Ha meleg van, ne hagyjuk ki a gaspachót, amelynek alapja uborka, fokhagyma, paradicsom és zöldpaprika. No meg a tejszín és a fűszerek. Ez utóbbiakat amúgy is nagy becsben tartják ezen a tájon, különösen a sáfrányt, amelynek ára a boltban is többszöröse a többi ízesítőnek. Elvégre ettől aranylik a nemzeti eledel, a vaslábosban tálalt paella, amelynek rizsalapjába húst, tengeri herkentyűket, zöldségeket egyaránt kevernek - a legmenőbb a langusztás - de a sáfrány a koronája a nagy divatú rablóhúsnak is. Kicsit komornak tűnik a szintén rizses eledel, az arroz negro, amely fekete színét a szépia tintájától kapja, ám íze ennek is mennyei, de lehetőleg ne fehér ingben, nadrágban fogyasszuk…
A paellák között még rokon aromákat is felfedezhetünk, mert szívesen készítik e fogást némi lecsós mártással. Latinok közül egyedülálló módon szeretik az ibériaiak a csípős ételeket, nyilván a régi arab (mór) hatás miatt. Például a rendszerint kis agyagtálakban felszolgált marinírozott kagyló kissé pörköltes piros szószának is van némi foga (aki egy cseppet is hagy kitunkolatlanul, nem tudja, mi a jó!), meg az olyan mártásoknak, amelyben uborkát, hagymát és gombát párolnak össze csirkehús mellé.
Mivel tengeri hatalomról van szó, az "örök elem" uralja a konyhát: a polipot, a tintahalat ezerféleképpen tudják, különösen kellemesen gumis és ropogós egyszerre a rántott kalamari, de a vajas-fokhagymás-petrezselymes grill-szépiát is kár lenne nem kipróbálni. Ezek fő szezonja a tavasz és az ősz, akkor jönnek ki e fejlábúak leginkább a partok közelébe.
Szeretik a kissé savanykás apróhalat, de a roston pirosra sült naphalat és rózsaszínű lazacot sem ajánlatos kihagyni, természetesen jól megcitromozva. De ne csak halakról legyen szó: a vasakon izzított bárányborda is fenséges. Köretnek főleg a nyers zöldségeket kedvelik - bár nagyon gyakori a párolt zöldbab - de a jól összekevert saláta sem idegen tőlük: a katalán salátában randevút ad egymásnak a főtt krumpli, a hagyma, a zöld és piros paprika, a tonhal, a paradicsom és az olajbogyó.
Az olajban sült padlizsán előételnek és köretnek egyaránt igen finom. Az igazi csemege azonban a saláták között a "tibia de queso de cabra", amelyben salátaágyra helyeznek pirított mézzel csepegtetett forró kecskesajtot. És ha már az előételekhez kanyarodtunk vissza: a legtöbb étteremben a "tapa" (jobb híján borkorcsolyának lehetne fordítani) bármiből állhat, amit csak kívánunk: sült zöldségekből, tengeri étkekből, de füstölt, csípős kolbászkákból - különösen híres a gironai "espetec" - sőt, véres hurkából is. Ha valaki odáig merészkedik, hogy négyféléből kér egy személyre tapát, és utána még főételt is rendel, ne csodálkozzon, ha a személyzet némi aggodalom jelét mutatja.
E vidéken, mint általában ott, ahol sok derűs ember él, szeretik az édességet. Különösen fagylaltjaik remekek: a dama blanca (fehér hölgy) nevű csokis-vaniliás hősköltemény főételnek is beillik. De uzsonnára meg lehet kóstolni a csokis fánkot is, némely szállodában a reggelihez szervíroznak tenyérnyi palacsintákat, szinte mindenütt kötelező azonban a vaníliás karamell-krém, a flán. A nassolóknak szíve vágya a turrón, a pörkölt mandulából, dióból, és egyéb magvakból álló mézes édesség, amely szintén "mór emlék": a fehér színű "turrón imperial" édestestvérével találkozhatunk Észak-Afrikában is.
Ami az italokat illeti, természetesen meg kell kóstolni a Sangríát, a fűszeres, bólészerű vörösbort. Csak vigyázni kell vele, mert ez az édes nedű rendesen fejbe tudja kólintani az embert. Éttermekben valódi gyümölcsöt is tesznek a kelyhekbe. A határozottabb, karcos ízű vörös borból, a "vino tintóból" is szerencsére nagy a választék. A sörivók sem halnak szomjan: alig 5 fokos, igen finom sört készítenek a spanyolok, főleg az Estrella vagy a Cruzcampo csúszik jól. Ami a legjobb a katalán konyhában: az ember rengeteget ehet, még sincsen "degesz" érzése, mert egyrészt nem dobálják ki egymás után a vendégeket az étteremben, másrészt pedig igen könnyű olajjal főznek és a túl zsíros ételeket is kerülik.
