Exkluzív interjú Hack Péterrel

Hol tart most a demokrácia? Meg lehet tisztítani a közéletet? Ezekről a kérdésekről, a botrányok erejéről, az Alkotmánybíróság válságáról és az SZDSZ esélyeiről beszélgettünk Hack Péter jogásszal. A volt liberális képviselővel a Gödör Klubban megrendezett

2007. október 19. péntek 07:40 - Constantinovits Milán

Ön szóba hozta a konferencián a hitelességi deficitet, és szót ejtett a politikai őszinteségről is. Van-e létjoga ezeknek a fogalmaknak akkor, amikor korrupcióról, nepotizmusról és Zuschlag-ügyről hallunk nap mint nap?

Azt gondolom, csak ilyenkor van ezeknek létjogosultsága. A világtörténelem azt bizonyítja, hogy a politika öntisztulása botrányokhoz kötődik. A botrány képes olyan erőt jelenteni, amely maga alá gyűri a döntéshozók rövid távú érdekeit. Minden más helyzetben, amikor nincs botrány, vagy túlélik a résztvevők, vagy elcsitul, akkor a rövid távú önös érdekek a közérdekek fölé emelkednek. Ezt láttuk már a nyugat-európai politikai eseményekben is. Kétségtelen, hogy van ennek veszélye,mert demagóg erőket is kiemelhet, például Olaszországban Berlusconi hatalomra kerülése éppen a tiszta kezek akciójának egyik következménye volt. Leghatározottabb meggyőződésem az, hogy a magyar társadalomban nagyon nagy nyitottság van a tiszta, kiszámítható és átlátható politizálás iránt. Ez a nyitottság ki tudja kényszeríteni valamennyi politikai párt akaratával szemben a pozitív irányú változást, megtisztulást.

Ne haragudjon, de vissza kell kérdeznem: ön a botrány szükségességét említette. Ezek szerint a tavalyi őszödi beszéd kirobbanása nem volt kellő mértékű ahhoz, hogy bekövetkezzék ez a tisztulás?

Hack Péter életrajza

1959. augusztus 15-én született Budapesten.
1978-tól az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának a hallgatója, 1983-ban szerzett jogi diplomát. 1984-ben elnyerte az MTA Tudományos Minősít Bizottsága hároméves tudományos továbbképzési ösztöndíját. 1983-tól 1987-ig a Magyar Jogász Szövetség tagja. 1987 óta ismét az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán dolgozik: kezdetben tudományos munkatárs, majd 1989-től egyetemi adjunktus.

1988-ban tagja lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának. 1988-1989-ben tagja volt a Fidesznek is. A Szabad Demokraták Szövetsége alapító tagja, 1988. november óta az SZDSZ Országos Tanácsának, 1992. január 15-től a tanács elnökségének a tagja. 1989-ben alapító tagja a Magyar Helsinki Bizottságnak. Az 1990. évi országgyűlési választásokon egyéni jelöltként Budapest 15. sz. (XI. ker.) választókerületében indult, az első fordulóban harmadik lett; a Fidesz javára visszalépett a második fordulóból, mandátumát a budapesti listáról szerezte. 1990. májustól az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetőségi tagja, 1990. júliustól igazságügyi szóvivője.

Az 1994. évi országgyűlési választásokon Budapest 17. sz. (XI. ker.) választókerületében indult, s szerepelt a párt budapesti területi (3.) és országos (5.) listáján is. Mint egyéni jelölt a választások második fordulójában 30,10 százalékkal a harmadik helyen végzett, mandátumát ismét a budapesti listáról szerezte. Az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi állandó bizottságának az elnöke, az igazságszolgáltatási reformot figyelemmel kísérő, valamint az ügyrendi albizottság tagja.

1998-ban újra bekerül a Parlamentbe. Az SZDSZ frakcióvezető-helyettese, és a frakció alkotmányügyi munkabizottságának a vezetője, majd 2002-ben politikai és morális indokok miatt kilép az SZDSZ-ből.

1989 óta házas, tagja a Hit Gyülekezetének. Számos jogi tanulmány szerzője.

