Mindezt egy kivénhedt, kikupálódott, 50 körüli gengszter is hasonlóképpen fogalmazta meg, amikor újdonsült, alig 19 éves ukrán „barátnőjéről” egy pár percre leszakadva pityókásan átlibbent a tulaj asztaltársaságához és részletes értékelést adott az éjszakai élet mibenlétéről, különös tekintettel a lányokra.
„Ezek mind kiélt, velejükig romlott nők, pláne húsz felett. Nézd meg: össze-vissza vannak tetoválva, varrva, kitömve, mint egy rossz bábú, mindehhez egy ruppójuk sincs, és várják a pénzes ürgét, akit le lehet venni. Undorító! Én már csak középiskolákba járok csajozni, ott még elvétve találni tisztességes lányt, bár azok is csak egy-két évig azok, aztán elromlanak, mint egy tajvani tévé. A legröhejesebb, hogy még engem akarnak összeismertetni valakivel: „Engedd meg, hogy bemutassam…” Ne mutassa be! Hagyjanak engem békén mindenféle alakok! Az a három ember fontos, aki megmondja, hogy mennyi lesz az arany holnap a tőzsdén, a többi lényegtelen.”
Bár a fenti értékelés kicsit eltúlzott, mégis van egy igen jelentős szelete a szórakozóhelyeken megfordulóknak, akikre nagyon is igaz a minősítés. Az igazi tömeg ugyanis a lézengők, csodavárók hada, akik azt képzelik, hogy ha majd bemennek egy szórakozóhelyre, akkor ott majd jobb lesz. Aztán csalódnak egy egészségeset, majd egy-két hét múlva ismét nekiveselkednek. Ezek az emberek vagy feledékenyek, vagy csak egyszerűen mazochisták. A hülyéje pontosan tudja, hogy mi fog történni, hogy tökéletesen becsapja majd saját magát, mégis egy egészségeset hazudva azt mondja másnap, hogy tulajdonképpen jól éreztem magam. Valahogy olyan az egész, mint Piroska esete a viccben, akit tegnapelőtt és tegnap is megerőszakolt a Farkas, és ma is oda megy. A differencia mindössze az, hogy Piroska azért megy, mert valóban élvezi, míg a diszkó látogató egy cseppet sem.
Ott áll bambán a parketten, rázza magát, forog, mint egy napraforgó, hátha rásüt végre a nap egy „valaki” formájában, ami villanásokra esetleg megtörténik, hogy aztán tovahaladjon. Villanásnyi kapcsolatok, pár mondatos ismeretségek, esetleg a pultnál tovább terjedő gondolatok, de jobbára felszínes hazudozások. Maguknak és másoknak. A többi értelmetlen pénzköltés, gátlásoldó piálás, amitől könnyebb kapcsolatteremtést vár a nyomorult, pedig csak még hülyébb lesz, és ez még látszik is rajta.
A legrondább, legvaskosabb tréfákat ezekkel az egyénekkel műveltük a klubokban, mert annyira levetkőzik a gátlásaikat, ezzel együtt a figyelmüket, önvédelmi reflexeiket, hogy pillanatok alatt csapdába terelhetőek. A szomorú az egészben, hogy a leghangosabban azok röhögnek rajtuk, akikkel két perc múlva megcsináltuk ugyanazt a tréfát. Akkor egy röpke ideig elkenődtek, majd öt perc múlva ismét röhögtek a többin és észre sem vették, vagy legalábbis (látszatra) nem törődnek azzal, hogy hülyére voltak véve. Azt hitték, hogy ez jópofa, kedves, vicces, s bár elsőre bántónak tűnt, mégsem volt olyan nagyon durva. Pedig az volt!
A legsúlyosabb átverést pedig annyira nem veszik észre, hogy direkt keresik. Ez pedig a klubba, diszkóba járás szokása, ahol belépőt fizet a nyomorult és sokszoros áron piál, eszik, szórakozik, mint ahogy azt megtehetné olyanokkal, akiket valóban ismer és netán szeret. A probléma persze ott van, hogy a zöm képtelen felismerni, ki az, akit valóban szeret, vagy csak hagyja, hogy ezt az érzést lesilányítsák benne azok, akiknek épp nincs ilyen ismeretségük. Ezért aztán eljár mindenféle „helyekre” és azt hiszi, hogy szórakozik, jól érzi magát és fontos, örömteli dolgot művel fontos, értékes, érdekes egyénekkel, akiket szeret. Mint a szerencsétlen nők több mint fele, akik még ma, ebben a felvilágosult korban sem tudják, mi az orgazmus. Ezért mindenféle pocsék aktusokról állítják, hogy az milyen tökéletes, hazudnak nagyokat az összes ismerősüknek, akiknek a zöme mindezt hasonló hazugságokkal viszonozza, és fenenagyokat álmodoznak arról, hogy milyen jó is lenne, ha egyszer tényleg átélhetnék azt, amiről hazudnak.
Ez a hazugságvilág persze életünknek nem csak erre a szeletére igaz, de az éjszakai életben igen hangsúlyosan és látványosan, mi több, mindenki számára közérthetően jut felszínre. És mindenkinek van róla tapasztalata, mert valljuk be őszintén, szinte mindegyikünk átélte már. Én is. Ezért nem járok már diszkókba, klubokba, mert aránylag tűrhető a memóriám. Félreértéseket elkerülendő, ez nem öregség kérdése. Tapasztalat. Azt mondják, hogy az idősebb korosztály azért jár diszkóba, mert feledni akar, pedig már akkor felejtett, amikor elindult a klubba. Ezek zöme komoly memóriazavarral küszködik, vagy nagyon igyekszik becsapni önmagát, mert azt hiszi, hogy így marad fiatal. Pedig csak úgy járnak, mint az írásom elején okoskodó, kiöregedő félben lévő éjszaka császára. Friss húsok élvezetében szeretné megismételni a megismételhetetlent, elfelejteni a tudást, amit az évek alatt felszedett és ismét tapasztalatlan, tudatlan ifjúként újdonságként élvezni az életet. Hát ez nem megy, legfeljebb az Alcheimer kórban szenvedőknek, akiknek minden nap új ismerősöket ad a sors. Mi, nyomorult halandók emlékezésre vagyunk kárhoztatva, annak minden jó és rossz hozadékával, s ha felejteni akarunk igyekszünk kiütni az agyunkat valahogy, holott tudjuk, mindössze pár percre, órára sikerül és nem nyertünk vele semmit. Márpedig senki sem szeret veszteni és hülyének látszani.
