A legtöbb halhoz hasonlóan azonban a tőkehal is csak egy bizonyos méret elérése után válik ivaréretté. Azokban a vizekben, ahol nem volt halászat, a tőkehal nőstények az első petéiket akkor rakták le, amikor már legalább méteresek voltak.

Tehát azok az egyedek maradnak életben amelyek renitens módon már 65 centisen lerakják első petéiket. Mivel őket sokkal ritkábban fogják ki a halászok, mint nagyobb fajtársaikat, jobban szaporodnak, így hamar többségbe kerülnek. Ez a feltételezés nem csupán elmélet, a valóságban is megfigyelhető: míg a 60-as években egy tőkehal nagyjából egy méteresen vált ivaréretté, ma már 60-65 centisen szaporodóképes. A folyamatot megfordítandó, a halászatot világszerte drasztikusan csökkenteni kellene - követelik a tudósok. Modellszámítások szerint legalább azokat a halakat kellene megkímélni, amelyek épp elérték az ivarérettséget.

A természetes tényezők azonban sokkal gyengébben hatnak, mint az emberi befolyás, ezért sokkal hosszabb időbe kerül a méretcsökkenés megállítása. Ulf Dieckmann számításai szerint a tőkehalnak 250 háborítatlan évre lenne szüksége, hogy ismét elérje 40 évvel ezelőtti átlagméretét. Tengeri kollégáikhoz hasonlóan a tavakon és folyókon tevékenykedő horgászok és halászok is hatással lehetnek az evolúcióra, véli Robert Arlinghaus, a Leibniz Hidroökológiai és Belvízi Halászati Intézet (IGB) valamint a berlini Humboldt Egyetem munkatársa. Elsősorban a hobbihorgászok hatása emelendő ki, mivel jóval több hal akad a horgukra, mint a hivatásos halászokéra. Tehát a csukát ugyanaz a sors fenyegetheti, mint a tőkehalat az angliai modellszámítások és hosszú távú tanulmányok szerint.