A politikai beszéd nyelvezete kettős: egyszerre homályos, metaforikus és egyértelműségre törekvő. Metaforikus, hisz a politika maga gyakran egy megfoghatatlan, távoli valami az átlagember számára, így szükség van a metaforákra a könnyebb érthetőség miatt. Viszont, mivel a néppel kommunikál a politikus, az egyértelműség is fontos. A homályosság oka egyszerre lehet a megtévesztésre és az érdekek érvényesítésére való törekvés: ha nem jelentünk ki valamit egy az egyben, csak utalunk rá, később könnyű kimagyarázni: ilyet mi egyáltalán nem is mondtunk. Mindez persze nem újdonság: ezek a törekvések már évtizedekkel ezelőtt is léteztek; egyszerűen csak annyi történt hogy az új fogalmak, kategóriák, törvények születtek; következésképp szükségszerűvé vált a politikai nyelv átalakulása. Így továbbra is bonyolultnál bonyolultabb szakszavak és a számtalanszor hallott kifejezések árasztanak el minket - csak épp mások, mint például húsz évvel ezelőtt.

Magyarországon a politikai rendszer nyelvi leváltása jóval 1989 előtt megkezdődött. A hetvenes években a társadalomtudomány és a politika nyelve összemosódott. Szabó Márton A diszkurzív politikatudomány alapjai című munkája (L'Harmattan Kiadó, 2003) szerint a rendszerváltás évére a politika nyelvezete is új rendszert kapott: autonóm politikai nyelv jött létre, új fogalmak keletkeztek. A kilencvenes években olyan kategóriák honosodtak meg a politika nyelvezetében, amelyeket a modern társadalomtudományok, mindenekelőtt a politológia adott át a számára. Először a rendszer működésének egészére vonatkozó fogalmak jelentek meg, mint a demokrácia, jogállam, parlamentarizmus, hatalommegosztás, alkotmánybíróság, emberi jogok, sajtószabadság, pártállam; majd a pártok működésére irányulók, mint a választás, pártrendszer, konzervatív, liberális, szociáldemokrata, politikai marketing; valamint a gazdaság (piacgazdaság, munkanélküliség, vállalkozó, tőzsde, befektetés, szponzorálás, adórendszer) és a moreális-eszmei szféra kifejezései: közvélemény-kutatás, populizmus, szimbolikus, kommunikáció, nyelvpolitika.

Nem csak az új fogalmak megjelenése jelentette a változást; a régiek is új értelmet kaptak. Mást jelent például manapság az Európa szó, mint évtizedekkel ezelőtt: régen csupán egy földrészt jelölt, ma pedig az Európai Unió, a fejlettség vagy akár a gazdagság szinonimája. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy átvette a Nyugat szerepét: régen afelé kellett haladnunk, ha jót akartunk, ma pedig Európa felé. A huszonegyedik századot is előszeretettel használják, szintén ’fejlettség’ értelemben. A polgár jelentése is változott: régen ennyit tett: a polgárság társadalmi osztályának tagja, civil lakos; manapság pedig a polgári kifejezés leginkább a dolgok az egyik politikai irányhoz való tartozását jelöli. A politikusok beszédeit olvasgatva kitűnnek egyes szavak, melyek sokszor szerepelnek: több esetben azonban ezek használata csupán azért vált gyakoribbá, mert a fogalom, melyet jelölnek, valamiért előtérbe került - ilyenek például a népességfogyás, jólét, munkanélküliség, megélhetés, oktatás, egészségügy, foglalkoztatottság, járulékcsökkentés, globalizáció, terrorizmus, versenyképes, fogyasztóvédelem, béremelés, áremelés - ezek egy részével azért foglalkoznak, mert mostanában fokozottan jelen van, mással pedig épp azért, mert nincs. Kitűnik, hogy a politikusok, akármelyik oldalhoz tartoznak is, szeretnek jelzős szerkezeteket gyártani a Magyarország szó felhasználásával, mint például biztonságos Magyarország, félelem nélküli Magyarország, erős és büszke Magyarország, a modern kormány Magyarországa. Szintén előszeretettel szólnak úgy az emberekhez - bár ez valószínűleg nem csak a jelenkori politikusok sajátja -, hogy azok elhiggyék: valóban azt akarják, mint amit a szónokló szerint akarnak: [mi] szeretnénk, eddig nyilvánvalóan nincsen vita közöttünk, ez mindegyikőnk vágya - még a vágyainkat is kitalálják, ez igazán kedves. Arról is igen gyakran próbálnak meg meggyőzni, hogy amit állítanak, az a színtiszta igazság - ez végülis logikus, hiszen így lehet megnyerni a szavazók bizalmát, bár kérdéses, hogy manapság ki hiszi már ezt el: én nem hazudtam soha az embereknek, az embereket nem lehet félrevezetni, személyes ambíció nem irányít, semmiféle karriervágy nem vezet. Beszédeik leggyakoribb szavai arról tanúskodnak, hogy a politikusok számára a jövő (a jövő építése, a jövő elkezdődik, szebb jövő), valamint az együttműködés (együttműködés mindenkivel, összefogás) a legfontosabb dolgok között szerepel, ugyanis elég sokszor hangoztatják - tegyük hozzá, utóbbival a hangoztatáson kívül nem sok egyebet tesznek.