De, az őszödi beszéd is hozzájárult ehhez, elindítója volt egy folyamatnak, és azt gondolom, hogy az ehhez kapcsolódó Zuschlag-ügy további csepp a pohárban. Pozitívnak tartom, hogy az őszödi beszéd és azok a tettek – vagyis a kormány hibái, melyek miatt az ország ilyen gazdasági helyzetbe került –, amik a beszéd körül voltak, nem tudnak nyomtalanul elmúlni. A kormánnyal nem ellenséges liberális közvélemény is azt várja, hogy ne csak a szavak, hanem a tettek szintjén is elhatárolódás történjen az Őszöd előtti helyzettől. Olyan kormányzati döntések történjenek, amik hitelessé teszik a szembefordulást a korábbi időszakkal

Visszatérve a vitaesten elhangzottakra. Ön Kis Jánossal és Bauer Tamással együtt éles kritikával illette az Alkotmánybíróságot. Hogyan lehetne visszaállítani a testület tekintélyét? Hiszen az alapján, amit felvázoltak, nincs remény a színvonal javulására.

Nem az alkotmánybírákat érte a kritika elsősorban, inkább a bíróság tevékenységét, azt a szerepét, amit az Alkotmánybíróság a magyar alkotmányosságban betölt. Egyetértek Kis Jánossal, csak törvényalkotási lépésekkel lehet ezen változtatni. Amihez azonban ez sem kell: minden politikai pártnak ki kellene nyilvánítania, hogy a lehető leghamarabb kiveszik az alkotmánybírósági törvényből a bírák újraválaszthatóságának szabályát, és amíg ezt nem teszik, addig is kinyilvánítják, hogy egyetlen bíró újraválasztását sem támogatják. A nemzetközi szakirodalomban is leírták: elfogulttá teheti a bírókat, durva szóval korrumpálhatja őket az újraválaszthatóság. Nem abban az értelemben, hogy pénzt fogadnak el, hanem döntéseikben megjelenhet az a megfontolás, hogy vajon újraválasztásuknak esélyeit segíti-e, avagy rontja. A pártatlan, elfogulatlan döntésekhez az kellene, hogy eme szempont ne játsszon szerepet egyetlen bíró egyetlen szavazatában sem. Abban a kilencvenes évek eleje óta egyetért valamennyi politikai párt, hogy az újraválaszthatóság nem jó, éppen ezért óriási a felelősségük, hogy nem szüntették meg. Sőt, még nagyobb felelősségük az, hogy bár ugyan éveken keresztül nem választottak újra olyan bírókat, akik újraválaszthatóak lettek volna, mert az életkoruk alapján ez lehetséges volt (mint Sólyom László vagy Vörös Imre), ezt gyakorlatot az elmúlt években megtörték. Ez már rövid távon nagyon súlyos következményekkel járt, ezeket fel kellene ismerni, és le kellene vonni belőle a következtetéseket!
A másik lehetőség a döntéshozatali folyamatoknál a jelöltekről egy sokkal átfogóbb, szakmai körökben lefolytatott vita. Nem azt gondolom, hogy a politikának teljesen ki kellene vonulnia a döntési folyamatokból, hanem véleményezőként be kellene vonni civil szervezeteket, akik a legszélesebb közvélemény elé tárnák véleményüket az egyes bírák munkásságáról, arról, hogy mit tartanak támogathatónak, vagy miért nem támogatják az adott bírót. Ezek fényében kellene az egyes bírókról dönteni, és nem úgy, hogy gyakorlatilag senki sem tud semmit a munkásságáról, csak a jelölőbizottság meg az alkotmányügyi bizottság. Nálunk nem folyik olyan mértékű nyilvános vita, mint az amerikai törtvényhozásban, ahol két háznak kell a legfelsőbb bíróság tagjairól dönteni, és csak nagy, nyilvános meghallgatás után kerülhetnek szavazásra. Ennek a technikáját kellene kitalálni idehaza is. Ez nem lehetetlen, pár nap alatt meg lehet alkotni ezt a szabályt.

Az SZDSZ-nek milyen esélyei vannak a következő választásokon, mit tudnak tenni azért, hogy a liberális közgondolkodás hiteles megjelenítői legyenek, és mint ilyenek, számíthassanak a szavazópolgárok támogatására 2010-ben is?

Az a véleményem, hogy az SZDSZ nem hiteles megjelenítője most a liberális gondolkodásnak, és nem sok esélyt látok arra, hogy 2010-ben bejussanak a parlamentbe. Úgy gondolom, az elmúlt fél évben elszalasztottak egy esélyt, és a mostani politikai helyzetben nem tudnak liberális alapon hiteles alternatívát felsorakoztatni.

Hack Péter úr, köszönöm a beszélgetést!