Berlusconi felemás uralkodása

A történések gyökerei még a 2001-es választásokig nyúlnak vissza. Akkor a néhány évvel korábban a politika porondjára lépő multimillárdos Berlusconi Forza Italia (Hajrá Olaszország!) nevű és jelszavú pártjával elsöprő sikert aratott a voksolásokon. A pártelnök viharos sikere mögött két tényezőt láttak az elemzők: egyrészt az akkor sebtiben bevezetett választási reformot, másrészt a Berlusconi kezében összpontosuló hallatlan médiaerőt. Itália legnagyobb magán tévécsatornái is részei annak a Mediaset-csoportnak, amit Berlusconi alapított. (A választások előtt minden nap szerepelt valamelyik csatornáján, és napilapjaiban igen erőteljes kampányt folytatott.)

Nem volt azonban mentes a botrányoktól sem kampánya, sem későbbi négy éves regnálása. Választási kortesbeszédeiben előszeretettel használt vulgáris jelzőket a riválisaira, és korrupciós ügyei miatt addig példátlan módon nyolc alkalommal is a vádlottak padján találta magát. Nem ítélték el egyszer sem: vagy elévülés vagy bizonyítékok hiányában mindig megúszta a bírósági balhékat.

Kormányzásának legnagyobb erényei között tartották számon, hogy csökkentette az állami illetékeket, és hozzákezdett a nyugdíjrendszer óvatos reformjához is. Sőt, nálunk talán meglepő, de már azt is értékelni lehetett, hogy kabinetje kitöltötte az ötéves ciklust. Erre ugyanis Olaszországban 1945 óta nem volt példa. Más téren viszont súlyos kudarcként értékelhető működése, ugyanis teljesen padlóra küldte az ország gazdaságát. Öt évvel ezelőtt az itáliai növekedés üteme (1,8 százalék) alig maradt el ez Európai Unió átlagától (1,9), 2006-ban viszont már jelentős szakadék tátongott a két mutató között (0,2 illetve 1,3 százalék).

Berlusconi 2006-os bukását mégis az okozta, hogy legfőbb támogatóit, a vállalkozók rétegét veszítette el, mivel nem tudta valóra váltani egyik alapígéretét, hogy megvédi az olasz gazdaságot, a hazai vállalkozásokat a multicégektől. Koalíciós partnereinek többször tett ugyan engedményeket, amik gazdasági lépésekben realizálódtak, de az átfogó reformok elmaradtak. Ráadásul Berlusconi magánvagyona közben megháromszorozódott, hárommilliárd euróról kilencmilliárdra nőtt a ciklus során. A szemérmetlen vagyongyarapítás, és az ígért változtatások elodázása végül oda vezetett, hogy a 2006-os választásokon a kilenc pártból álló, Romano Prodi vezette baloldali konglomerátum győzedelmeskedett.

Prodi is préda – a válság mélyül, a szélsőség ébred

Berlusconi azonban nem bírta megemészteni a vereséget, és felülvizsgáltatta az eredményt, ám az újbóli szavazatszámlálás is azt erősítette meg 2007 tavaszán, hogy bizony éppen csak (24 ezer szavazattal), de elbukta a voksolásokat. Romano Prodi kormányalakítását a lakossági elégedetlenség tette lehetővé, s ez az, ami a végét is jelenthetni. Jelenleg ugyanis történelmi mélypontra süllyedt a kormány támogatottsága, egy felmérés szerint a megkérdezettek 68%-a negatívan ítéli meg eddigi munkájukat. Főleg a folytatódó gazdasági mélyrepülést okolják sokan, ami ahhoz vezethet, hogy az ország kénytelen lesz elhagyni a meghatározott növekedési mutatókat követelő euró-övezetet.

A válság mélyülését jelzi, hogy az elégedetlenség nemcsak a közvélemény-kutatási adatokban mutatkozik meg, hanem utcai demonstrációkban is. Először a radikális jobboldali nemzeti Szövetség (AN) szervezett több tízezer fős megmozdulást a Colosseum előtt, bár a párt belső forrásai 400 ezer résztvevőt emlegetnek. A tüntetésen felszólalt Gianfranco Fini, az AN vezetője, aki gyökeres változtatásokra szánta el magát: "Mától kezdve meg kell kezdenünk a jövő építését, és bele kell fognunk abba a politikai szezonba, amelyben a jobboldal, népünk és értékrendszerünk lesz a központi elem, és válik a politikai csatározás főszereplője."

Az egyébként megszokott politikai tüntetések közül kirívott a római akció, ugyanis együtt járt a szélsőséges elemek felbukkanásával. A résztvevők közül sokan a Mussolini-féle karlendítéssel üdvözölték egymást, és ott volt a diktátor unokája, Alessandra Mussolini is. Az radikálisok ébredése Olaszország-szerte jellemző, ennek az utóbbi hetek futballbotrányai adnak masszív táptalajt , csakhogy a stadionokban uralkodó légkör már az utcákon is megjelent. Erősíti a radikalizálódó közhangulatot a román bevándorlók körüli hercehurca is, amelynek látványos eleme volt Alessandra Mussolini kirohanása a román nagykövet ellen.

