Nagyon bizalmatlan volt, amikor az interjút kértem Öntől.
Ennek főleg az az oka, hogy a magánéletem került reflektorfénybe és erről nem szívesen beszélek. Bármikor szívesen mesélek a munkámról, a múltamról, a jövőmről, de azt nem szeretem, ha a magánéletemben vájkálnak.
Akkor magánéletet félre téve beszéljünk a tegnapi napjáról. Hiller István oktatási és kulturális minisztertől átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, melyet többek között olyan személyek kaptak meg Ön mellett, mint Gyabronka József színész, Erdős Gábor televíziós szerkesztő, vagy Kepets Andrásnak, az Ulpius-ház Könyvkiadó vezetője. Ellenben azt olvastam, hogy az ön díjához nem volt indoklás.
Ezt nem tudom honnan szedte a média, már Havas Henrik is ezt kérdezte ma reggel, de akkor most Önnek is felolvasom, mi is volt az indoklás: „Dévényi Tibor műsorvezetőnek, lemezlovasnak sokoldalú, nagy népszerűségnek örvendő műsorvezetői tevékenységének elismerésére."
Mit mondott Önnek a kulturális miniszter?
Azt mondta: „Szívből gratulálok, nemzedékek nőttek fel rajtad”. Jól esett.
Hova kerül ez a díj az Ön szívében?
Negyven éve vagyok műsorvezető, húsz évig vezettem a Három kívánságot, én voltam az összes beatzenekar műsorvezetője, több televíziós és rádiós műsor fűződik a nevemhez, a Három kívánság 2000-ben a BBC szerint az év legjobb gyermekműsora volt. Ezek után nem kérem ki magamnak, hogy az vagyok, amit az indoklásban írtak.
Mindezen sikerek ellenére elég sokszor kikezdik a munkásságát is, és Önt is, mint embert. A mostani elismerés kapcsán is olvastam már negatív kritikákat a világhálón.
Nem tudom, mi lehet az oka, de az biztos, hogy a népszerűség két részből áll: az egyik hogy szeretnek, a másik, hogy nem szeretnek. Ha az internetezők nem szeretnek és hangot is adnak neki, nincs mit tenni elfogadom.
2002-ben azért nem volt ennyire beletörődő, a minisztériumi széke is "Az internetezők sunyi alakok, akik név nélkül gyalázkodnak embertársaikról.", mára szállóigévé vált mondaton úszott el.
Ó, hát az már egy lejátszott meccs, már számtalanszor tisztába tettem ezt az ügyet több fórumon, most csak a díjátadó miatt került megint elő. Nem adok neki három napot, aztán jön a Zsanettnek majd egy új fiúja, és akkor majd azzal foglalkoznak.
A 20-i izgalmakat leszámítva, hogyan telnek Dévényi Tibor mindennapjai?
Állandóan szerepelek, vannak felkéréseim, fut a Tibi bácsi elintézi című műsorom, ezen kívül az Activitybe is hívtak, szerepeltem a Fókuszban, szóval minden hétre van valamilyen televíziós meghívásom. Eléggé elfoglalt vagyok szerencsére.
Azért lazított egy kicsit nyáron?
Nem nagyon volt időm szabadságolni magam, mert a retró divat annyira hódít most a fiatalok körében, hogy most kell meglovagolni a lehetőségeket. Legutóbb egy hétig a Vekeri-tó partján voltam az EFOTT-on, ahol saját sátrat működtetünk, és óriási siker volt. Éjfélkor indult a buli, és minden nap több ezren ropták a parketten, nagyon jó kis mulatság volt. Ha a negatív kritikák és cikkek kihatnának a munkámra, nem hinném hogy ennyien jönnének, és akkor elgondolkodnék a folytatáson. Ám egyelőre erről szó nincs. Nem is szeretnék a Fekete Pákó, Kiszel Tünde vonalba tartozni, és nem szeretnék szerénytelennek tűnni, de negyven év alatt sok mindent letettem az asztalra. Ők lehet, hogy örülnek, ha a magánéletüket megszellőztetik, én meg arról nem akarok beszélni. Kicsit szomorú is voltam tegnap az Iparművészeti Múzeumban, mert amikorátadták az elismeréseket, rengeteg értékes ember ült ott, a népművészek mesterétől kezdve a kiváló Móra-díjas könyvtárosokig, akik szegények átveszik a díjakat, ám további publicitást nem kapnak. Csak azokkal foglalkoznak a médiában – és ezzel magamat is lecikizem –, akik a televízióban ugrálnak vagy szerepelnek, de a nem celeb kategóriába tartozókról megfeledkeznek.
Azért szerintem már az is előrelépés, ha egy kereskedelmi televízió a „sztárok” mellett egy Eszterházy Pétert vagy egy Avar Istvánt is megszólaltat.
Eszterházy Péter egy külön kategória, ő értelmiségi körökben nagyon kedvelt, Európában is befutottnak számít, egy zseni. Most is teljesen megérdemelte a díjat. De más. Amiről én beszéltem azon csak a trendek tudnának változtatni. Én például nem vagyok büszke, hogy a celeblista első 10 helyezettjében vagyok, mert egyáltalán nem akarok azonosulni azokkal akik velem együtt itt szerepelnek, de elfogadom.
Húsz évvel ezelőtt is elfogadta volna?
Lehet, hogy húsz évvel ezelőtt még forrtam volna, válaszoltam volna az internetezőknek, pörögtem volna rajta, ma már nem érdekel. Ma már csak a jó bulik érdekelnek, az hogy tapsoljanak, üvöltsenek és érezzék jól magukat az emberek. Ha hatvan után az ember ezt megéri, az szerintem nagy öröm. Mert az emberek akkor öregszenek meg, ha már nincs mit tenniük. Az idősek nem a betegségekbe halnak bele, hanem abba, hogy nincs rájuk szükség. Ha most abba hagynám, akkor pár éven belül dzsörzé nadrágban, barna szandálban, nejlon szatyorral a kezemben állnék a Lehel piacon csirkenyakért. Na ezt nem akarom, úgyhogy nyomom, amíg tudom.
