2024. december 4. - Borbála, Barbara

Jobb lesz az év, mint várták

Az OECD némileg derűlátóbban ítéli meg a globális gazdaság idei helyzetét előző, novemberi előrejelzéséhez képest, de továbbra is úgy véli, hogy a világ idei GDP-növekedése nem éri el a múlt évit.
2024. február 5. hétfő 13:41 - HírExtra

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hétfőn kiadott frissített várakozásában az szerepelt, hogy a globális gazdaság 2,9 százalékkal nő az idén, ami 0,2 százalékpontos javítás novemberrel összevetve, de elmarad a tavalyi 3,1 százalékos GDP-növekedéstől.
    
A jelentés összeállítói szerint idén a legnagyobb mértékben India gazdasága nő, 6,2 százalékkal, ami 0,1 százalékpontos javítás a novemberhez várthoz képest. Indiai GDP-je tavaly jelentősebben, 6,7 százalékkal bővült.
    
Kína lesz a második leggyorsabb gazdasági növekedést elérő ország az idén, hazai összterméke (GDP) a novemberhez várthoz hasonlóan 4,7 százalékkal emelkedik, ami lassulás a tavalyi 5,2 százalékkal összevetve.
    
Az OECD az euróövezet esetében a tavalyi 0,5 százalékos gazdasági növekedés után 0,6 százalékos bővülést jósol a novemberben várt 0,9 százalék helyett.
Egyebek között Németország esetében a párizsi székhelyű szervezet a tavalyi 0,1 százalékos GDP-csökkenés után idén 0,3 százalékos gazdasági növekedést becsül, kisebbet a novemberben jelzett 0,6 százaléknál.
    
Az OECD jócskán feljavította az Egyesült Államok idei GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzését, azt 1,5 százalékról 2,1 százalékra módosította, miután a gazdaság tavaly nagyobb ütemben, 2,5 százalékkal nőtt.
    
A 19 legnagyobb gazdaságú országot és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport idei GDP növekedésével kapcsolatos becslését  2,8 százalékról 2,9 százalékra változtatta a szervezet, miután tavaly 3,3 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye.
    
Az OECD várakozása szerint idén a török gazdaság a novemberben várt ütemben, 2,9 százalékkal nő a tavalyi 4,1 százalék után, míg Oroszországé a jósolt 1,1 százalék helyett 1,8 százalékkal a tavalyi 3,1 százalék gazdasági bővülést követően.
    
A G20 csoportban (Argentínát és Törökországot nem számítva) a tavalyi 6,3 százalékról idén 6,6 százalékra gyorsul az infláció a novemberben becsült 5,8 százalék helyett.
    
Az euróövezeti infláció a tavalyi 5,4 százalékról a novemberben becsült 2,9 százalék helyett 2,6 százalékra lassul az idén. Az amerikai infláció a novemberben várt 2,8 százalék helyett 2,2 százalék lesz az idén a tavalyi 3,7 százalék után.
    
Kínában az infláció a tavalyi 0,4 százalék után idén - a novemberi becsléshez hasonlóan - 1 százalék lesz.
    
A legmagasabb infláció Argentínában lesz az idén 250,6 százalékos, 93,5 százalékponttal magasabb a novemberben becsültnél és nagyobb a tavalyi 134,5 százaléknál.
    
Törökország esetében az OECD 1,9 százalékponttal, 49,3 százalékra növelte az idei inflációs várakozását, miután tavaly 53,9 százalékot mértek.
    
Oroszország esetében a tavalyi 5,9 százalékos infláció idén 7,2 százalékra nő, ami megegyezett a novemberben várttal.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását