Mit üzen a történelem?
A szlovák oktatási miniszter Ján Mikolaj kirohanást intézett a szlovákiai magyarság ellen, ezúttal az anyaországból behozott tankönyvek bojkottjára szólított fel. Törekvése nem új keletű, korábban is próbálkoztak már ezzel a radikálisok. Az eset kapcsán s
2007. október 27. szombat 07:28 - Constantinovits Milán
A kisebbségi anyanyelv és az identitástudat megőrzésének kulcsa a pedagógusok szerint az iskolarendszerben rejlik. Nem mindegy azonban, hogy csak többségi nyelven tanító, avagy magyar tagozattal, esetleg teljesen magyar oktatással rendelkező intézménybe járnak a magyar gyerekek. Az oktatás nyelve mellett kiemelkedő szerepe van a tankönyveknek, nem lényegtelen ugyanis, hogy magyar szerző írta, vagy az állam által kiadott, tükörfordításos tankönyvekből sajátítják el a történelem alapjait a diákok.
A kérdésnek továbbtanulási vetülete is van, ugyanis csak olyan ismereteket közvetítő tankönyv alkalmazása hasznos a kisebbség körében, amelyek miatt nem kerülnek hátrányba az egyetemi, főiskolai felvételiken. Az ettől való félelem egyik hatása az, hogy a magyar szülők nem mindig adják szívesen gyermekeiket magyar tagozatos iskolákba, ezért sokan nem is tanulnak külön nemzeti történelmet a kisebbségi diákok közül.
Szlovákiában monopolhelyzet vanSzlovákiában, ellentétben hazánkkal vagy Csehországgal, ahol az állami felügyelet mellett azért liberalizált a tankönyvpiac, még mindig az „egy tantárgy egy tankönyv” elve érvényesül. Az állampárti időkből megmaradt jelenségnek inkább pénzügyi, mint gazdasági okai vannak. A diákok ingyen jutnak hozzá az iskola tulajdonát képző könyvekhez, így az államinak nem érdeke versenyhelyzetet teremtve egyszerre több típust is finanszíroznia. A történelemkönyvek esetében azonban ideológiai-politikai megfontolások is szerepet játszanak, ezért lehetséges, hogy a rendszerváltás óta nincs Szlovákiának egységes történelemtankönyv-sorozata.
A helyzetet bonyolítja, hogy a szlovákiai oktatásügy külön tantárgyként kezeli a nemzeti és a világtörténelmet, így ezeknek külön tananyagot szenteltek. A világtörténelmi események oktatása során érvényesül a tankönyvpiaci monopolhelyzet: a kétnyelvű iskolák tanárai 90%-ban az államit használják. A nemzeti história elsajátításánál azonban már a felvidéki magyar szerzők által alkotott Magyar nép története című kiadványt is legalább annyian alkalmazzák, mint a szlovák változatot. Nehezíti a magyar pedagógusok helyzetét, hogy ez utóbbi tankönyvet külön kell megvetetniük a diákokkal, mert a minisztérium nem ismeri el hivatalosnak.
Gondot okoz még, hogy a szlovákból tükörfordított tankönyvek szakmai szempontból gyenge lábakon állnak, átpolitizáltak. Így például torzan mutatják be az 1848/49-es szabadságharcot, ahol az etnikai elnyomásra fókuszálnak főleg. Egy 2004-es felmérés során többen sérelmezték ezt a magyar nemzetiségű szlovák tanárok közül, egyikük meg is jegyezte: „
Mi köze ennek a történelemtudományhoz! Az üres papír mindent eltűr, de remélem, mi, pedagógusok nem!” Változást az utóbbi évek hoztak, már egyre több magyarországi tankönyvet rendelnek az iskolák; különösen népszerűek a Mozaik Kiadó termékei.
Kárpátalján megmozdult az állóvízKárpátalján 1988 után a peresztrojka hatására elismerték a magyar történelmet önálló tantárgyként, amelyet 7-8-9. osztályban vezettek be. Erre azért volt szükség, mert az általános iskola után a tanulók egy része szakképző intézményekbe megy tovább, ahol ukrán nyelven folyik az oktatás. Komoly nehézséget okozott a magyar nyelvű történelemtanításban, hogy az oktatók nagy része sohasem tanult külön magyar történelmet. A helyzet az ezredfordulóra változott, 2000-ben kerültek ki a Beregszászban működő Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola falai közül az első hivatalosan is a magyar nyelvű történelemoktatásra kiképzett pedagógusok.
A tankönyvek „piaca” hasonló a Szlovákiában kialakulthoz: állami megrendelésre készülnek a kiadványok, és a könyv értékének 20%-áért minden diák egy évre kikölcsönözheti őket. (Az 1996 előttieket viszont ingyen használhatják.) A magyart történelmet három évig oktatják, így háromrészes sorozat készült segédanyagnak. Ezt a szériát több módosítás után 1997-ben véglegesítette Salamon Konrád és Závodszky Géza, akik számos magyarországi középiskolai tankönyv alkotói is.
Szamborovszkyné Nagy Ibolya kárpátaljai pedagógus-kutató rámutatott, hogy a tíz évvel ezelőtt megalkotott könyv több sebből is vérzik. Egyrészt nem igazodik az ukrán történelem oktatásának üteméhez (előrébb jár 100-200 évvel), másrészt túl sok tényanyagot tartalmaz, nem mozgatja meg a gyerekeket. Szerinte ezért feladata lenne a kárpátaljai történelemtanári munkaközösségnek, hogy új segédanyagot dolgozzon ki, és szükség lenne egy olyan tankönyvre is, amely kifejezetten a kárpátaljai magyarság históriáját mutatja be. A tervezett fejlesztésekre pedig a gyerekek részéről is lenne igény, hiszen egy felmérésből kiderült: a kárpátaljai magyar diákok 90%-a kifejezetten kedveli a tantárgyat.
