Mennyire váratlan, hogy Putyin elnök egy nemzetközileg eddig kevéssé ismert személyt, az egykori pénzügyminiszter Viktor Zubkovot jelölte kormányfőnek?

A személyt illetően mindenképpen váratlan volt a jelölés, bár Putyin személyzeti politikája kapcsán a váratlannak, a bizonytalannak a szerepe mindig jelentős volt, és soha nem lehetett kizárni, hogy az előtérbe tolt, potenciális jelöltek mellett nincs-e harmadik, negyedik, ötödik tartalékban lévő szereplő egy jövendő, fontos posztra. Zubkovval kapcsolatban persze egyáltalán nem előre eldöntött, hogy a miniszterelnöki felkérés és várható kinevezés egyben a politikai utód megnevezését jelenti-e az elnöki poszton, vagy személye nem utód, csupán Putyin utódjának a majdani miniszterelnöke-e. Ha ez utóbbi, azzal tulajdonképpen Putyin politikai utódjának a mozgásterét egy hozzá lojális miniszterelnök mostani kinevezésével akarja korlátozni. Az is elképzelhető, hogy Zubkov csupán egy átmeneti figura, aki – akár csak néhány hónapra is –, de bizonyos technikai természetű politikai feladatokat old meg. Például megkönnyíti Putyin helyzetét, és kicsit kitolja ennek a mostani „béna kacsa” állapotnak a bekövetkeztét, vagyis azt mutatja, hogy Putyin egy tevékeny, az események fölött maradéktalanul kontrollt gyakorló elnök. Tehát továbbra is nyitott a kérdés, hogy ki is az utód. Lehet, hogy Zubkov, de egyáltalán nem biztos, hogy erről van szó.

Kik jöhetnek még szóba, mint potenciális államfők?

Továbbra sem zárom ki, hogy az a két első miniszterelnök-helyettes, akik most megbízott tagjai a kormánynak mindaddig, amíg föl nem áll a Zubkov-kormány, az új kabinetben is szerephez jutnak. Dmitrij Medvegyevről és Szergej Ivanovról beszélek, akik közül utóbbi az elmúlt hónapokban a média kedvencévé vált, és ahogy konfliktusossá kezdett válni a Nyugat és Oroszország viszonya a februári müncheni Putyin-beszédet követően, Ivanov helyzete megerősödött; úgy tűnik, mintha neki állna a zászló. Ezzel együtt úgy vélem, hogy például Vlagyimir Jakunyin, az Orosz Állami Vasutak (RZSD) elnöke előtt továbbra is nyitott a pálya, lehet, hogy végül ő kerül előtérbe.

Akár átmeneti, akár tartós időszakról beszélünk, az új miniszterelnök kinevezése hogyan hathat az ország belpolitikájára? Gondolok a különböző érdekcsoportok helyzetére, a Gazpromra, a Rosznyeftyre vagy az említett RZSD-re.

A történéseket érdemes Putyin szemszögéből nézni. A távozó elnök két, stratégiailag fontos célt tart szem előtt. Az egyik, hogy azt a politikai építményt, amelyet a két ciklusa alatt felhúzott, és az ehhez kapcsolódó kurzust prolongálja, fenntartsa, az utód azt hatékonyan folytassa. Másik érdeke az, hogy lehetőleg ne csak az érintetlensége maradjon fenn - bár nem hiszem hogy az utódok közül bárki is jogi eljárást kezdeményezne, vagy politikai leszámolást fontolgatna vele szemben -, hanem az is, hogy a stratégiai döntésekben informálisan megmaradjon a szerepe. Akár még azzal a céllal is, hogy 2012-ben visszatérhessen, hiszen az orosz alkotmány lehetőséget ad arra, hogy egy másvalakivel közbeiktatott elnöki ciklus után újrainduljon az időszámítás, és újabb két cikluson át legyen államfő a korábbi elnök. Ilyen értelemben Zubkov még ideális elnök is lehet, hiszen a napokban tölti be a 66. életévét, tehát idős ember, teljes egészében Putyin teremtménye, nincsenek politikai ambíciói, egy derék bürokrata, akinek karrierje a kilencvenes évektől a jelenlegi államfő jóindulatától függött. Úgy gondolom, hogy pár év múlva Putyin Zubkovval összevetve még mindig fiatal, dinamikus embernek fog látszani. Persze, ez pillanatnyilag nem több spekulációnál.

Az etnikai problémák terén várhatók változások az új kormány alatt?

Ebben a tekintetben egy nagy válságövezet van, ami hol előtérbe kerül, hol csitulni látszanak a konfliktusok, ez az Észak-Kaukázus. Most éppen Ingusföldön történnek gyilkosságok, kisebb-nagyobb csoportokkal ütközetek. Ráadásul a térség nemcsak etnikai és felekezeti problémáktól terhes, hiszen az oszétokat leszámítva az ott élők szunnita muszlimok, hanem komoly szociális gondok is vannak, borzasztó magas munkanélküliséggel, az ország többi részével egybevetve rendkívül alacsony GDP előállítási aránnyal. Nehéz felmérni, hogy mindez együtt mikor lobban be. Egészen biztos, hogy Zubkov nem nyúl majd ehhez a problémahalmazhoz.

Külpolitika, fegyverkezés? A francia köztársasági elnök, Sarkozy említette a napokban, hogy nem nézi jó szemmel az egyre agresszívabb orosz politikát.

A francia elnök úgy fogalmazott, hogy a kelleténél durvább az orosz kül- és energiapolitika, erre figyelmeztetett. Ugyanakkor az orosz belpolitikát egyetlen kritikával sem illette. Úgy látom, Putyin és Sarkozy között habituálisan is sok hasonlóság tapasztalható. Nem alaptalanok az Oroszország fegyverkezésével szemben megmutatkozó bizonyos félelmek, annak ellenére, hogy az oroszok fegyverkezése az amerikai védelmi kiadásoknak még mindig csupán a tizedét teszi ki. Persze, ha az orosz központi költségvetésnek a harmada még mindig a védelmi kiadásokra megy el, és ezek a költségek háromszorosával, négyszeresével múlják felül az oktatásra, az egészségügyre fordított kiadásokat, akkor ezek mégiscsak szerencsétlen és nyugtalanító jelek, elsősorban az orosz belső fejlődés szempontjából. Ezzel együtt azok a teatralitástól sem mentes elemek, mint ahogy két nappal ezelőtt bemutatták az új vákuum-bombájukat, nem igazán segítik a nemzetközi légkör javítását.

Összegezhető úgy a pillanatnyi helyzet, hogy Putyin hatalma átmentésének az előkészítése zajlik egy báb kormányfő megválasztásával?

Legalábbis egy kísérlet az átörökítésre, hogy a kurzus folyamatossága meglegyen, és ez lehetőséget teremtsen arra, hogy Putyin legalább informálisan prolongálhassa a stratégiai ügyek ellenőrzését. Hogy mindez konkrétan milyen forgatókönyv szerint és milyen személyekkel fog megvalósulni, az továbbra is kérdéses.