Angel Gurría, Mexikó volt pénzügyminisztere Gyurcsány Ferenc után tartott előadást. A miniszterelnök beszédének vége felé már sűrűn nézegette az óráját: valószínűleg már alig várta, hogy ő is megszólalhasson. Mikor végre rá került a sor, elmondta, hogy Magyarország hosszú utat járt be, míg idáig eljutott, és az út jó része még mindig hátra van. Szerinte a költségvetési hiányt ábrázoló bármely grafikon úgy néz ki, mint egy hullámvasút; úgyhogy ideje rendbe tenni a dolgokat - és nemcsak a mostani időszakra, hanem örökre. Reméli, hogy erőfeszítéseink célt érnek majd. A konvergencia-programot durva, de szükséges folyamatnak nevezte; olyan szintre jutott a hiány, hogy a kormánynak nem volt más választása, mint ez a program, melynek segítségével 2010-2020-ra jobb lehet az életünk. Több országot is felhozott példaképp: Németországban a gazdasági szakemberek azt mondták, hogy jó üzletekre van szükség, az embereknek pedig bízniuk kell a kormányban. Ezek az üzletek meg is köttettek, profitot hoztak, és az ország rendbe jött. Brazíliában ugyanúgy nem örült a nép a változtatásoknak, mint Magyarországon, de aztán ott is jobb lett a helyzet. Mexikóban pedig ő maga sem volt népszerű az intézkedései miatt, de azok beváltak. Mint mondta, országában még ma is „Ollókező Gurriának” nevezik. Hogy a közönség jobban el tudja képzelni, mire is gondolt, Angel Gurría az ujjait mozgatva mutatta be „becenevét”, melyet a hallgatóság halk nevetéssel honorált.

Tovább kell haladnunk azon az úton, amelyen elindultunk, hogy elérhessük az OECD-országok átlagos szintjét. 2008-2009-2010-ben majd jobb lesz - viccesen megjegyezte: azért van több dátum, hogy ahogy haladunk előre, és még mindig nem tökéletes a helyzet, mindig egy későbbit mondhassunk. Az elsődleges gazdasági-társadalmi célunk rendbe hozni a költségvetést, a második pedig végrehajtani a reformokat. Ha nem tesszük ezt most, Magyarország lassan olyan lesz, mint egy óvoda. Hogy ezen pontosan mit értett, nem tudni. Sok lehetőség rejlik ebben az országban a főtitkár szerint, és ezt mások is látják; például a kínaiak, akik egyre többet fektetnek be itt. Következő megjegyzésével a politikát a kertészethez hasonlította - a következő előadó ki is használta Gurría humorát, és megemlítette, hogy ezek szerint aki jó kertész, az jó politikus is - virágozni fog a kertünk, ha rendbe hozzuk a költségvetést.

Elmesélte, hogy mióta itt van, sok politikussal és másokkal is beszédbe elegyedett, az egyikükkel zajlott le a következő párbeszéd:
- Gurría úr, mit gondol a krízisünkről?
- Arról semmit, ugyanis ez nem krízis, hanem egy probléma, amit ti csináltatok. De amíg azon nyafogtok, hogy micsoda krízisetek van, és nem próbáljátok meg rendbe hozni, a problémából valóban krízis lehet.

Szintén egy személyes emlékét hozta fel példának arra, miként kellene viselkednie az országnak, hogy helyére kerüljenek a dolgok: „Nem tudom, pontosan mikor történt, olyan húsz-harminc évvel ezelőtt; mindenesetre akkor, amikor még fiatal voltam, de tévé és rádió már volt. Egy autókölcsönző alkalmazottainak munkaruháján volt olvasható az alábbi felirat: »We’re No. 2, therefore we try harder« (’mi vagyunk a világ második legjobbjai, úgyhogy keményebben próbálkozunk’). Szerintem ezt kellene tennie Magyarországnak is.”

A probléma fő forrása az OECD főtitkára szerint az, hogy az ország nem használja eléggé az embereket; azaz nagy a munkanélküliség, és akik képesek lennének arra, hogy profitot termeljenek az országnak - tehát az aktív korban lévők -, nem használják ki saját erejüket. A nőkkel, a fiatalokkal és az öregekkel sem törődnek eléggé - az 1950-ben született Gurría pedig azt nehezményezi a leginkább, hogy az „öregeket” ötvenöt éves kortól számítják. A növekedés forrásai tehát az emberek, őket kell munkára bírni, rugalmasabbá tenni a munkaerőpiacot, és több gazdasági tevékenységet végezni. Természetesen nem szerencsés, hogy olyan dolgokból kell pénzt elvonni, mint az egészségügy vagy az oktatás, de jelenleg nincs más lehetőség. A politikusoknak vállalniuk kell, hogy a reformok miatt nem lesznek népszerűek - ahogy ő sem volt annak idején -, és végre kell hajtaniuk a változtatásokat. S hogy meddig fog mindez tartani? „As long as it takes”, azaz ’amíg csak tart’. Hát, az biztos - de ettől nem lettünk okosabbak.