A Világörökségről

1972. november 16-án a UNESCO Világörökség Egyezményében testet öltött az a régóta létező igény, hogy Földünk jelenlegi kincsei ne jussanak az ókori világ hét csodájának sorsára, melyekből mára csak egyetlen látható. Az egyezmény megszületésének konkrét apropójául az asszuáni-gát építése szolgált. Abu Simbel és Philae templomainak megmentése volt a nemzetköz kampány célja, ugyanis az egyiptomi kormány által tervezett víztározó ezen jelentős műemlékeknek elárasztásával járt volna. A megoldást akkor a templomok átmenekítése jelentette, szétszedték, majd újraépítették őket egy közeli mesterséges dombon. Értelemszerűen ez hatalmas összegbe került, a költségek felét 50 állam adta össze. A precedens értékű nemzetközi összefogás rávilágított arra a tényre, hogy a Földön léteznek olyan értékek, melyeknek megkímélése túl nagy feladat lehet annak az államnak, amelynek területén található. Továbbá felhívta a figyelmet arra a tényre is, hogy bizonyos műemlékek megőrzése nem csak a „tulajdonos” ország, de az egész világ számára fontosak.

Az Egyezményt a UNESCO és az ICOMOS (Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa) közösen dolgozta ki. Elengedhetetlen volt, hogy egy olyan államok felett álló jogi eszközt hozzanak létre, amely úgy képviseli az értékek védelmét, hogy nem avatkozik bele az egyes államok belügyeibe. 1968-ban a természeti értékeket is felvették a védelemre szorulók listájára.
1978-ban ratifikálták az egyezményt, ekkortól indult a különböző helyszínek felvétele, kialakult az azóta folyamatosan bővülő lista. Értelemszerűen, ha valahol megszűnnek az eredeti feltételek, és már nem felel meg a védett terület az előírt kritériumoknak, elveszíti védett státuszát, leírják a listáról.
A UNESCO Világörökség Egyezményéhez megszületése óta 180 állam csatlakozott, evvel a szervezet messze legsikeresebb akciója.

A világörökségeket két nagy kategóriába soroljuk: kulturális és természeti. Ezenkívül létezik vegyes kategória is, ahol jelentős szerepe volt az emberi tevékenységnek is, az alapjában már kiemelt jelentősséggel bíró táj mellett.



A Világörökség Listája jelenleg 137 állam 812 helyszínéből áll. A domináns a kulturális kategória 628 emlékkel, 160 helyszín tartózik a természetihez és 24 a vegyes kategóriában.

A kategóriákra való lebontáson kívül létezik még egy lista: a veszélyeztetett helyszíneké. Ide akkor kerülhet egy örökség, ha a Világörökség Bizottság úgy érzi, hogy már nem felel meg a szükséges kritériumok valamelyikének. Ha nem történnek lépések a helyszín védelmének érdekében, akkor akár le vehetik a listáról. Így fosztották meg idén júliusban az Ománban található Arab Oryx-rezervátumot (nyársas antilop vadvédelmi területe) címétől, mivel a helyszín területét 90 %-kal csökkentette a helyi hatóság, és a ritka állatok rendkívüli módon fogyatkoznak.



Magyar helyszín is került már veszélybe: az Ausztriával közös Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj. Parndorf közelében tervezték egy 74 méter magas toronyház építését, igaz a védett terület határán kívül. Azonban a helyszín vizuális integritását nagy mértékben zavarta volna az épület. Még aktuálisabb a tokaji történelmi borvidék esete, itt a szerencsi szalmatüzelésű erőmű építése és a túlzott mértékű kamionforgalom ad okot aggodalomra. Mivel mindkét esetben kultúrtájról van szó, nehéz meghatározni, hogy milyen létesítmények építését akadályozhatnak meg és mely területeken a Világörökség zászlaja alatt.



A magyar lista

Ma Magyarország területén 8 helyszín található a világörökségek sorából: ebből kettőt közösen jegyzünk Ausztriával és Szlovákiával és a budapesti terület három részből tevődik össze. Az Egyezményhez 1985-ben csatlakoztunk.

1987 óta tartozik a világörökséghez Budapesten a Duna-parti látkép (panoráma a Margit-hídról), a Budai Várnegyed és az Andrássy út és történelmi környezete, Hollókő ófalu és táji környezetével együtt (mindegyik kulturális kategóriában).
1995-ben az Aggteleki-karszt és a Szlovák karszt barlangjaival bővült a lista. A pályázatot Szlovákiával közösen nyújtotta be Magyarország. Ez az első magyar terület természeti kategóriában.
1996-ban felkerült az Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és közvetlen természeti környezete is (kulturális kategóriában).
1999-ben a Hortobágyi Nemzeti Park – a Puszta is megkapta ezt a kitüntető címet, kultúrtájként, kulturális kategóriában.
2000-ban felvették a Pécsi ókeresztény sírkamrákat, kulturális kategóriában.
2001-ben az Ausztriával közös Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj nyerte el a megtisztelő címet.
2002-ben kapta meg a védett státuszt a tokaji történelmi borvidék is (kulturális kategóriában, kultúrtájként).
(további információt a www.vilagorokseg.hu oldalon találhat)



Léteznek még úgynevezett várományosi helyszínek is, ezek a következőek: Tarnóc ősélőhely (eredetileg Ipolytarnóc- ősmaradványok), a Komárom erődrendszer (Szlovákiával közösen), „Dunakanyar kultúrtáj”, a Rózsadombi termál karszt, Lechner Ödön és kortársai (a magyar szecesszió, Tihanyi félsziget, a Tapolcai-medence tanúhegyei és a Hévízi tó, a Római limes magyarországi szakasza, Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok, Tájház hálózat Magyarországon, az Északkeleti Kárpát-medence fatemplomai (szlovákokkal és lengyelekkel közösen tervezett felterjesztés).

Egy országnak nemcsak kulturális és környezetvédelmi szempontból fontosak ezek a helyszínek: a védelem mellett nemzetközi hírnevet nyújt a listán való szerepelés, evvel növelve az adott terület turisztikai értékét. Az országba látogató turisták számának növekedésével a turizmus és a vendéglátóipar bevételei is gyarapodnak. Éppen ezért egy esetleges törlés a listáról nemcsak presztízsveszteséget okoz, hanem gazdaságilag is károsítja az adott államot.