A nap eredetéről kevesen tudnak. November másodikát 1030 környékén a Cluny-i bencés monostor apátja, Odilo fundálta ki, és jó középkori egyházi divat szerint meg is szabta tüstént, hogy kapcsolják össze egy sor kiegészítő imával meg alamizsnával. Ezt a halottakról szóló megemlékezést átvette az egész nyugati kereszténység, majd a 13. század végére általánosan elfogadottá, mondhatni kötelezővé vált. Ma mégis inkább másról szól az emléknap.

Tömegközlekedés és a gyurcsányi reformok

A fővárosi közbeszéd kikophatatlan témája a tömegközlekedés. November 2-a munkaszünet, így erősen várható, hogy a kimaradó villamosok és a lutriszerűen elcsíphető buszjáratok – divatos szóval élve – tematizálni fogják a lakossági disputákat. Egy átlagos dél-budai ha Újpestre kíván eljutni, akkor hétköznap is szív: nem valószínű, hogy épp halottak napján lenne ez másként. Főleg, hogy Demszky párttársait meglepve 2010-re prognosztizálja a négyes metrót. Némi vigaszt jelenthetnek a sűrített temetői járatok, csakhogy ezek kevéssé boldogítják az átlagutazót.

Vagy itt a globális klímaváltozás: ez már olyan mértéket öltött, hogy egy ideje nem lehet biztosan megállapítani, melyik évszak mikor kezdődik és milyen intenzitású lesz. Homlokunkat ráncolva néha kétségbeesetten eltűnődünk, hogy márciusban miért van 30 fok, és az októberi havazás mögött vajon nemzetközi konspiráció áll-e. (Egyébként igen, tessék erről egy nyugodt cigiszünetben megkérdezni Bush és Blair barátainkat.) Egy azonban biztosra vehető: ha hideg lesz, akkor nem kicsit, nagyon hideg lesz. Ez a fűtések további üzemeltetését jelenti, aminek aktuálpolitikai áthallásai lehetnek, hiszen mostanság fizetjük az első fűtésszámlákat. Borítékolható hát, hogy mínusz fokok esetén november 2-án a gyurcsányi reformok konszolidált kritikája lengi be a lépcsőházi eszmecseréket.

Halottkémek vágtáznak át a történelmen

Még erősebb politikai színezete lehet azonban november 2-ának, ha belegondolunk, hogy ekkor szokták a Szokol-rádión és vizeskiflin szocializálódott nyugdíjas nénik meg bácsik könnyező szemekkel elhelyezni virágjaikat Kádár elvtárs sírjánál. Bizonyosak lehetünk benne, hogy a televízió néhány kéretlen vágókép erejéig együtt fog nosztalgiázni velük a legvidámabb barakk néhai vezérének holtteste felett. Pontosabban hiányos holtteste felett, mert nemrég ismeretlen tettesek ellopták a főelvtárs néhány maradványát. S ugye tudjuk: neki a csontjaiban volt a kommunizmus...

Bizonyos körökben november 2-áról rögtön a Vágtázó Halottkémekre asszociálnak. Grandpierre Attila underground színtéren kultikus bandája a még a nyolcvanas években sokkolta a rajongókat, azóta az őrült csillagász újra a tudományok felé fordult. A Halottkémek világzenei alapokból merítkező munkássága pedig megmaradt másolt kazettákon és bakeliten. Ilyenkor sanszos, hogy az egykori sámánpunkok bele is mélyednek a túlvilági muzsikába.

November 2-a nem függetleníthető a közös történelmi emlékezettől sem. 1956 veteránjai és túlélői gyászolják a szabadságharc utolsó békés napjait még a szovjet invázió előtt. A revíziófan ősmagyarok az első bécsi döntés emlékére gyújthatnak gyertyát, amikor a Felvidéket Hitler nyomására visszacsatolták az országhoz. Az amerikások Truman választási győzelmét idézhetik fel, az igazán extrém ízlésűek pedig Pier Paolo Pasolini halála felett boronghatnak. Esetleg megnézhetik sokadszorra az olasz filmmágus Salo, avagy Sodoma 120 napja című legendás művészthrillerét.

Egy kis szellemesség

Érdemes megemlékezni a néphitről is: az egyszerű emberek még a közelmúltban szilárdan meg voltak győződve arról, hogy november másodikára virradóan a halottak elhagyják sírjaikat, és szellemalakban visszatérnek egykori lakhelyükre. Sőt, ezen az éjszakán ők miséznek az üres templomokban. Ezért mindenfajta mindenfajta földmunka tilos a faluban, nehogy megzavarják a holt lelkeket. Illendő volt éjjel gyertyákat is gyújtani, hogy a visszakóborló szellemek megleljék a hazavezető utat. Amennyiben hiszünk a babonának, úgy nem tanácsos e napot a Parlamentben tölteni. Ki tudja, milyen idők kimustrált szellemei térnek vissza...

Végül akadnak, akik minden mást félretéve tényleg az eltávozottakra emlékeznek. Kibuszoznak a temetőkbe (és most mindegy, hogy az Újköztemető gigantikus labirintusáról vagy kis templomkerti sírkertről, esetleg földalatti urnatemetőről van szó), felkeresik a sírt, és elhelyeznek egy-egy szál virágot rajta. Érdemes a mindennapi gondoktól túlcsorduló fejünket kiüríteni, és nekünk is így tenni.

Ám mivel Magyarországon élünk, egy profánnak ható, ugyanakkor hosszú távon nagyon is gyakorlatias figyelmeztetést hozzá kell fűznünk: ne feledjük, a temetői sírhelyek 25 éves bérlete bármikor lejárhat...