2007 májusáig kellett rá várni. Évad közben kellett egyeztetni a színészekkel, akik közben a Madách Színházhoz, Operettszínházhoz, a Vígszínházhoz vagy más fővárosi, vidéki társulatokhoz szerződtek. A tavaszi néhány előadás után a Vidám Színpad ősszel is műsorára tűzte a népszerű, korántsem szokványos darabot.

Az akkori osztály két színészét, Szőcs Arturt és Nagy Lórántot kérdeztem az előadásról.

Artur a Vígszínház számos darabjában játszik, többek között A padlásban, A kertész kutyájában, a Minden jó, ha vége jóban vagy a Tévedések vígjátékában. De az elmúlt hetekben mutatták be a mozikban az Overnight című filmet, melynek egyik főszereplője.

Hogy született a darab ötlete?

Szerettünk volna egy olyan darabot csinálni, amit részben mi írunk, mi improvizálunk, amihez hívunk rendezőt, drámaírót. Így lett Bagó Bertalan a rendezője, és Tasnádi István az írója. Azt akartuk, hogy legyen valami, ami csak a miénk lesz.

Szemenyei János osztálytársammal volt egy kis improvizációs számunk, amikor bármilyen témára musical-foszlányokat adtunk elő, és ez lett az alapja. Miután ez a rendezőnek és az írónak is megtetszett, ebből az ötletből született a horror-musical. Részben a mi, részben Tasnádi István ötlete volt. A zenéjét Szemenyei Jánossal közösen írtuk.

Röviden miről szól a történet?

Amerikai gimnazisták készülnek a Halloween napi műsorra, egy musicalre. A darabon belül János és én amerikai diákok vagyunk, akik ugyanúgy darabot írnak, mint az életben. Az osztálytársainknak akarjuk eladni, hogy ez mennyire jó és ezt kellene próbálni.

A darab egy princetown-i iskolában játszódik, ahol a diákok készülnek erre a Halloween napi műsorra és valamelyik osztálytárs úgy gondolja, hogy akkor lehet igazi nagy horror-musicalt csinálni, ha szellemeket idéznek hozzá. Elkezdik Lord Byron és a Shelley szellemét megidézni, akik egy idő után valóban meg is jelennek. Éppen a genfi kastélyban tartózkodnak azon a híres éjszakán, amikor Mary Shelley, Shelley, Byron és Polidori együtt vannak, és amely éjszakán megszületett maga a Frankenstein, amit Mary Shelley írt.

Miután megidéződnek ők is, egy ideig két szinten megy a történet. Lehet látni minket, ahogy a gimnáziumban próbálunk, utána Byronékat, ahogy a genfi kastélyban vannak, majd egy idő után kezd összecsúszni a két világ, de egyáltalán nem látjuk egymást. Ebből indul el egy nagy káosz, amikor már mindenki vámpírrá változik. De a végét nem mondom el, mert annak, aki még nem látta, legyen meglepetés.

Mennyiben volt más a mostani próbafolyamat, mint az egyetemi évek alatt?

Az egyeztetés nagyon nehéz volt, mert mindannyian más-más színházakban játszunk, nem volt egyszerű összeszedni minket.

A darab második felvonásának vége az Ódry Színpadra és az egyetemre volt írva, így Istvánnak át kellett írnia úgy, hogy a Vidám Színpadon is megállja a helyét.

Tavasszal és most is, már hetekkel az előadás előtt elfogytak a jegyek. Bennetek vagy a darabban van a siker titka?

Valószínűleg mind a kettőben, meg a nézőkben is, mert nélkülük elképzelhetetlen a siker. Az biztos, hogy ha valami lejön erről az előadásról, – és én ezt belülről is így érzem – az, felhőtlen a játékkedvünk. Egy pillanatig sincs az, hogy ezt valaki unná, vagy kötelezve lenne rá. Mindenki a felhőtlen szórakozás, a játék miatt csinálja. Ez olyan hatással van a nézőkre, hogy ők is ugyanúgy tudnak jönni velünk, mint ahogy mi a darabon belül haladunk. Remélem most októberben is így lesz.

Nagy Lóránt, azaz a darab Shelley-je a vámpírok csapatát erősíti. Lóránt a Madách Színházban a Volt egyszer egy csapatban látható, de számos szerepe van Rock és Musical Színháznál is: Kiálts a szeretetért, Orgyilkosok, Nana vagy az Utazás című előadásokban.

Mikor 2005-ben először találkoztál a történettel, hogy fogadtad?

Pozitívan álltam hozzá, nagyon tetszett, hiszen ránk írták. Egy színész mindig örül, ha nagyobb szerepe van egy darabban, és hízelgő volt, hogy rám bízták az egyik legnagyobb szerepet, Shelleyét.

Mit éreztél, amikor tavasszal újra jött a Démonológia?

Ez már nem ugyanaz volt. Először létrejön egy darab. Májusban volt rá egy, másfél hét, gyorsan kellett mindent csinálni, magát a darabot fel kellett eleveníteni. A 2005-ös próbák pedig arról szóltak, hogy megszültük közösen, hogy miről is szóljon a darab. Jöttek új ötletek, de akkor mást el kellett vetni. Most jöttek új szereplők a Vidám Színpadtól, nekik be kellett épülni a darabba és emberfeletti munkát végeztek, hogy fel tudják venni a ritmust másfél hét alatt. Jobban oda kellett figyelni rájuk, hiszen nem ismertük őket, de nagy dicséret jár nekik.

Mennyire épült az improvizációra?

Az előadásokon már nem, egyáltalán nem. A Berci (Bagó Bertalan – szerk.) olyan rendező, aki ragaszkodik - és joggal – a bevált ötletekhez, amit ő megrendezett, annak kell a színpadon megtörténnie. Az én szerepem és a Byronék csapata nem kívánja meg a rögtönzést, az Arturék féle csapatba talán belefér, de ebben sem vagyok biztos, mert fontos az előadás tempója. Amit a rendező megcsinált, nekünk ahhoz kell ragaszkodni.

Arturt is kérdeztem, de érdekel, hogy szerinted miben rejlik a darab sikerének a titka?

Szerintem az energiáiban. Magyarországon nagyon sok olyan darab van, ami úgymond energiamentes, langyos, vagy csak egyszerűen több akar lenni, mint ami valójában. Ezzel a darabbal mi azonosulni tudtunk, ezek mi vagyunk. Beleadtunk apait-anyait, persze egy végzős osztálynál ez kötelező, mielőtt kilép a nagybetűs életbe. De ez kell, lendület és egy görbe tükör, amit a musical játszás elé tartottunk.

Köszönöm szépen a beszélgetést.

Előadás: október 25. 19 óra, Vidám Színpad.