Dr. Horváth Péter, a Pedagógusok Szakszervezete Országos Irodájának igazgató-titkára fontosnak, ám egyben hiányosnak is tartja a tanárképzés megújítására tett lépéseket.

Mennyire egységes a pedagógustársadalom abban, hogy reformra szorul a tanárképzés Magyarországon?

Ez az egyik legnagyobb vitatéma ma szakmai körökben. A fő problémát az okozza, hogy a pedagógusoknak, mint iskolában dolgozó embereknek más a véleménye, mint az irányítóknak, a tudományban, a képzésben dolgozóknak. Ez abból az ellentmondásból fakad, amelyik az egész magyar pedagógusképzést 50 éve jellemzi. Az iskolázás tömegessé válásának problémái nem hagyták érintetlenül a pedagógusokkal szemben támasztott igényeket sem, amelyeket nem mindig tudott követni a pedagógusképzés, mint tudomány. Ehhez az is hozzájárul, hogy az utóbbi években nagyon visszaesett a pedagógusok társadalmi presztízse. Sok esetben nem olyan pedagógus került ki az főiskolákról, egyetemekről, amilyeneket az iskolákban szívesen láttak volna. Erre a problémára nem biztos, hogy a bolognai folyamat adekvát választ tud adni. Például nem tudni, hogyan lehet adaptálni az eddigi, olyan típusú képzést, amelyik a képzés hosszának idejével különböztette meg az általános iskolában tanító pedagógusoknak a képzését illetve a középfokú oktatásban tanítókét. Most pedig csak a tanítóknak, gyógypedagógusoknak és szakoktatóknak lesz a bolognai alsó szinten való képzése egységes, és jelent olyan megoldást, hogy azzal dolgozni is tudjanak a végzettek. Ezzel szemben akik speciálisan, egységes tanárképzés címen beiratkoznak ennek az új, bolognai képzésnek a fokozataiba, azzal kerülnek szembe, hogy három év után nem folytathatják automatikusan a tanárrá váláshoz szükséges tanulmányaikat, hanem csupán egy részük fog majd az eredményei alapján továbbjutni. Hogy itt valamiféle differenciálás lesz, az talán segít abban, hogy a minőségi oktatás biztosítva lesz, de nem oldja meg azt a problémát, hogy mi lesz azokkal, akik csak azt a három évet fogják elvégezni.



Úgy vélem, fontos lenne, hogy a tanárképzés illeszkedjen a nemzeti alaptanterv (NAT) szellemiségéhez.

Hosszú ideig gyakorló iskolavezetőként mondhatom, hogy mi rendszeresen fogadtunk különböző főiskolákról érkező gyakornokokat is, és azt tapasztaltam, hogy ezek a fiatalok minél több szaktudományt próbálnak felhalmozni a tanulmányaik során, az elméleti pedagógiára helyezik a hangsúlyt ahelyett, hogy a gyakorlati képzést részesítenék előnyben. A pedagógusképzés nem is készíti fel a hallgatókat azokra a kihívásokra, amelyekre pedig fontos volna. Ide sorolom a sajátos nevelési igényű tanulóknak az integrálására, a hátrányos helyzet felszámolására, a tanulási és magatartási zavarral küszködő gyerekek és a többiek integrált nevelésére irányuló képzés előtérbe helyezését. Továbbra is számos olyan gondot látok, amelyeket a jövőben meg kell oldani.
Hogy állunk a NAT-tal? Mindaddig, amíg nem műveltségi területekre, hanem egyes tudományágakra irányuló képzésünk van, addig ez nem egészen adekvát. Inkább abban látom a problémát, hogy ötven éves kor fölött nem kötelező a pedagógus-továbbképzés, tehát a korosabb tanárok kizárólag az önképzésük útján próbálnak hozzájutni a legújabb ismeretekhez, amelyekre pedig szükségük van.

Egy új módszerekkel „kiképzett” pedagógus-generáció mennyire változtathatja meg mondjuk 5-10 éven belül a hazai közoktatás rendszerét? Javulhatnak-e a magyar tanulók teljesítményei?

A felgyülemlett problémákat a tanárképzés nem képes megoldani. Ahhoz sok egyéb kérdést is el kell tudni dönteni. Többek között nem lehet padló alá söpörni a szociális és munkaügyi miniszterasszonynak a minapi bejelentését, miszerint felül kellene vizsgálni a szabad iskolaválasztás kérdését.
Ha a pedagógusok anyagi megbecsülése, az önkormányzatoknak a megfelelő forrásokkal való ellátása megvalósul, és stabil nyugalom lesz az iskolaszerkezetben, és az újonnan felkészített tanárok bekerülnek ebbe a rendszerbe, akkor valóssá tehető az a célkitűzés, hogy esélyegyenlőség legyen minden diák számára, és mindenki részesülhessen a minőségi oktatásból.

Befejezésül egy olyan kérdés, amely kihathat az egész tanárképzésre. Elképzelhetőnek tart egy olyan felvételi szisztémát, amely már a jelentkezéskor igyekszik a legalkalmasabb tanárjelölteket kiválasztani?

Kezdjük azzal, hogy ma az általános iskola első osztályába kevesebb tanuló iratkozik be, mint ahány ma a felsőoktatásban az első évfolyamon megkezdi a tanulmányait. Ebből is lehet látni, hogy miként fog az elkövetkező 8-10 évben csökkenni a felsőoktatásba eleve jelentkezhető tanulóknak a száma. Tehát megint csak arról van szó, hogy egy kisebb létszámból kell válogatni, ami azt jelenti, hogy tovább szűkül a tanári pályát választók köre. Ráadásul a felvételi nem is méri az alkalmasságot, mert az érettségi eredmények, a nyelvvizsgákkal és egyéb módon begyűjthető pontok alapján dől el, hogy ki, hová kerül.