Elvesszük a vasutad, de sírásra semmi ok!

Odafent, a gazdasági tárcánál kitalálták az okosok, hogy racionalizálni kell. Miért is? Ahogy a polgármestereknek kiküldött értesítésben kedvesen áll, egy település fejlettségének abszolút nem az a fokmérője, hogy van-e vasútja. Ergo, nem kell aggódni, ha nincs vonat, attól még virágzó, modern kisvárosok lehetnek. Csak megközelíthetetlenek. Mármint autóval nehezen, busszal több átszállással. (Sebaj, hamarosan lesz reptere mindegyiknek, és akkor már át lehet repülni a problémákat. Addig viszont pár évtized még hátravan.)

A GKM elsősorban gazdasági okokkal magyarázza a bezárásokat. Ahogy Garamhegyi Ábel államtitkár kifejtette, nem éri meg működtetni ezeket a vonalakat, nincsenek kihasználva. Ez még érthető, és a racionálisan gondolkodóknak szerethető intézkedés is lenne, azonban a valóság sokkal árnyaltabb. Kezdjük ott, hogy több településen a vasút az egyetlen, viszonylag gyors tömegközlekedési eszköz. Másrészt meg az ésszerűség és a gazdaságosság, mint bezárási indokok is erősen kérdőjelesek. Hogy miért?

A minisztérium szerint utasszámlálásokat végeztek az ősszel, és a bezárásra ítélt vonalakra bizony nem sokan váltanak jegyet. Mene, mene, tekel, ufarszin. Megmérettél, megszámláltattál, és híján találtattál, ahogy az ószövetségi kinyilatkoztatás is mondja. Csakhogy az érintett városkák (községek) elöljárói kézzel-lábbal tiltakoznak, mondván a számlálás hétköznap történt, így nem vették figyelembe a hétvégi turistaforgalmat.

Megy a gőzös, ha bírod szusszal...

A tervek szerint nem kell kétségbe esni, néhány viszonylatot fővonallá minősítenek, így megmaradhatnak. Csakhogy egyelőre teljesen lutri, hogy mi kerülne az új besorolásba. De azért, hogy addig se pánikoljanak a tisztelt polgármesterek, a nagylelkű Állam felajánlja, hogy átvehetik az önkormányzatok saját hatáskörbe is a vonatközlekedés fenntartását. Ez volna a térségi vasútvonal intézménye, amely az államtitkár szerint Nyugat-Európában is dívik. Vagyis azt üzeni az érintett önkormányzatoknak, hogy „oké, megtarthatjátok a vagonjaitokat, csak álljátok is a cechet.” Nesze semmi, fogd meg jól.

Gondoljuk csak el! Mekkora realitása van annak, hogy egy település képes finanszírozni a vasútfenntartás millióit? Amikor a települések olyan likviditási gondokkal küzdenek, mint az iskolák, orvosi rendelők vagy községi könyvtárak üzemeltetése, akkor hogyan lehetne a büdzsébe illeszteni még a vonatot is? Nyilván az állam segít, és bizonyára az EU illetékeseinek szemét sem hagyja szárazon a kistelepülések sanyarú sorsa. Ám a rideg valóság az, hogy a minisztérium mind a mai napig nem volt hajlandó elmondani, mennyivel is hajlandó beszállni a vonatozásba. Az EU pedig eddig csak romantikus erdei kisvasutak működtetésére írt ki pályázatot, a szárnyvonalakéra nem. Miért is tenné, amikor a helyi közlekedési hálózat fenntartása teljesen belügy?

Kis kelet-európai abszurd

További gondot jelentenek a bezárások várható közlekedési kihatásai. Az Esztergom-Almásfüzitői vonal az elővárosi forgalmat szolgálta ki, a Putnok-Szilvásvárad közti szakaszt pedig csak nagy közúti kerüléssel lehetne megoldania egy távolsági busznak. A Szeged-Makó közti járatot már a mostani tapasztalatok szerint sem tudja pótolni a busz, hiszen azok csúcsforgalomban, dugóban, túltelítve járnak jelenleg a két város között. Amíg nem épül meg az ígért M43-as autópálya, addig ez vélhetően így is marad.

Bezárják az egyébként még a GKM utasszámlálása alapján is sűrű forgalmat produkáló Pápa-Környe viszonylatot is, illetve csendes kimúlásra ítélték a Sellyét Villánnyal összekötő vonalat is. Ez utóbbi különösen fájó a helyieknek, hiszen újabb szeget jelent az Ormánság koporsójába. A térségben évek óta fokozatosan szűnnek meg a közintézmények, fejlődik vissza az infrastruktúra. Többek közt a világhírű gyógyfürdővel rendelkező Harkány vonatközlekedése is megszűnt Pécs felé. Kémesen kis kelet-európai abszurd játszódik le naponta: a Bzmot lelassít a településre érve az átjáró előtt, a kalauz leszáll, és egymaga felnyitja, majd a vonat áthaladása után lecsukja a sorompót.

A Szilvásvárad-Eger vonal amellett, hogy a helyiek tényleg használják munkábajárásra és hazajutásra, turisztikai szempontból is fontos. Az ország egyik legszebb vasútvonala, több pontja négyszáz méter magasan van, és a környékbeli kirándulók csodájára járnak. A szilvásváradi polgármester nem is hagyja annyiban a döntést, és vállalja települése nevében az üzemeltetést, feltéve, ha bírja a kétezres község. Azért, hogy rászorítsák a gazdasági tárcát a vasút megtartására, igyekeznek minél több turistát a vonalra csalni, bár mint Szilvásvárad első embere megjegyezte, a minisztérium érthetetlen okból külön számolja a turistákat és a helyi érdekből utazókat.

Hol a végállomás?

Nyilvánvaló, hogy a vasúttal valamit tenni kell. Nem lehet megoldás ugyanakkor a teljes likvidálás, még ha gazdaságilag sokkal kényelmesebbnek tűnik. Át lehet adni a felelősséget az önkormányzatoknak, de akkor biztosítani kell számukra azokat a bevételi forrásokat is, amelyekből ők fedezni tudják a vasutak működtetését, ahogy ezt egy gondoskodó államnak tennie illik. Jelenleg azonban ott tartunk, hogy minden település retteg, amelyik lemaradt a halállistáról, hogy mikor következik sorra. A reform pedig pöfög előre, csak kár, hogy sín nem marad utána.