2024. december 3. - Ferenc, Olívia

Több pénzért kevesebb járat

A járatok átalakításával és új tarifarendszerrel növelné a működés hatékonyságát a Budapesti Közlekedési Zrt. - hangzott el a vállalat vezetőinek vasárnapi sajtótájékoztatóján, konkrétumokról azonban nem beszélt a menedzsment.
2007. november 18. vasárnap 20:02 - Hírextra
Antal Attila, a BKV vezérigazgatója elmondta, hogy az idén elkezdett hatékonyságnövelő program eredményeképpen 8,9 milliárd forinttal javult a közlekedési társaság működése, a folyamatban lévő átalakításoktól pedig további 4 milliárd forintos megtakarítást várnak.

A sajtótájékoztatón sem a tervezett járatritkításokkal, sem a tarifarendszer átalakításáról nem hangzott el konkrét adat.

Somodi László, a BKV forgalmi vezérigazgató-helyettese a menetrendi adatokat rögzítő paraméterkönyv átalakítását a környezetvédelmi elvárások erősödésével, az egyre gyakoribb dugókkal és Budapest lakosságának csökkenésével indokolta. A tervezett járatritkítások várhatóan az autóbusz-közlekedést érintik leginkább, a társaság vezetése szerint ugyanis nemzetközi szinten túl magas a fővárosi közlekedésben a buszok aránya, a járműpark 14 éves átlagéletkora pedig öregebb, mint a Budapesthez hasonló méretű városokban.

Somodi László hangsúlyozta: a vállalat célja a kötöttpályás közlekedés előnyben részesítése.
A vezérigazgató-helyettes közölte, hogy egyelőre semmilyen konkrét döntés nem született, jelenleg az átalakítás szempontrendszere áll rendelkezésre. Az ügyben szakmai és társadalmi egyeztetés indul.

A tarifarendszer átalakításával kapcsolatban Regőczi Miklós, a vállalat kommunikációs és értékesítési vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a BKV több javaslatot tesz le a főváros elé. Amint azt a társaság már korábban jelezte, a tervek szerint megszűnik a havibérlet, helyette csak a 30 napos bérlet lesz kapható, bevezetnék az SMS-alapú jegyvásárlást, olcsóbbá tennék a családi jegyet, az éjszakai buszokra pedig külön jegy bevezetését tervezik.

A Cinkotai Autóbusz Üzem és a Fürst Autóbusz Szakszervezet november 20-ra tervezett kétórás figyelmeztető sztrájkjával kapcsolatban Regőczi Miklós megismételte: a menedzsment jogszerűtlennek tartja a tervezett munkabeszüntetést és nem ismerik a sztrájk okát. A felek hétfőn délelőtt folytatják a tárgyalásokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását