Az MSZF szakértői elemzése szerint a rendszerváltás utáni évtizedek nyugdíjreformjai még tovább gerjesztették azokat az igazságtalanságokat, melyek következményei máig is kihatnak a már nyugdíjban lévőkre, de a jövőben nyugdíjazottak közül is akadnak, akik önhibájukon kívül a nyugdíjszolgáltatás mostohagyermekei lesznek. Nemcsak a nyugdíjkorhatár 65 évre való felemelése, és a korhatár alatti nyugdíjazás lehetőségének megszűntetése okoz gondokat az érintetteknek - kivéve a nők 40 éves jogviszonyú nyugdíjazását - hanem az Alaptörvény szerint már csak törekvés maradt a nyugdíjszolgáltatásra, de az állami garanciák hosszabb távon, akár csorbulhatnak is. Kétséges az is, hogy milyen nyugdíjszámítási alapja lesz a megszüntetett magán nyugdíjpénztári befizetéseknek, mivel a beígért egyéni nyilvántartású nyugdíjszámlák sem készültek el hosszú évek óta, illetve mára már azok ígérvényéről sem beszél a kormány.
Tíz év óta nincs kormányzati akarat az öregségi nyugdíj legkisebb összegének felemelésére sem. Problémát okozhat a magasabb fizetésekkel rendelkezők nyugdíja összegének megállapítása miatt kialakult feszültség, mely az egykori járulékplafon meghatározási korlát, valamint a járulékplafon korlátozás 2013. évi feloldása miatt alakult ki. Vannak olyan nyugdíjasok, akik a járulékplafont korlátozó rendelkezések miatt vesztesek lettek, de akadnak olyanok is, akik pont a járulékplafon eltörlése miatt rendkívül jól járnak a milliós nyugdíjakkal. Ezért is vannak akár több száz százalékos különbségek nyugdíjak és nyugdíjak között, azonos végzettségű, és azonos szolgálati időket teljesítő magas fizetésekkel rendelkező munkavállalók esetében attól függően, hogy azok régebben, vagy nemrég vonultak öregségi nyugdíjba.
Rosszul jártak és vesztesekké váltak azok a munkavállalók is, akiket a vállalkozások nem jelentettek be, vagy csak minimálbérrel foglalkoztattak, vagy a teljes foglalkoztatás helyett, csak részidőben bejelentve alkalmaztak. A munkaviszonyok követhetősége szempontjából komoly hiba volt a munkakönyvek megszüntetése.
Nincs semmiféle kompenzáció és nyugdíj-korrekció a régebben nyugdíjazottak védelmében, akik nyugdíja mára már teljesen elértéktelenedett. Nekik ugyanolyan kondíciókkal - mint azonos végzettség, és azonos szolgálati idők mellett - sokkal kevesebb összegű nyugdíjból kell megélniük, mint a most nyugdíjba vonulóknak, akiknek jóval magasabb összegű a nyugdíja.
A legnagyobb csapás azonban rokkantakat érintette, amikor 8 évvel ezelőtt megfosztották őket a rokkantsági,- és a baleseti rokkantsági nyugdíjuktól. Ahelyett, csak „jövedelempótló” ellátásban részesülnek, miközben a súlyos betegek nagy része dolgozni már képtelen. A „jövedelempótló” ellátásuk viszont, sok esetben, csak töredéke - fele, vagy harmada - a volt rokkantsági nyugdíjuk összegének. A rokkantságban eltöltött éveiket visszamenőleges hatállyal is elvonták, mint az öregségi nyugdíjhoz jogfolytonos, jogfenntartó szolgálati időket. Ennek következménye lesz az, hogy, ha majd elérik az öregségi nyugdíjkorhatárt, akkor, csak a ténylegesen munkában eltöltött évek után szerezhetnek nyugdíj-jogosultságot. Az önhibájukon kívül régebben megrokkantaknál fennáll annak veszélye is, hogy a visszamenőlegesen elvont jogfenntartó szolgálati idők elvesztése miatt, lesznek olyanok is, akik sohasem válhatnak öregségi nyugdíjasokká.
Akik felnőtt, súlyos beteget otthonápoló közeli hozzátartozók és a megrokkant családtagjuk ápolása címén ápolási díjban részesülnek, az ő pénzellátásuk is csupán pár tízezer Ft/hó összegű. Életük végéig nélkülözhetnek, mivel a nyugdíjuk is alacsony lesz.