Az AN demonstrációját Berlusconi kormánybuktató fiesztája követte, ami vasárnap ért csak véget. Ezen a monstre tüntetésen bejelentették, hogy hétmillió(!) aláírást sikerült összegyűjteniük az előre hozott törvényhozási választások érdekében. Ha hitelesítik az íveket, ez lesz a legnagyobb, számszerűsíthető elégedetlenségi nyilatkozat az olasz parlamentarizmus történetében. Berlusconiék a megmozdulás célkeresztjébe két, a lakosságnak igen fájó témát helyeztek: egyrészt a látványosan romló közbiztonságot, másrészt a folyamatosan emelkedő adóterheket.

Érdekes módon azonban a demonstrációt jobbról is bírálták, méghozzá maga Gianfranco Fini, aki korábban Berlusconi helyettese volt. Ő élesen kritizálta a médiacézár "megszállottként hajtogatott követelését", hogy a kormány mondjon le, és a jobboldali egységre szólított fel. Berlusconi viszont mintha meg sem hallotta volna ezt, ugyanis éppen hétfőn jelentette be, hogy új politikai formációba helyezi pénzét és lendületét.

Pártreneszánsz, kormánybuktatás, züllött olaszok

"Minden olasz akarja ezt a pártot"- fogalmazta meg tömören a Berlusconi az Olasz Néppárt a Szabadságjogokért elnevezésű formáció életre hívásának okát. A politikai elemzők azonban tudni vélik, hogy az új párt a jobboldali gyűjtőszervezet szerepét hívatott betölteni, így magában foglalja majd a Forza Italiát és a lehetséges szövetségeseket. A potenciális partnerek között volt augusztusig az AN is, de az ő megerősödésüket Berlusconi veszélyes konkurenciának ítélte, így várhatóan nélkülük szerveződik majd a jobboldali egység. Szövetséges lehet viszont az Észak-Olaszország függetlenségéért küzdő Északi Liga (LN) is, amelynek elnöke, Umberto Bossi már nyáron üdvözölte az akkor még csak kósza ötletet.

Kérdéses azonban, hogy a törvény szerint 2011-ben megtartandó szavazásokat előbbre hozhatja-e a jobboldal. Az ezért gyűjtött aláírások azt jelzik, hogy Berlusconi tényleges kormányváltásra akarja felhasználni a felgyülemlő polgári elégedetlenséget. Csakhogy ehhez szükség lenne az új formáció felépítésére is (amiről Berlusconi nagyvonalúan csak annyit mondott, hogy: "az olasz politika élharcosa lesz az elkövetkező évtizedekben"), bár ismerve a Forza Italia villámkarrierjét, elképzelhető most is a rohamos pártszervezés. A politológusok mindenesetre komoly szándékot éreznek a pártgründolás mögött: „ismerjük jól Berlusconit, ő mindig több asztalon játszik. Reméljük, ez a fordulat politikailag komolyan vehető, valós eredményeket hoz majd.”

Fini félelmeit fokozhatja, hogy a Jobboldal (La Destra) néven új olasz pártot alapított vasárnap Francesco Storace, az újfasiszta gyökerű, ellenzéki Nemzeti Szövetség (AN) egyik magas rangú vezetője. Ő rögvest deklarálta is, hogy: "Fininek az a célja, hogy centrumpártot csináljon a Nemzeti Szövetségből, és ezzel én egyáltalán nem értek egyet. Inkább az olasz jobboldal konszolidációján szeretnék dolgozni, amivel reményt adhatok azoknak, akik politikai megújulásra vágynak Olaszországban."

S hogy mi az oka annak, hogy Olaszország helyben jár, és nem veti ki magából sem a szélsőségeket, sem pedig a korrupt politikusokat? Lesújtó válaszát Sergio Benvenuto neves olasz pszichológus egyik esszéjében ekképp fogalmazta meg: „Olaszország a törvénytelenség állapotában él. Az olaszok nem tartják tiszteletben a piros lámpákat és a parkolási tilalmakat. Rendszeresen megkerülik az adófizetést, lógnak a munkahelyükről, illegális mellékállásokat halmoznak, rokkantságot hazudva nyugdíjat igényelnek és állandóan pénzt csalnak ki a biztosítóktól hamis jogcímeken. Nagy a csempészetben, csalásban és hamisításban érdekeltek száma. A civil öntudatnak ez a hiánya szinte bénítóan hat az olyan városokban, mint Róma, Nápoly vagy Palermo, de annál jobban jellemzi a „nemzeti szellemet”. Mi sem természetesebb, mint ha egy törvénytelenséghez szokott nép úgy érzi jól magát, ha hasonszellemű politikusok kormányozzák.”