Minden idők egyik legszebb szerelmesfilmje a II. világháborúban, a kollaboráns francia Vichy-kormány által ellenőrzött marokkói Casablancában játszódik, a színteret menekültek, ellenállók, spiclik, szerencselovagok népesítik be. Rick Blaine (Humphrey Bogart), a kétes múltú amerikai Párizsból érkezett ide hű barátjával, a zongorista Sammel. Bárjában egy nap titokzatos pár bukkan fel: Victor Laszlo (Paul Henreid), az antifasiszta ellenállási mozgalom vezetője, aki nemrég szökött meg egy német fogolytáborból, és felesége, a szépséges Ilsa (Ingrid Bergman). Mint gyorsan kiderül, Rick és Ilsa valaha, még egy másik életben halálosan szerették egymást. A nő egy nap eltűnt Rick életéből, most azonban segítségét kéri, hogy férjével kijussanak Amerikába. A történet végén Ilsa - bár még mindig szereti Ricket - felszáll a repülőre és férjével tart.
A Kertész Mihály rendezte film alapjául a soha be nem mutatott Everybody Comes To Rick című darab szolgált, amit a Warner Brothers 20 ezer dollárért vásárolt meg - fiókban maradt drámáért ennyit soha nem fizettek. Elsőként a címet változtatták meg, de a forgatókönyvvel is akadtak gondok. Több író dolgozott rajta, a sztori még a forgatás alatt is változott. A Casablancát körüllengő sejtelmes hangulat annak is köszönhető, hogy senki sem tudta, Ilse végül felszáll-e a repülőre. Biztos csak az volt, hogy egy férjes asszony egy másik férfiért nem hagyhatja ott urát, tehát ha Rickkel tart, Laszlónak mindenképp meg kellett volna halnia.
A forgatás szinte teljes egészében a stúdióban zajlott, az utcai jelenetekhez egy másik film díszleteit használták. A zárójelenetben látható repülőgép sem volt igazi, a filmtörténet egyik legemlékezetesebb ködjelenetére azért volt szükség, hogy ne látszódjon: a repülő kartonból van. Az alkotóknak olyan apróságokra is oda kellett figyelniük, hogy Ingrid Bergman jó öt centivel magasabb volt Bogartnál, továbbá hogy lehetőleg csak a művésznő bal profilját vegyék, mert ő csak azzal volt megelégedve.
A bemutató sikeres volt, de mértékkel. A Variety "ragyogó antifasiszta propagandának" nevezte, a New Yorker elfogadhatónak ítélte a filmet, amely 1944-ben elnyerte a legjobb forgatókönyvnek, legjobb rendezésnek és a legjobb filmnek járó Oscar-díjat.
A Casablancát az ötvenes években fedezték fel, 1977-re már a legtöbbet sugárzott amerikai film lett, a közönség azóta is imádja. Olyannyira, hogy az Amerikai Filmakadémia 1999-ben az Aranypolgár után minden idők második legjobb filmjének nyilvánította (innen idén szorította le A Keresztapa). A Casablanca még így is a legtöbbet idézett film, hat mondata is felkerült a filmtörténet legemlékezetesebb mondatainak listájára.