Erdélyben a legjobbak az esélyekAz erdélyi magyarok által írt történelemkönyvek igénye már egy 1993-as RMDSZ-kongresszuson is felmerült, de csak egy-két évvel később adták ki ezeket. A románból fordított tankönyvek esetében előnyt jelentett, hogy pár kiadványnál az eredetiben is közreműködtek magyar szerzők. A román oktatási rendszer egyébként csupán ötödik és nyolcadik osztály között engedélyezi a kisebbségi tankönyvek használatát, és egy nagy felháborodást kiváltó bukaresti rendelkezés szerint a közbeszerzési pályázatra az iskolák csak román eredetű tankönyvekkel indulhatnak. Ez az intézkedés magában hordozta annak veszélyét, hogy a gyors ütemben készülő fordítások szakmailag silányak lesznek, ahogy ez be is következett 2004-ben.
Az 1990-es években a történelmi segédanyagok kiadásában a Nemzeti Tankönyvkiadó segített egy határon átívelő projekt keretében, mert a romániai magyar kiadóknak nem lett volna gazdaságos a magyar nyelvű tankönyvek előállítása. A helyzetet javította, hogy Erdélyben a többi határon túli magyar közösséggel ellentétben 2000-ben végre lett önálló magyar nyelvű tankönyvvállalkozás. Az Ábel Kiadó a budapesti Apáczai Közalapítvány és az Oktatási Minisztérium támogatásával jöhetett létre, mára igazi sikertörténetet tudhat maga mögött. A kiadó mind a magyarított tankönyvek, mind az anyaországból importált és átdolgozott, mind pedig az erdélyi szerzők által írt történelemkönyvek megjelentetésében élen jár.
Ráadásul Romániában már a második tankönyvreform indult el, aminek hatására sikerült 2003/2004-re a középiskola minden évfolyamának szinte minden tantárgyból legalább egy, jobb esetben két-három magyar nyelvű tankönyvváltozatot készíteni. A történelemoktatás tankönyvi ellátottsága mellett lényeges a tartalom is. E téren gondot az jelentett, hogy Szlovákiához hasonlóan a román közoktatás sem szívesen tűri el a magyar helységnevek használatát, akár történelmi kontextusban sem. Sőt, irracionális támadásokat is el kell viselniük, nemrég egy román konzervatív honatya háborodott fel, miszerint a Székelyföldön a román diákok kénytelenek magyar tankönyveket használni. Az állítást az érintett iskolák román anyanyelvű tanárai is cáfolták, ugyanakkor jól mutatja Bukarest hozzáállását a kétnyelvű oktatáshoz.
Válság a VajdaságbanA Vajdaságban a legrosszabb a magyar nyelvű történelemtanítás helyzete a kisebbségi közösségek közül. Elvileg az alkotmány és az oktatási törvény szavatolja a magyar tanulóknak minden tantárgy anyanyelven történő hallgatását, azonban ez nincs minden iskolában így. Még a tömbben élő magyar diákokat is gyakran összevonják a szerb tagozattal, ami egyenes utat jelent Bozóki Antal oktatásügyi szakértő szerint az asszimilációhoz. Nehézség továbbá, hogy a szerb oktatásügy makacsul gátolja az anyaországi tankönyvek használatát. Pikantériája az ügynek, hogy eközben más vajdasági kisebbségek esetében engedékenyebb a hatóság, így az albánok és a horvátok saját forrásokból tanulhatnak.
Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének (VMPE) tagja elmondta: szervezetük elszántan küzd a magyarországi tankönyvek behozataláért, és az elemi iskola első két osztályában ezt sikerrel el is érte. Másik törekvésük az, hogy a történelemoktatáshoz elengedhetetlen atlaszok és térképek elérhetőek legyen magyar nyelven, ez elé viszont a szerb oktatási minisztérium akadályokat gördít, hiszen a történelemtanításban a politikai propaganda eszközét látja. A vajdasági magyar oktatók harmadik lobbitevékenysége a tananyag meghatározására irányul, mivel részt akarnak venni ők is ennek kidolgozásában, hogy ne csak a szerb nézőpont érvényesüljön.
Jelenleg ugyanis a magyar tannyelvű iskolákban használt szerb történelemkönyvek fordítása szakszerűtlen, sok helyesírási hibát tartalmaz, nem alkalmas a magyar anyanyelv ápolására, az identitástudat elmélyítésére. Másik gond ezekkel a tankönyvekkel ideológiai téren jelentkezik, hiszen Bozóki szerint ezek a kiadványok a magyarokban erősítik a kisebbségi érzést, és bűntudatot igyekszenek bennük kelteni. Pozitív fejlemény ellenben a VMPE akciója, melynek keretében az Újvidéken nyomtatott magyar nyelvű tankönyvpótlékokat ingyen terjesztik az iskolákban, így esély van rá, hogy ne csak hektikusan, adományok révén jussanak magyar tankönyvekhez az intézmények.
VégülÁttekintve a fentieket felvetődik a kérdés, hogy a kisebbségi jogokat egyetemlegesen biztosító EU-ban miként lehet diszkriminálni egy etnikum saját tankönyvekhez való jogát. Egy modern demokráciában alanyi jogon járna a kisebbségi tannyelvű oktatás, ennek megvonása az asszimilációt segíti elő. Ján Mikolaj kijelentésein azonban sajnos nem kell csodálkoznunk, hiszen a Benes-dekrétumok szentesítése után ez már csak hab a tortán.