Anderson, aki októberben töltötte be 63. életévét, több mint 40 éves pályafutásra tekinthet vissza, amelynek nagy része a Yes együtteshez kötődik. A progresszív rock egyik legfontosabb csapatát 1968-ban alapította meg. Bár ő "csak" az énekes-szövegíró, valamint a dalok egy részének komponistája volt, korlátozott hangszeres tudás mellett, (elsősorban akusztikus gitáron és hárfán játszik) a nála sokkal nagyobb virtuózokkal - köztük Steve Howe gitárossal, Rick Wakeman billentyűssel, vagy Bill Bruford dobossal - szemben is biztosítani tudta vezető szerepét a zenei irányításban. Nem csupán apró termete miatt nevezték őt társai "Napóleonnak". "Alt-tenor" hangja viszont a mai napig egyedinek számít a műfajban, erre épültek az együttes izgalmas vokáljai is. A Yes fénykora az 1970-es évekre esett, akkor születtek meg olyan nagyobb lélegzetű darabjai, mint a Perpetual Change, a Starship Trooper, a Close To The Edge, a The Gates of Delirium, vagy a Tales from Topographic Oceans, amely négy hosszú kompozícióval tölt meg egy dupla albumot. Anderson volt a felelős az együttes bonyolult, misztikumba hajló szövegeiért, amelyeket Lev Tolsztoj, Herman Hesse, a Biblia és különböző keleti bölcsek ihlettek. Emiatt is tartják őt némiképp pontatlanul a "keresztény rock" ősének, pedig az ő spirituális érdeklődése annál sokkal szélesebb és összetettebb. A Yes viharos történelme során sokféle formációban játszott egészen 2004-ig, de csupán egyetlen lemezről, az 1980-as Dramáról hiányzott a "Főnök", és még a 90-es években is számos kiváló albumot készített a banda, köztük a Talkot (1994) vagy az Open Your Eyes-t (1998).
Anderson közben párhuzamosan alakította ki saját önálló karrierjét is. Bár első szólóalbumát, az Oilas of Sunhillow-t csak 1976-ban jelentette meg, már egy évvel korábban szerepelt Vangelis O. Papathanassiou Heaven and Hell című művén, és ez volt a kezdete egy több mint 20 éves együttműködésnek. Egy ideig arról is szó volt, hogy Vangelis lép be a Yes-be a távozó Wakeman helyett, végül azonban duót alakítottak Andersonnal, Jon & Vangelis néven. Legsikeresebb lemezeik a Short Stories (1979), a Friends of Mr. Cairo (1980) és a Page of Life (1991) voltak. Későbbi önálló lemezein, mint a Toltecen (1996) vagy az Earthmotherearth-ön (1998) az égi-földi misztikumokat kutatta. Vendégszerepléseinek se szeri se száma a King Crimsontól Mike Oldfielden át Kitaróig. Az idén énekelt a Dream Theater Systematic Chaos című albumán, mintegy összekötve személyével a progresszív rock múltját és jelenét.
Jon Anderson két lány, Deborah és Jane, valamint egy fiú, Damion édesapja, valamennyien zenélnek. Ugyancsak énekesnő második felesége, Jane Luttenberger, aki Jonnak az elmúlt 10 évben készült valamennyi lemezén közreműködött. A művész évtizedek óta vegetáriánus, halat is csak ritkán fogyaszt, koncertjei előtt rendszeresen kristályoktól körülvéve meditál és egy guru segítségével "negyedik dimenziós" kísérleteket végez. Szenvedélye a festészet, elsősorban impresszionisztikus tájképeket alkot és nemrégiben létrehozott egy rockzenén alapuló fantasy tábort. Önmagát ugyanis az "Elf-kultúra" részének tekinti, egy mágikus gombákkal végzett "utazás" óta.
