. "A film történetében mesterművek születettek hang, szín, történet, színészek és zene nélkül. Azonban egyetlen film sem jött létre operatőri munka és vágás nélkül" - írta.
Guillermo del Toro, A víz érintése című Oscar-díjas film rendezője twitteres hozzászólásában szintén azt húzta alá, hogy a filmek fényképezése és vágása a filmkészítés esszenciájához tartozik, "nem a színházi hagyományból vagy az irodalmi hagyományból származnak: mindkettő maga a film".
Forrás: MTI