Szemben a tavalyi orosz–ukrán gázháborúval, ahol a gazdasági szálak mellett közvetlen politikai nyomásgyakorlás is felfedezhető volt orosz részről a barátiból ellenségessé vált Ukrajnával szemben, a most dúló orosz–belarusz olajháború alapvetően közvetlenül gazdasági jellegű.
A szilveszterkor aláírt gázár-megállapodást a belaruszok vereségként élhették meg, ehhez társult, hogy Oroszország exportvámot vetett ki az olajra, mert a fehéroroszok eddig nem osztották le a vámmentesen kapott olajra a határukon kivetett exportvámot. Erre válaszul vetettek ki tranzitdíjat az Európába tartó olajra. (Belarusz egyedül az olajhoz nyúlhatott, hiszen míg az Európába irányuló gázszállítmányoknak csak a 20 százaléka halad át az országon, az olajszállítmányoknak az 50 százaléka.)
A hatalom akarása
Mégis, a háttérben felfedezhetőek stratégiai politikai célok is, nyilatkozta az Indexnek Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő. A legfőbb stratégiai cél Vlagyimir Putyin orosz elnök politikai túlélésének biztosítása lehet. Putyin elnöki mandátuma 2008-ban lejár, és az orosz alkotmány értelmében nem választhatják újra elnökké. Bár Oroszországban állandó téma, hogy alkotmánymódosítással teremtsék meg a lehetőségét Putyin maradásának, ezt a rezsim autokrata vonásai miatt amúgy is aggódó Nyugat nem nézné jó szemmel.
Putyin hatalmon maradásának pedig a legegyszerűbb módja a papíron már eltervezett, de a létezéstől még meglehetősen távol álló orosz–belarusz államszövetség megteremtése lehet, hiszen azt semi nem tiltja, hogy egy új államnak új államelnöke legyen. (A módszert Szlobodan Milosevics találta ki, aki előbb szerb elnök volt, majd jugoszláv elnök lett.) Ennek azonban pillanatnyilag a legnagyobb akadálya a belarusz elnök, Alekszandr Lukasenko.
Orosz gázon vett népszerűség
Lukasenko Moszkva hűséges szövetségeseként kezdte pályáját, hűsége jutalma is volt, hogy Oroszország egészen január elsejéig nevetséges áron, a piaci ár negyedéért adta Belarusznak a földgázt. Lukasenko erre alapozhatta a belarusz csodát, azaz így teremthette meg az állampolgárairól gondoskodó szociális államot.
És a belarusz modell működik. Bár az ország lakói nem dőzsölnek, a többi posztszovjet államhoz képest viszonylagos jólétben és nagy biztonságban élhettek. Azaz Lukasenko az olcsó orosz gáznak köszönheti ténylegesen is meglévő népszerűségét és legitimitását.
Népszerűsége és legitimitása pedig most útjában áll az orosz terveknek, hiszen magától gyaníthatóan nem mondana le országa vezetéséről – márpedig az orosz–belarusz államszövetség igazi jelentősége az lenne, hogy Putyin az államszövetség elnökeként továbbra is hatalmon maradhatna.
Idővel csillapodhatnak a kedélyek
Sz. Bíró szerint az, hogy Oroszország az olajra tonnánként kivetett 280 dolláros exportvámmal felrúgta az államszövetség egyetlen létező elemét, az orosz–belarusz vámuniót, nem jelenti az államszövetségi tervek feladását. A gázár megduplázása és az exportvám sokat rombolhat Lukasenko népszerűségén, így utat nyithat az orosz elnöknek.
Sz. Bíró az olajháború Európát, így minket is érintő aspektusában optimista. Véleménye szerint, ha az oroszok sikeresen üzleti alapra helyezik a gáz- és az olajkereskedelmet – felszámolva eddigi eredménytelen politikájukat, amikor olcsó nyersanyagokkal próbáltak maguknak barátokat vásárolni –, hamarosan helyreállhat a rend. Hiszen, mint mondja, az orosz cégeknek és Oroszországnak sem érdeke a kiszámíthatatlanság. Végül is, Oroszország javarészt gáz- és olajbevételekből él.
