Az esti híradót követő, 20.50-kor kezdődő, 10 perces, átlagosan két perces reklámfilmekből álló "Körhinta" szorosan összeforrt az 1950-es évek végének "olasz gazdasági csodájával", az urbanizációval, az új életvitellel, ugyanakkor nem esett bele az amerikai típusú "fogyasztói társadalom" agresszív, mindent lehengerlő stílusába, sokkal inkább a "népnevelő" szándék tűnt ki belőlük. A szellemes, mediterrán módon lezser hangvételben készült, találó poénokkal és szójátékokkal színesített "mini-játékfilmek" és animációs képsorok beépültek a társadalmi tudatba, a családokba, és nemcsak a gyerekek skandálták-kántálták a benne elhangzottakat, hanem komoly családanyák és közéleti személyiségek is, mígnem státusszimbólummá és szállóigékké váltak. Ugyanakkor maguk a cégek is sokat tanultak belőlük a marketing terén.
Ha ma elhangzik Olaszországban, hogy "volt-nincs pocak" (la pancia non c,é piú), mindenki tudja, hogy ez egy extraszűz olívaolaj reklámja volt, amelyben egy férfi álmában, Grieg Peer Gyntjének zenéjére, hatalmas hassal próbál utolérni egy könnyedén lebegő lányt, majd felriad rémálmából. Ha elhangzik, hogy "a bizalom komoly dolog, amivel komoly dolgokat tüntetünk ki", akkor a neves színész-énekes Johnny Dorelli, a Legyetek jók, ha tudtok Fülöp atyája jelenik meg egy vasúti sínre kötözve, de az utolsó pillanatban megáll előtte a száguldó vonat, mert a szakszervezet sztrájkot hirdetett: a bizalom tárgya pedig a Galbani krémsajt.
Aldo Fabrizi, a neorealizmus nagy színészegyénisége kettős szerepben, saját feleségét is alakítva panaszkodik: "Hogy lehet kibírni egy ilyen családdal? Még szerencse, hogy jól főznek" - naná, mert a Star leveskockát használják. A nem kevésbé zseniális Nino Manfredi egy gyönyörű mosógéppel bizonyítja szándéka komolyságát jövendőbelijének. De ha valaki azt állítja, hogy "nem akarok dicsekedni", máris rávágják a választ: "az én tűzhelyem Ariston". A "fáradt fehér" szín azoknak a fogát jelzi, akik nem hajlandók Durban fogkrémet használni, és ezért nem találnak párt maguknak.
A 60-as évek második felében már a rockzene is betört: azelőbb idézett reklám alatt a Beach Boys Barbara Annje szólt, a Canned Heat On The Road Again-jének hangjaira borotválkozott egy késésben lévő fiatalember Remingtonnal, míg a bájos Carla Gravina Jimi Hendrix Gypsy Eyes-ára futott ragyogó mosollyal kedvese felé egy hídon, egy rágógumiszpot kedvéért. Az animációs filmek hatása, hogy a "gyönyörű" Carmencita egyet jelent a Paulista kávéval, egy Flinstone-család parafrázisban pedig Vilma a bunkóért kiáltó Frédinek Neocid légyölőt ajánl.
A Carosello népszerűségét és rangját jelzi, hogy Olaszország legkiválóbb rendezői, köztük Ermanno Olmi, Sergio Leone vagy a Taviani-fivérek készítették a filmeket, és nem kényszerű pénzkeresetként, mint az később megesett még olyan nagyságokkal is, mint Federico Fellini. A vidám tarantellazenével bevezetett filmecskék legjobbjait most egy 4 DVD-ből álló sorozatban jelentetik meg: egy vissza nem térő kor utáni nosztalgia és egy érző lelkű nép történetének különleges dokumentuma.