A 2019. év eleji KSH adatok szerint a kb. 2,6 millió nyugdíjszerű ellátott közül 2 millió öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött személyt tartottak nyilván, és kb. 600 ezren voltak azok, akik életkoruk szerint még nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt, de valamilyen nyugdíjszerű ellátásban már részesültek. Közülük - a megélhetési költségekre tekintettel - a legrosszabb helyzetben a megváltozott munkaképességű személyek voltak. A KSH adatai szerint egy évvel ezelőtt, a nyugdíjkorhatár alattiak közül kb. 220 ezer személy rokkantsági ellátást és kb. 24 ezer fő rehabilitációs ellátást kapott. A rokkantsági ellátásban részesülőknél kb. 8%-os, a rehabilitációs ellátottaknál kb. 20%-os létszámcsökkenés következett be az előző évi létszámhoz képest. Az orvos-szakértői bizottságok - a betegek felülvizsgálatakor - a valóban beteg emberek egy részét igyekeztek visszaminősíteni, így azok kikerültek az ellátórendszerből.
A megváltozott munkaképességűeknek járó ellátásokon belül 2019. évben a rokkantsági ellátások átlagösszege kb. 75 ezer forint volt csupán. Ez az összeg a nettó átlagkereset harmadának, és az öregségi átlagnyugdíj felének felelt meg. Ennél jóval kisebb ellátást kaptak a rehabilitációs ellátásban részesülők, átlagosan csupán kb. 47 ezer forintot. Ilyen alacsony jövedelmekből beteg embereknek megélni nem lehet családi támogatás nélkül. Hiszen a lakhatási, az élelmezési költségek, valamint a folyton emelkedő gyógyszerárak nem finanszírozhatók ilyen szerény jövedelmekből. Élethosszig tartó kiszolgáltatottság vár az önhibájukon kívül megrokkant emberekre.
A megváltozott munkaképességű személyek egészségügyi rehabilitációja is, csak papíron leírva létezik, a valóságban viszont nem működik rendesen. Például egy agyvérzéses beteg a rövid kórházi kezelések után otthonába hazakerülve a családja segítségét kénytelen igénybe venni, mert a házi gondozói szolgáltatásokat is jelentős mértékben leépítették. Túl azon a problémán, hogy a család hogyan oldja meg a súlyos beteg családtag napközbeni gondozását a rendkívül alacsony rokkantsági ellátásból és a súlyos beteget otthonápoló családtag munkából való - jövedelemének - kiesése miatt, így még további megélhetési gondok is felmerülhetnek.
Az elmúlt években jelentősen drágultak nemcsak az alapvető élelmiszerek, de a zöldség-gyümölcs árak, valamint a szolgáltatások és a gyógyszerárak is folyamatosan nőttek. A krónikus betegek gyógyszerei kb. 10- 15 ezer Ft/hó kiadást jelentenek. A rokkantak, és az őket otthonápoló családtagok rettegnek attól is, ha például egy háztartási gépük - hűtőszekrény, mosógép, gáztűzhely, kazán, stb. - elromlik, vagy cserére szorul. Nem csak a készülék cseréje, de már a javítása is komoly anyagi terhet jelent számukra, mivel a szolgáltatás,- a kiszállás díja, vagy az alkatrészek ára is jelentősen megemelkedett az utóbbi években. A lakókörnyezetük állagának megóvása, vagy egy lakásfestés is hatalmas kiadást jelent, nemcsak az anyagárak, de a szakemberek munkadíja is komoly költségekkel jár.
A rugalmas nyugdíjba vonulás vonulási lehetőségének eltörlése - a nők 40 éves jogviszonyú nyugdíjazását kivéve - a rokkantakon kívül még a veszélyes munkakörökben dolgozókat, valamint az idősebb munkanélkülieket is sújtja. Ha nincs anyagi tartalék, nehéz átvészelni a nyugdíjazásig hátralévő éveket.
Aki évtizedeken át rokkantsági ellátásból tengődik, vagy őt egy családtagja gondozza csupán ápolási díjban részesülőként, az ilyen családok rendkívül nehéz anyagi helyzetben élik meg a mindennapokat, mely akár élethossziglan is végigkíséri őket, mivel még a nyugdíjrendszernek is a mostohagyermekei lesznek. Az érintettek kiszolgáltatottságát, biztonságos megélhetési garanciáit, illetve azt a tényt, hogy az öregségi nyugdíjuk is minimális lesz, nem szabadna a kormánynak figyelmen kívül hagyni.
A Magyar Szociális Fórum hangzatos kormány-kommunikáció helyett a nyugdíjas társadalom anyagi és erkölcsi megbecsülésére inti a kormányt. „A családok éve” után a “családvédelmi akcióterv keretében” ideje volna gondoskodni az idősek tisztességes nyugdíjazásáról is, alamizsna oda vetése helyett, az évenkénti alig pár százalékos nyugdíjemeléssel. Az idős ember is a család tagja, aki évtizedeken át munkájával járult hozzá az ország fejlődéséhez. Már csak ezért is jobb sorsra volna méltó, hogy ne kiszolgáltatottan kelljen leélnie életének utolsó éveit.
