Először is szeretnék boldog születésnapot kívánni önnek.

Köszönöm szépen.

Érzi már ezt a hatvan évet? Vagy továbbra is sikerült megőriznie a fiatalságát?

Szeretnék fiatal maradni, a szívem még mindig az. A zenével való kapcsolatom nemcsak munkakapcsolat, hiszen imádom, amit csinálok. A zenélés közös történet, ehhez azok a társak is kellettek, akikkel a bizonyos korszakokat, periódusokat - az utolsó periódusom tizennégy év - végigcsináltam. Az utóbbi tizennégy évben a Charlie-féle csapattal dolgoztam és dolgozom továbbra is, ugyanazok a kollégáim; nagyon jó köztünk a munkakapcsolat. Ez hajtja az embert. Rengeteg dolog történt ez alatt az idő alatt: a gyermekévek húsz évig tartottak, aztán, miután az első zenekarát megalapítja az ember, pillanatok alatt eltelik negyven év. Hihetetlen.

Sikerült a hatvan év alatt mindent megvalósítania, amire vágyott, szakmailag és a magánéletben egyaránt?

Őszinte leszek: egyáltalán nem gondoltam, hogy ilyen sikereim lesznek. Én is úgy kezdtem el ezt a dolgot, mint mindenki más, hogy világsztár akartam lenni; exhibicionista módon, mint minden művész. Rengeteg öröm ért a sok év alatt, alapvetően sikeresnek tartom a pályafutásomat. Egy olyan korba születtem annak idején, amikor voltak vesztesek és kiemelt győztesek, akiktől nem irigylem azt a karriert. Én akkor más utakat választottam; nekem nem volt megállás ebben a negyven évben, végig a színpadon voltam, és ebből a szempontból ez borzasztó nagy idő. Nem panaszkodhatom; olyan dolgok történtek meg velem, amikre nem is számítottam. Ki gondolta volna, hogy díjakat kapok, hogy elkelnek a lemezeim, ilyen nagy példányszámban, és hogy népszerű leszek.

Háromszor kellett belekapnom ebbe a történetbe: negyven éves voltam, amikor meg kellett, hogy ismerjenek a fiatalok is. Volt egy Olympia-korszakom, volt egy Generál-korszakom, elutaztam hosszú időre, előtte is volt egy három évem, mikor kint voltam Afrikában. Ez után a korszak után csináltuk a Tátrai Band-et, amely tíz évig működött; közben én elkezdtem a szólókarriert egy másik zenekarral, és most velük vagyok együtt, már tizennégy éve - Annyira eltelt az idő! -, tegnapelőtt is velük koncerteztem vidéken. Tulajdonképpen töretlen a pályám. Nem számítottam rá, hogy vissza tudok majd kerülni a „zsongásba”.

Mit tervez a koncertre? Hogyan lehet egyáltalán összefoglalni negyven évet?

Valóban rengeteg az anyag. Zseniális muzsikusokkal, szakmailag a legjobbakkal dolgozom; így a zenével tényleg semmi gond nincs, csak az, hogy át kell ölelni ezt az egész korszakot az Olympiától a Generálig, Cserháti Zsuzsitól a Tátrai Band-ig. Számtalan csodálatos dolog van, melyek kihagyhatatlanok, úgyhogy okosan kell ezt az egészet csinálni, hogy minden beleférjen; megpróbálunk okosak lenni, és egy nagyon szép előadást létrehozni, ami méltó erre az estére. Szerintem szenzációs buli lesz.

A jól ismert dalokat hallhatjuk majd, vagy készülnek valami különlegességgel? Hiszen a slágerek magukban is kitöltenének egy egész estét.

Valóban annyi a sláger, hogy meg lehetne velük tölteni az egész műsort; de olyan dalokat is fogunk játszani, amelyeket még sosem hallott a fiatalság. Annak a korszaknak a zenéjét, amikor én még fiatal voltam: erre az idősebb korosztály emlékszik - hiszen ők is akkor voltak fiatalok -, a mostani ifjúság nem. Tehát, lesz nyolc-tíz olyan dal, amely még sohasem volt hallható. Hosszú koncert lesz, nem vitás. Sokan mondják, hogy ne csináljak hosszú koncertet; de ez akkor is hosszú lesz, három órás biztosan.

Kinek szól ez a zene, ki a közönsége: az idősebbek vagy minden korosztály?

Aki ismeri a Charlie-bulikat, aki volt a Sportaréna-bulin - hiszen ez nem az első Aréna-koncert, két évvel ezelőtt már játszottunk ott, mikor nyitott az épület, teltház előtt - vagy a 2005-ös kisstadionbeli buli - amiről most készült egy DVD, ez egy dupla meglepetés a közönségemnek - az már tudja, mire számíthat. Vagy amikor leégett a Sportcsarnok két nappal a koncertem előtt, akkor volt hat előadás egymás után a Kongresszusi Központban; vagy egyszer egymást követő napokon több Charlie-, majd egy Tátrai Band-koncertet rendeztünk, az is teltházas volt: egyszóval, szereti a zenénket a közönség, ez már nem újdonság a számomra. Az, hogy a születésnapomat szeretném ünnepelni a közönségemmel, az kiváltképp fontos a számomra.

Ennyi év zenélés után képes-e még a megújulásra?

Úgy gondolom, hogy igen. Én nem egy egyutas zenész vagyok, mindig próbáltam valami érdekeset hozni. Csináltam három élő jazzlemezt, amelyekről nem lehetett tudni eleinte, hogy egyáltalán fognak-e vásárolni belőle; és bizony tizenvalahányezer példány kelt el belőlük. Azaz, volt és van is rá igény, hogy mindig csináljak valami mást. Ezt azért tudom megtenni, mert, mint említettem, nem egyutas zenész vagyok. Bennem keveredik a blues, a rock, a jazz; és a zenekarom is nagyon igényes társaság.



Mik a további tervei?

A koncert után lesz egy parti, amire meg szeretném hívni az összes zenészkollegámat, akivel eddig együtt játszottam; koccintunk egyet az alkalomra. Megpróbálunk mindenkit elérni; azokat is, akik az este nem lesznek ott a színpadon. Ezek után szeretnék boldog lenni, egy kicsit leülni gondolkodni, és átértékelni ezt az egészet, hogy megfogalmazzam magamnak, „mi van még hátra”. Vannak terveim, zenei anyagok - azaz egy bizonyos idő után egy zenei anyagra lehet csak tervezni, ötletem van már rá. Meg a fiammal szeretnék egy kicsit foglalkozni, aki felnőtt, és szintén zenészember lett. Ő is ki szeretne adni jövőre egy lemezt; nagyon drukkolok, hogy sikerüljön neki - hiszen ez egy nagyon nehéz pálya.