Virágnyelven beszélnek

Korunk politikusai szívesen használnak költői képeket megnyilatkozásaikban - ezekkel bizonyára a múlt államférfii is éltek, ám az idő változásával ezen képek összetevői is módosultak: meghökkentőbbek, sőt, néha túlzók lettek. Bár, mivel a politikai beszéd célja a meggyőzés, a képszerűség fontos, hiszen a szónoklat során így magát a nyelvet is céljaink szolgálatába állíthatjuk; ám nem szabadna összekeverni a költészetet a politikával.

Találunk itt például egy már magában is érdekes birtokos szerkezetet, egy jelzővel megspékelve: „ideológia könyvben összefoglalható ketrece”; vagy egy régi szólásmondás továbbfejlesztését: „a pénznek nincs szaga és színe, a gazdájának azonban van”. Ez pedig már kész allegória: „ha egy politikus nem tartja magát […] gondolataihoz, kiürül, és zörögni kezd, mint a mákgubó ősszel, ha fújja a szél”. Emez kissé következetlen: „olyan, mint a Titanic, de ha nekimenne a jéghegynek, a jéghegy süllyedne el” – na most akkor olyan vagy nem olyan? A „fogalomként szublimál” is jól hangzik; értelme már kevésbé megalapozott. Az „élénk szél járja át hazánkat […], és a rossz dolgokat kirepíti az ablakon” viszont igen biztatónak tűnik, kár, hogy nem értelmezhetjük szó szerint. A matematika és a politika kapcsolata eddig nem tűnt közelinek, de a költői képek rácáfolnak erre: „a több síkban való gondolkodás el kell vezessen a térben való gondolkodáshoz” - itt geometriai kifejezések színesítik az illető beszédét. Végezetül pedig következzék egy szerényebb, az eddigiekhez képest egészen hétköznapi metafora: „felülni az új világ robogó vonatára” - enyhén adys utóízzel, bár amíg ő az új vizeken hajózott, itt a szárazföldi közlekedés fogalomköréből kölcsönzött kép szerepel.

Olyan kifejezéseket is találunk, melyek nem metaforikusak, hanem inkább humorosak - persze a kettő nem zárja ki egymást, ahogy erre az előzőekben is láthattunk példát. Íme egy: „ha találós kérdést szeretnék feltenni, akkor azt mondanám, hogy […], de nincs itt a találós kérdések ideje”. Vagy: „első hallásra nagyon, második hallásra pedig még inkább rossz” - ez esetben Isten ments, hogy harmadszorra is meghallgassa, el lehet képzelni, hogy akkor mennyire szörnyű lenne, akármi is az. Illetve: „az elmúlt négy évben […] azon versengtünk, hogy ki tud nagyobb butaságot mondani”. A mágia fogalomköre is megjelenik: „GDP-k és egyéb hókuszpókuszok”, valamint még egy érdekesség: „csak az nem látja, aki nem akarja látni, aki […] teszem azt, helikopterről néz bennünket”.

A félreértések elkerülése végett hozzá kell tenni az előzőekhez, hogy természetesen nem csak a politikusok száját hagyják el efféle kevésbé szerencsésen megválasztott formulák; az átlagemberrel is megesik ilyesmi, csak azok az esetek kevésbé válnak ismeretessé. Tehát, ezentúl érdemes a politikusok megnyilatkozásait más szemszögből is figyelni: ha az nem hat már meg, amit mondanak, lehet elgondolkodni vagy épp vidulni egyet azon, ahogy mondják.

(A fenti idézetek Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, Kóka János, Dávid Ibolya és Antall József beszédeiből származnak; de a jelenségre példákat valószínűleg bármelyik másik politikus szónoklatában találnánk.)