A klasszikus arányok, a mediterrán népi építészet hatott rá, műveit a mértani formák sokasága, a fény kezelése és az épületek tájba helyezése jellemezte. Várostervein a napfény, a szabad terek és zöldterületek dominálnak, a járdákat és közutakat elválasztotta, a lakókat magasházakban helyezte el. "Az építészet a hasznos dolgokon túl van. Az építészet megrázó arányok létrehozása nyersanyagokból, elemei a fény és az árnyék, a fal és a tér" - vallotta.
1922-ben bemutatott közösségi lakóháza már tartalmazta híres öt alapelvét: a kertté alakítható tetőteraszt; a vázas szerkezetet s az így szabadon variálható alaprajzot; a szerkezettől független határoló falakat; az oszlopokon álló ház alatt átvitt zöldterületet és a szabadon alakítható, szalagablakos homlokzatot. Első megépült munkája, a pessaci munkásváros szokatlan formái és színei nagy felháborodást keltettek, hat évig senki sem költözött ide. A Népszövetség genfi székházpályázatára tervezte első historizáló formák nélküli, szigorúan funkcionális irodaépületét. Bár ez minden mai ENSZ-épület mintája, mégsem díjazták, mert rajzait tussal nem húzta ki.
Építészoklevelet csak 1946-ban, de Gaulle elnök közbenjárására kapott.
1929-ben megnyerte a moszkvai Centroszojuz-épület pályázatát, párizsi Üdvhadsereg-palotájában élt először a nyersbeton plasztikai hatásával. A 30-as években készültek Algír, Sao Paolo, Antwerpen, Stockholm, Barcelona, Genf, Rio de Janeiro, Buenos Aires rendezési tervei. A második világháború alatt dolgozta ki modulárelméletét, ez az építészet elemeit igazította az emberi test arányaihoz.
A háború után Saint Dié és La Pallice-Rochelle újjáépítési terveit kidolgozva a lakosokat néhány magasházba helyezte volna el, el nem fogadott tervei az új építészet kánonjává váltak.
Marseille-i épületkomplexumában a 18-szintes házakban 1800 ember 23 különböző, kétszintes lakásban kapott helyet, két belső utcájáról üzletsor, iskola, szálloda nyílik, a tetőn tornaterem, bölcsőde, óvoda s szabadtéri színház van. Híres ronchamp-i kápolnájánál feláldozta a funkcionalizmust a látvány kedvéért, vastag, íves falaival és nagytömegű, lendületes tetejével e különleges térplasztika minden oldalról más képet nyújt. 1951-ben az indiai Pandzsáb fővárosában, Csandígarban realizálta városléptékű elképzeléseit, 1960-ban építette a tokiói Nyugati Művészet Múzeumát, majd a frankfurti művészeti központot, a milánói Olivetti-székházat, a strasbourgi Kongresszusi Palotát, a bostoni Harvard Egyetem Képzőművészeti Központját s a brazíliavárosi francia követséget. Utolsó alkotását, a Firminy városkában megépült Szent Péter templomát tavaly ősszel avatták fel, ezzel vált teljessé a Le Corbusier által megálmodott épületegyüttes, amely hamarosan a Világörökség részévé válhat.
