A Creedence óriási sikere annak volt köszönhető, hogy egyszerre voltak "slágerlista-képesek" és tehetséges, igényes muzsikusok - éppen e kombinációból volt nagy hiány 1967-68 táján. Azóta sem született olyan banda, amely olyan tökéletesen egyesítette volna a rock and roll, a blues, a soul, a country, a rockabilly és a pszichedelikus hangzás bizonyos elemeit, mint ők. Mindehhez jött John hihetetlenül erőteljes, rekedtes-nazális hangja.
Fazonjuk sem volt mindennapos: a Fogerty-fivérek, a két gitáros, a kockás inges John Cameron és a hetyke bajszos szőke Tom nyugodtan elmentek volna egy western-film pozitív hőseinek, a dobos Doug "Cosmo" Clifford leginkább egy kiérdemesült aranyásóra emlékeztetett, míg Stu Cook basszusgitáros tűnt a leginkább "jófiúnak".
Az együttest 1967-ben, születése pillanatában csaknem megölte a vietnami háború, Johnt és Dougot egyaránt be akarták sorozni, végül Fogerty megúszta egy tartalékos állománnyal, míg Clifford az amerikai parti őrség ugyancsak tartalékállományú tagja lett. Feltehetően ez az ügy is erősítette bennük a háborúellenességet, és később több sikerdaluk, a Who,ll Stop The Rain, a Wrote A Song For Everyone, a Run Through The Jungle és a Fortunate Son vált a Vietnamban harcoló amerikai katonák és a béketüntetők kedvenceivé.
Az első, az együttes nevét viselő albumon, amely 1968 őszén jelent meg, még nem John szerzeményei domináltak, mint később, de a két "kölcsönvett" dal, az I Put A Spell On You, és a Suzie Q valósággal "berúgta" a rockvilág ajtaját. Az első "vadállatibb", mint a Screamin, Jay Hawkins-féle eredeti, a Suzie Q. pedig hosszú, lebegő-szédítő gitárszólójával vált híressé. 1969-ben három albummal is kirukkoltak: a Bayou Country-n már Fogerty viszi az abszolút prímet. Itt hallható egyik védjegyük, a Proud Mary - ennek nem kevésbé szenzációs átdolgozásával Ike és Tina Turner "visszaadta a kölcsönt" a fehér zenészeknek - és egy újabb idegborzoló dal, a 8 és fél perces Keep On Chooglin,. A következőn, a Green Riveren a címadó mellett a Commotion, a Lodi és a Bad Moon Rising egyaránt bekerült a kor alaphangjába.
A leginkább country-s hangzású lemezük, a Willy and The Poor Boys is még 1969-es, de két Leadbelly-dal is ráfért: a Cottonfields és a Midnight Special című börtöndal. A csúcspontot 1970-ben érték el a Cosmo,s Factory-val. A Who,ll Stop The Rain szomorkás fájdalma és a Run Through The Jungle sziréna-szájharmonikája mellett itt csendül fel a mindent elsöprő Travelin, Band, a vidám Lookin, Out My Backdoor, valamint Bo Diddley Before You Accuse Me-je és Marvin Gaye nagy slágerének 11 percre nyújtott kísérteties verziója, a I Heard Through The Grapevine. Ekkor már tízezrek próbálták őket utánozni, amatőr zenekarok a világ minden táján koppintották le a dalaikat, a gitárosoknak alapfokú lecke volt "Kredencet nyomni.".
Sajnos John túlságosan maga akart mindent csinálni, az 1971-es Pendulum lemezen már szaxofonozik és orgonál is, és ezt főleg bátyja, Tom viselte nehezen. Hiába született itt is néhány örökbecsű, mint az ördöngős Pagan Baby, vagy a lírai Have You Ever Seen The Rain, a csapat megbomlott, az idősebb Fogerty távozott. Trióban még folytatták egy évig, még Európába is eljutottak, de már nem volt az igazi. Tom 1990-ben egy szerencsétlen vérátömlesztést követően meghalt AIDS-ben. John azóta már több kiváló lemezzel jelentkezett, igaz, ezek között néha 5-10 év is eltelik, és bár állítólag Stu és Doug szívesen játszana vele újra együtt, Fogerty erre nem hajlandó - még akkor sem osztozott újra a színpadon régi társaival, amikor 1993-ban a Creedence Clearwater Revivalt beiktatták a Rock and Roll Dicsőségcsarnokba.
