Nágel Tamás közleményben azt írta: az ügyben hamis tanúzás bűntett megalapozott gyanúja miatt további két nő és öt férfi, valamint közokirat-hamisítás bűntett miatt egy nő ellen is eljárást indítottak.
A 44 éves férfi 2020 februárjában Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő két büntetőeljárásban jogi képviselőként eljárva, az ügyek szereplőivel, esetenként hozzátartozóikkal egyeztetve, a közbenjárásukkal több embert rábírt arra, hogy terhelő vallomásaikat megváltoztassák. Egy esetben ezért fizetett.
Az ügyvéd egy alkalommal - egy másik jogi képviselővel közösen - rávett a sértettet vallomása visszavonására, valamint egy hamis vallomást is készített, amely alapján közjegyzői irodában hamis közokirat készült.
Szerdán Salgótarjánban és Karancslapujtőn hét ingatlanban - közöttük két ügyvédi és egy közjegyzői irodában - tartottak kutatást a főkapitányság bűnügyi igazgatósága, a szécsényi rendőrkapitányság, a Készenléti Rendőrség kiberbűnözés elleni főosztálya, és a Salgótarjáni Járási Ügyészség munkatársai.
Az akció során hat embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, a 44 éves férfit és egyik társát őrizetbe vették.
A sajtóreferens közölte azt is: az egyik férfi lakásán növényi törmeléket találtak, amelyen az elvégzett gyorsteszt kábítószert mutatott ki. A férfi ellen kábítószer birtoklása miatt is büntetőeljárást indítottak.