Roger Moore mint Brad Pitt?!

Telt ház volt hétfő este a MüPa hangversenytermében, a népes közönség izgatottan várta a 007-es érkezését. A köszöntő után a rendezvény szervezője egy kis baki közbeiktatásával konferálta fel a színészt: „következzék az, aki hol Simon Templar, hol Brad Pitt szerepében tűnt fel”. Itt azonban nem Roger Moore következett, hanem egy óriási nevetéshullám, mely végigsöpört a termen. A szervező szerencsére azonnal észrevette a hibát, és Brad Pittet James Bondra korrigálta. De hogy miért pont Brad ugrott be neki, rejtély. Akkor már inkább Pierce Brosnan, ő legalább volt Bond.

Sir Roger szerencsére nem tud magyarul, így nem zavarta meg az előbbi incidens; vidáman sétált be a színpadra. Miután elült a taps, üdvözölt minket; beszédét tolmács fordította. Nem tudom, ki volt a hölgy, de a magyar szöveg úgy hangzott, mintha egy mesét olvasott volna fel - nyilván máshol is megfordult már a színész az UNICEF képviseletében, és nem volt kedve új beszédet írni. Mr. Bond érdeklődéssel hallgatta a fordítást, majd a hölgyre tekintve viccesen megjegyezte: „kiváló magyar kiejtése van”. Köszönjük szépen, polgáraink remekül bírják a saját nyelvüket, ez igen megnyugtató.



Ezután Roger Moore elmesélte, hogyan került kapcsolatba az UNICEF-fel. Már tizenhat éve dolgozik a szervezet nagyköveteként, jelképes évi egy dollárért. Kedves barátja, Audrey Hepburn - aki szintén nagykövet volt - hívta fel annak idején, én kérte, hogy csatlakozzon a munkájukhoz, ha úgy gondolja. A színész pedig így vélekedett a kérdésről: „úgy voltam vele, hogy ha Audrey Hepburn kéri, hogy csináljak valamit, akkor megcsinálom, bármi legyen is az”. A pozitív válasz után kolléganője felhívta a figyelmét arra, hogy a szervezet egy sajtótájékoztatót tart a közeljövőben, melyre így a színészt is várják. Roger Moore aggódni kezdett: hiszen nem ismeri még annyira a szervezet munkáját, hogy beszélni tudjon róla egy konferencián. A színésznő megnyugtatta: nem az UNICEF-ről akarnak majd beszélgetni vele, hanem a filmekről. „És így is lett - tette hozzá Mr. Bond -; azaz lett volna, de Audrey nem hagyta.”

Itt egy szomorú történet felelevenítése következett: a színész meg akarta kérdezni barátját, őt valójában mi motiválta arra, hogy nagykövet legyen, de a következő találkozásukon már nem tudta ezt megtenni: ugyanis az a bizonyos „találkozó” Audrey Hepburn temetésén történt. Sir Roger egy megható - és UNICEF-es országlátogatásai óta valószínűleg többször idézett - mesét is felolvasott egy tanárnőről, annak unokájáról, és a két segítő kezünkről, mellyel magunkon és másokon egyaránt segíthetünk. Ezután lesétált a színről, teret adva a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak, hogy Kocsis Zoltán vezényletével előadhassák az első művet, Glinka Ruszlán és Ludmilla-nyitányát. A darab remek volt, de mivel James Bond nem kapott benne szerepet, erről most inkább nem ejtenék szót.

Azok a bizonyos vadszamarak

A következő darabról annál inkább. Camille Saint-Saëns Az állatok farsangja című munkája következett, melynek egyes darabjai között vicces versikék hangzottak fel a színész tolmácsolásában. Szép orgánuma, remek előadásmódja révén ezek a szövegek legalább annyira szórakoztatóak voltak, mint maga a mű. Az állatok farsangja valójában egy zenei paródiasorozat, melyet szerzője egy estély vendégeinek szórakoztatására írt. Látszólag egy „állatkertet” vonultat fel Saint-Saëns, de valójában a kor ismert párizsi személyiségeit gúnyolja ki darabjában. Először az oroszlán jelenik meg a színen, akiről a színész kommentárjából megtudhattuk, hogy bár „mancsa bársonyos, ha meghív minket teázni, nem biztos, hogy jól járunk”. Ezután a baromfiudvar lakói, a tyúkok következnek, akiknél a mű szövegét író Frances Button szerint nincsenek pletykásabb lények a világon. És itt lépnek a képbe a címben szereplő vadszamarak, akiket így jellemzett bársonyos hangú narrátorunk: „össze-vissza ugrálnak; ha lefotózol egyet, és a kép éles, a közepén egy homályos folttal; na, az ő”.

A szamarak után a teknősök következtek, akikről megtudtuk, hogy „Rendkívül egészségesen élnek, nem szivaroznak, és nem járnak kocsmába sem. Azonban, ha leszáll az éj, megmutatják, hogy ők is tudnak mulatni: a káposzták közt táncra perdülnek.” A „táncra perdülés” ezután be is következett, természetesen a zene nyelvén, de kedves teknőseink oly lassan ropták Offenback kánkánját, hogy attól az ember inkább bealszik, mintsem feléledne. Nehéz volt eldönteni, a zene által tolmácsolt életképek mulatságosabbak-e vagy a kommentárok: bár a színész a rövid szövegek felolvasásakor mutatott arckifejezéseit nem lehet szavakban visszaadni; elég legyen annyi, hogy legalább annyira jól állt neki ez a szerep, mint az Angyalé vagy az ügynöké. Ezután az elefántok táncoltak, hasonló kecsességgel, mint előbb a teknősök; majd kenguruk ugrándoztak. A hangszerek természetesen követték az egyes állatok leírását: a csirkék hangját gyors hegedűszólamok adták, az elefántét a nagybőgő, a teknősök táncát pedig többen is, nem emlékszem pontosan, mindenesetre tényleg nagyon lassú volt. Ezután az akvárium színpompás halacskái következtek, akiket „ha sokáig néz az ember, elalszik”, majd a csacsik iáztak vígan a hegedűk tolmácsolásában; a kakukk, aki „nem volt ott, mikor a madaraknak a dalokat osztogatták”, klarinét képében bele-belekakukkolt a lágy, áradó muzsikába, a kalitka lakói pedig össze-vissza csiviteltek.

Itt egy újabb baki következett; ezúttal maga Roger Moore követte el: elkezdte felolvasni a következő szöveget; a fordítás először nem jött, majd akadozott, Kocsis Zoltán pedig furcsán nézett. Sir Roger feleszmélt, és ijedt arcot vágott: „ó, kihagytam egy részt, elnézést kérek”. Halk nevetés, majd a hiba kiküszöbölődött: rendben felolvasásra került a maradék négy rész is.

Mr. Bond ezután learatta megérdemelt vastapsát, meghajolt, ennek következtében leejtette papírjait, az elsőhegedűs felvette - a fiatalember életében ez valószínűleg hasonlóan fontos momentum lesz, mint az, hogy a filharmonikusokkal játszik -, majd Kocsis Zoltánnal „ki az udvariasabb”-at játszottak: először a karmester engedte előre őt, majd ő a karmestert, végül az ajtóhoz érve újfent helyet cseréltek. Itt véget is ért Roger Moore szerepe: a harmadik darabot már kénytelenek voltunk az ő jelenléte nélkül élvezni.