Az utóbbi években eltűnt a közéletből. Így döntött vagy így hozta a sors?

Ha el nem is tűntem, de alapvetően megváltozott a helyzetem. Ebben a ciklusban már nem vagyok parlamenti képviselő, nincs kormányzati funkcióm, mint korábban, mikor államtitkár voltam, nem vagyok a legnagyobb szakszervezet elnöke. Nincs bennem vágy, hogy minden áron betöltsek valamilyen köztisztséget, viszont a politikai és közéleti érdeklődésem megmaradt. Hellyel-közzel még ma is hívnak a médiába. A legutóbbi választáson mindenképpen szerettem volna egyéni mandátumot nyerni Hajdú-Bihar megyében, ám ez nagyon minimális különbséggel, de nem sikerült, a megyei listán pedig nem kívántam szerepet vállalni. Mindebből következően nem lettem képviselő. Igazság szerint a mai közéletbe nem is vágyom. Jól érzem magam abban a szakmai munkában, amelyet a Regionális Fejlesztési Holding ad nekem.

Egyes gyakorló politikusok azzal indokolják a képviselők magasabb fizetésének a jogosságát, hogy a mandátumuk lejárta után nehéz visszatérniük a civil, szakmai életbe.

Számomra ez semmilyen nehézséget nem okozott. Részben a végzettségem okán, részben azért, mert államtitkárként a területfejlesztéssel is foglalkoztam, igyekeztem annak a hátterét is megismerni, ami olyannyira sikerült, hogy ebben a témakörben oktatok egy tárgyat a debreceni tudományegyetemen címzetes egyetemi docensként. A felvetésére reagálva, azt gondolom, hogy elvárható lenne, hogy az legyen országgyűlési képviselő, az vállaljon kormányzati szerepet, aki mögött van valamilyen szakmai teljesítmény, ebből következően van civil háttere, így nem traumaként éli meg a politikai életből való kikerülést. Más kérdés, hogy szerintem tisztességesen meg kell fizetni a képviselőket, a kormány tagjait. Persze, el kellene érni, hogy olyan embereket jelöljenek és nevezzenek ki, akik értik a dolgukat. Ausztriában – a szakszervezeteknek is köszönhetően – van egy úgynevezett fix tarifás bérrendszer, amely arról szól, hogyha van egy nagyobb cég és annak van egy fejlesztő mérnöke, akkor az többé-kevésbé ugyanannyit keres egyik vagy másik cégnél is; többet kereshet, kevesebbet viszont nem. A dolog logikája nem az tehát, hogy egy rossz fejlesztőmérnök kevesebb pénzt kapjon, hanem az, hogy aki szakmailag rossz, az ne legyen fejlesztőmérnök, mert bebukik az egész cég. Ugyanezt a szisztémát kellene alkalmazni a politikában is.

Mekkora ma a reputációja a szakmaiságnak Magyarországon? Azt tapasztalom, hogy a politikai hovatartozás gyakran előbbre való, mint a szakmai teljesítmény.

Ez rettenetesen káros jelenség. Hogy miért kellett a politikának ennyire mélyen behatolnia a közéletbe, az megfejtésre váró szociológiai, politológiai kérdés. Képtelen vagyok megérteni, mi szüksége van egy sportolónak, színésznek, tudósnak fennhangon deklarálnia a politikai szimpátiáját. Miért nem elég az a teljesítmény, amelyet a maga területén nyújtott, vagy képes nyújtani? Ez olyan mértékű zavara a társadalomnak, amely munkahelyeken, olykor még családokban is mérgezi a légkört.

Sokan a 2002-es választás két fordulója közötti, a Testnevelési Egyetemen mondott Orbán-beszédhez kötik az ország kettészakítottságának kezdetét. Visszafordítható még ez az állapot, vagy immár tartósan együtt kell élnünk ezzel a helyzettel?

A Fidesz rendkívül sokat tett a helyzet ilyetén alakulásáért, amit egész politikai vonalvezetésével képvisel. Mindez odáig fajult, hogy ma már egyik politikai erőt sem lehet a megosztottság miatti felelősség alól teljesen felmenteni. A fő felelősség persze a fiatal demokratáké. Emlékezzünk csak az egész pályás letámadásra, az általuk generált, majd utóbb csendben elhaló politikai botrányokra és még sorolhatnám. Ha egy politikai erő a saját pozícióját csak úgy tudja megszerezni és megtartani, hogy a fő erejét abból meríti, ki az ellenség, ahelyett hogy arra összpontosítana, hogy az általuk képviselt politika kiknek a javát szolgálja, akkor az nagyon káros jelenség. A száz méteres síkfutás megnyerhető úgy is, hogy a győztes tiszta versenyben, kizárólag a képességei alapján nyer, és úgy is, hogy elgáncsolja a nála jobb képességű futót, vagyis csalással lesz első. A politikában a választóknak kell mérlegelniük, kit szeretnének befutónak: a tisztességes versenyzőt vagy a csalót.