Shake and vape
Az elektromos cigarettázásnak is kialakult már számos módozata, ezek közül az egyik legfrissebb és legnépszerűbb trend, a shake and vape (rázd és szívd). A Liquid-Aroma.hu szakértője szerint ez azt jelenti, hogy - az eredeti elképzelésektől eltérően, azaz a bekeverés után a “levest” nem napokig pihentetve - az aromát vagy koncentrátumot kevés (shortfill) vagy több (longfill) alapfolyadékkal öntjük össze, a tartályt összerázzuk (shake), és már lehet is kísérletezni az új ízekkel (vape). Természetesen ilyenkor is “érlelhetjük” a keveréket néhány napig, de valójában nincs rá szükség.
Kellékek
Longfill aroma vásárlásakor egy 50 ml-es flakon a kiindulási pont. Ebből az aroma 10-16 ml-t tesz ki. Az aroma mennyisége függ a gyártótól, de magától az íztől is: érdemes kikísérletezni, hogy melyik íznél mi az adott fogyasztó számára ideális koncentráció.
Nem szabad elfelejteni, hogy ezeket az aromákat tilos önmagukban használni. A szokásos 70-30 arányú keverékkel azonban nehéz hibázni. Itt arra érdemes figyelni, hogy az arány kiszámításánál az aromát a 30%-os csomagba kell számolni.
Gyártók
Két népszerű gyártóra lehet mostanában figyelni: az egyik az Over the Border, amely latin-amerikai dizájnú flakonokkal és gyümölcsös ízekkel hódít: kínálatában van feketeszőlő, piros gyümölcs, ribizli vagy hűsítő gyümölcskeverék is, azaz az aromák inkább a könnyed felé irányulnak. A másik termékcsalád a Vampire Vape: felismerhető a különbség a két márka között, ami jó: mindketten önazonosak. A Vampire két legnépszerűbb íze a Heisenberg és a Pinkman. Mindkettő gyümölcsös ízesítésű, de a Heisenbergben például érezhető a mentol is, illetve lehet rágóízű aromát is kapni.
Előnyök
A shake and vape és főleg a longfill aromák használata egy kicsit “kézimunka”- igényesebb a hagyományos folyadéknál, hiszen a felhasználó kell, hogy bekeverje a saját mixét. De pont ebben rejlik az előnye is: bár vannak útmutatások arra, hogy milyen arányú keveréket érdemes összehozni, mégis az egyéni ízlésnek több tere marad.
Ha enyhébb keverék készül, azt a kezdő e-cigisek is használhatják kellemetlen mellékhatások nélkül, de ha valaki intenzívebb ízre vágyik, akkor több aroma hozzáadásával (és az alapfolyadék mennyiségének arányos csökkentésével) erősebb keveréket hozhat létre. Ezenkívül vannak olyan ízfokozók, mint a mentol, ami kihangsúlyozza az aroma fő ízét, de vigyázni kell: túl sok mentol keserű ízt hagy a szájban, ezért érdemes óvatosan adagolni.
A longfill tulajdonképpen minden, amiért az e-cigarettát szeretni lehet: sokoldalú, rugalmas, gyorsan elkészíthető és az egyéni ízléshez alakítható.